Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Ami elsőre beugrik, az a házikolbász, amivel Zoli papája kínált. A sorakozó kábelek és műszerek a szobában. A ragasztópisztoly, amivel Zoli gyorsan korrigált egy pici szakadást a ruhán. A nagy nyugodt ház fent a hegyen. Nem volt rohanás. Rékát a nővére sminkelte, ekkortájt készült az egyik kedvenc képem a tavalyi esküvők sorából.
Jó volt őket otthon látni, megismerni a családot, érteni a későbbi mosolyokat, könnyeket.

A kreatív fotózást egy számukra fontos helyszínen ejtettük meg – a Műegyetem infoparkjában. Folyosókon, előadókban, ahol az elmúlt években sokszor megfordultak. Azt hiszem, ettől volt igazán különleges ez a nap, hogy tényleg róluk szólt. Nem volt erőltetett és túlzásokba eső. Egyszerű volt és őszinte, sok kis mozzanattal, ami rájuk jellemző. A helyszín, a kerti szertartás, a nővér köszöntője, a kollégák hihetetlenül ötletes ajándéka, az előtérben lévő kis fotókiállítás, a férfiak “dobócsokra”.

Réka és Zoli azóta fél éves házasok, ezúton is további sok örömteli házas hónapot kívánunk nekik! :)

A képre kattintva látható a slideshow-juk, lejjebb pedig egy válogatás a képekből.

Jó emlékeket őrzök erről a két szép kiskunhalasi nyári napról. Ami elsőként eszembe jut, az a figyelmesség, törődés és felelősség – én is tanultam abból, hogy milyen természetesen, alig észrevehető módon, minden felesleges színpadiasságot mellőzve tudott vigyázni Dani a menyasszonyára-feleségére. Nem is tűnt fel rögtön, de elég sok “intenzív” időt töltök el egy esküvő során a vőlegénnyel-menyasszonnyal, és esetleg a családjaikkal – és ilyenkor első sorban nagyon figyelek. Őszinte képeket, olyanokat, ami a nekik is fontos dolgokról szól, csak így lehet készíteni… szeretem észrevenni az ilyen apró rezdüléseket.

Azután, ahogy az elején említettem, két napot töltöttem Halason, elsődlegesen azért, mert a kreatív fotózást az esküvőt megelőző nap késő délután-estére terveztük. Mindig örülök az ilyen lehetőségeknek, nem véletlenül ajánlom mindenkinek (a slideshow alapján alighanem kiderül, miért). Csend, nyugalom, szépséges esti fények, meghitt pillanatok – a másnap “zaja” ilyenkor még távol van. Megismertem egy derűs, mosolygós menyasszonyt is – két olyan ember, akikkel egyszerűen jó volt eltölteni az időt, és akiknek láthatóan jó együtt lenni. Hab a tortán, hogy kb. 10 perc után már gyanússá vált a menyasszony feltűnően könnyed és elegáns mozgása – rákérdeztem, és igen: balettozott valaha. Ezt valahogy mindig kiszúrom. :)

Remek baráti társaságot ismerhettem meg az este folyamán, olyan embereket, akik közé szívesen visszamegyek – és nagyon úgy tűnik, erre lesz is idén alkalmunk. :) Csak egy apróság, amit én korábban máshol még nem láttam, de nagyon tetszett: amikor a nászajándékokhoz értünk, előkerült egy üres könyvespolc, és kiderült, hogy mindenki hozott egy könyvet (amit fontosnak tart) ajándékba. Érdekes és jó volt látni, milyen sokféle jó ötlet volt… :)

És ahogy mondtam, idén is megyünk fotózni ehhez a baráti körhöz, Halasra – és amire kicsit büszke is vagyok: amikor találkoztam az idei házasulandókkal, megkérdeztem tőlük, hogy miért engem választottak, mi az, ami tetszett nekik. Annyit mondtak: ismerik Daniékat sok éve már, és ahogy elnézegették a kreatív fotózáson készült képeket, arra jutottak, hogy ők maguk voltak. Őszinte volt, természetes.
Mindig szeretném, hogy így legyen. És ezzel együtt fontosak a lemenő nap fényei, a harmonikus kompozíció, vagy a háttérben megbúvó fasor ritmusa, mert anélkül nincs minőségi fénykép; de ha a látvány elnyomja a hitelességét, akkor fabatkát sem ér…

A bejegyzés alján látható a szokásos rövid válogatás, a lentebbi képre kattintva pedig az esküvői fotóiból készült zenés diavetítés látható:

Bizonyos szempontból különleges esküvő volt Eszter és Joci esküvője, bár ezt hál’ Istennek már nem egy esküvőre leírhattam. Ettől szép és megunhatatlan ez. :) Merthogy a helyszín ismét Pasarét, a mi nem is olyan kicsi, ámde reneszánsz avagy barokkos díszeket némiképp nélkülöző templomunk. És két ember, akiknek ugyanazt jelentette ott, akkor megállni az Isten előtt, és nekikezdeni valaminek, mint nekünk tavaly. Ami egyrészt jó, mert minden, így induló párnak örülök – másrészt jó, mert nagyjából tudom-sejtem, mi játszódik le bennük. :)

A vacsora, az idők folyamán egyre nagyobbra duzzadt, szívderítően vidám és életteli vendégsereggel a “Bajor Gizi Színészmúzeum”-nak otthont adó budai villában, illetve inkább annak kertjében volt. Sosem jártam még itt, de szeretnék még egyszer-kétszer, felkerült a bátran ajánlható helyek listájára. A család kis énekelőadása (bocsánat, nyilvános főpróbája :) ), illetve a képen is megidézett, trombitára és humorra építő kis meglepetés is szívet melengető volt, a Dzsem-Jam zenekar nevét pedig ide is beírnám. Helyenként komolyan úgy éreztem magam, mint aki koncerten van. Csak ültem és hallgattam… :)

Maga a fotózás (“creative session”) nagy örömömre másnap délutánra került. Így aztán tengersok időnk volt, végigjárhattunk mindent, amihez kedvünk volt, ráadásul kivárhattuk a megfelelő fényviszonyokat…
Elsőként felkerestünk egy játszóteret, ami minden szempontból hozzájuk illő hely volt. Egy ilyen életvidám, mosolygós párhoz egyébként is illene, ráadásul hónapokkal az esküvő előtt, amikor elkezdtünk helyszínben gondolkozni, elsőként ez merült fel, nem véletlenül. A téren lévő gyerekek pedig igen jópofa társaságot jelentettek – ld. “emberdísz” a csúszdán… :)

A Margit-sziget szintén a személyes kötődés, a helyhez fűződő emlékek miatt került képbe, a lemenő nap fénye pedig a másnap délutáni fotózásnak köszönhetően… :) A “megszokott”, japánkertes margitszigetes fotóktól talán sikerült elvonatkoztatni, a fény és szélviszonyoknál pedig jobbat kitalálni is nehéz lett volna…

A Vár, és az esti/éjszakai fotózás ellenben a mi ötletünk volt, régóta tervezgettem valami hasonlót, és most ideális társaságot találtunk hozzá. Hosszú délután és este volt, mi minden percét élveztük, és úgy tűnt, Jociék sem fáradtak el túlságosan…
A következő kép pedig némi képi humor szeretne lenni, mondjuk “gondolatok a házasságról” címmel… :)

Az alábbi képre kattintva elérhető egy rövid zenés diavetítés az esküvő képeiből (több, mint ami itt a blogon látható). A “több szem többet lát” irány újabb lépése – ezúttal a feleségemmel, Eszterrel közös munka gyümölcse:

Június végén Kecskeméten jártunk – méghozzá egy olyan párral, akiket egyszer már fényképeztem előtte, nemrég szerepeltek Ancsi és Tomi képei itt a blogon is; akkor egy szép estét töltöttünk a Várban.

Sokat segített, hogy velük nagyon hamar szinte barátokká váltunk, gyorsan megtaláltunk a közös hangot, és ugyanígy a család is gyorsan befogadott minket, nyitottak, őszinték voltak. Így aztán tényleg elleshettük a nap megannyi apró, ámde fontos pillanatát, már a reggeli felkészülés izgalmától kezdve. A nők számára mindig vérlázító, hogy egy vőlegény milyen gyorsasággal készül el, de azért a nyakkendőt az átlagosnál gondosabban igazgatja ilyenkor az ember… :) Pontosan nem látjuk, hogy mi játszódik le ilyenkor a menyasszony fejében – de talán igaz a mondás, hogy egy lány ahogy megszületik, elkezdi tervezgetni az esküvőjét… és ilyenkor aztán valóra válnak a tervek. :)

A készülődés és a kikérő után nekiindultunk a városnak, fényképezni. Ancsiék egy egész csokor kiváló helyszínt gyűjtöttek össze nekünk, úgyhogy a reggeli terepszemlén nem győztük a listán jelölgetni, hogy mennyi kihagyhatatlan hely van. Aztán az lett a legjobb, amit már nem is volt időnk előre megnézni… a színház. De jártunk a városházán, remek kávézókban, moziban – nem is tudtam, hogy Kecskemét ennyire jó, összetett hely. :)

Polgári szertartás és az esküvő a templomban – ez az, ahol van valami, ami még a környezetnél, a helyszínnél és a látható szépségnél is fontosabb.  És ez a valami hála Istennek ott volt. :)
Meg aztán, orgona- és hegedűszó a karzatról, családi/baráti közreműködéssel, ami nincs mindenütt – de ahol igen, ott nagyon sokat jelent.

A vacsorán pedig jókedv, vidámság – és olyan apró, ámde minden szempontból szép részletek, mint a Tomi anyukája által horgolt (!) mécsestartók. A mi szempontunkból pedig külön öröm, hogy ismét nem egyedül mentem, ezúttal is velem tartott egy sok minden fontosra felfigyelő női szem, ezúttal a feleségem, Eszter. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy ez a jövő, sokat jelent az, ha ketten vagyunk… :)

Fényképeknek igen nagy sokasága készült, ezekből kétféle diavetítést is készítettünk – egyet színesben, egyet fekete-fehérben. Ízlése szerint ki-ki válogathat, melyiket nézi meg többször. :)

A színes diavetítéshez kattints a fentebbi képre!

A fekete-fehérhez pedig ez a kép vezet…

Ha pedig a 100+ képből álló diavetítés túl hosszú, egy kis ízelítőt találsz itt: