Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Elérkezett két kedvenc kötéltáncosunk esküvője is, sőt: azóta lassan már tapasztalt házas embernek számítanak – úgyhogy ideje volt, hogy lerántsuk a leplet a fényképekről. Egy olyan esküvő fényképeiről, amihez ezer szállal kötődünk.
Mert fényképeztünk már a családban egy esküvőt (sőt, azóta a lassan gyarapodó kis családot is), úgyhogy már ismerősként értem vissza ebbe az igazán gyerekszobába. :) Azután persze ismerős volt maga a templom és a gyülekezet is, hiszen itt nőttünk fel mi is – az pedig már csak a hab a tortán, hogy bár a jóbarátként érkezett ifjú lelkész nem feltétlen kellett volna ismerős legyen, de csak hajszálon múlott, hogy nincsenek még róluk is esküvői fényképeink. :)

És mindezen, szemnek láthatóbb dolgoknál is fontosabb az az ismerős légkör, ami körülvett minket – és amiért előre örültünk neki, hogy Dórival és Gergővel tölthetjük ezt a napot (talán elárulhatjuk azt is: vártuk már.) Egyedül csak azt sajnálom picit, hogy kivételesen Esztert delegáltuk a vőlegényhez, és én mentem a menyasszonyhoz reggel – különben biztosan nem nyugszom, amíg nem tanulok meg Gergőtől nyakkendőt kötni. Így kénytelen leszek külön képzést kérni. :)

Az viszont egyértelműen kiderült, hogy a Képfényező csapat fontos képességekkel erősödött idén: bár sirályul tudó csapattagunk még nincsen, de hogy Eszter kiemelkedően beszél, de legalábbis kapcsolatteremt gyermekül, az a képeket nézegetve alighanem egyértelmű… :)

Fogadjátok szeretettel a diavetítést – amiben reménység szerint elmesélünk mindent úgy, ahogy mi láttuk. :)

-> A szélesvásznú változatért kattintsatok ide!

A képek kattintás után nagyobbra is nőnek ám... :)

Gondolkoztam rajta, hogy nem is írok semmit a képek elé, csak ide teszek két “werkfotót”, mondván: itt éppen keményen dolgozunk. És ebből azért sejthető, hogy nem volt rossz dolgunk. :)

Kicsit olyan érzésünk volt, mintha találkoztunk volna a jótündérrel, aki három kívánságunkat teljesíti.

Először is, régóta szerettem volna már egy egy vitorlázós fotózást – és most a Kék Csillag “személyében” nem is akármilyen hajón kaptuk meg a lehetőséget.

A képek kattintásra jóval nagyobbra is nőnek ám... :)

Másodszor: mindig nagyon szerettem a táncosokat és táncolni szerető párokat – ha egy jegyesfotózáson sikerül rábeszélni a párokat némi táncra, már boldog vagyok… de most igazán rábeszélni sem kellett. Csak megmutattuk a végtelen pipacsmezőt, és megemlítettük, hogy esetleg táncolhatnának is… és lám. :)

Harmadszor: mindig kicsit ünnep, ha sikerül a Balaton-felvidékre vinni egy-egy fotózást: nagy rajongói vagyunk a tájnak/vidéknek – és most ez a kívánságunk is teljesült. :)

Ezek után legalább egy diavetítéssel tartozunk a mi “jó tündéreinknek”, akik mindezt szerették, élvezték, átélték, és igazán széppé tették nekünk. Fogadjátok szeretettel – és persze ezek után kíváncsian várjuk, az esküvőn mi vár minket… :)

Régen fotóztam már táncot, de most a műtermi “kirándulások” közepette, Láng Petinek köszönhetően találkoztam egy kedves balerinával, és ismét kedvet kaptam hozzá. :)

Először még a műtermi vakuk között került elő a tütü és a spicc cipő… de aztán megbeszéltünk egy fotózást természetesen fények mellett is – csak hogy én is kicsit otthonosabban érezzem magam. Mutatok azért néhány stúdiófotót is (de azt inkább tekintsük technikai leckének), de a naplemente előtti-utáni kinti képeket szeretem jobban. Továbbra sem tudok úgy világítani, mint a természet, be kell lássam… :)

Az odafentről kapott fények mellett minden más Carina érdeme. Magamat fogom ismételni, de: táncosokat fotózni nagyon-nagyon szeretek. Inspiráló velük dolgozni, öröm nézni (és fényképezi), ha valaki ennyire részletekbe menően ura a mozgásának/tartásának. Következzen akkor most Carina C. Casa:

Szeretünk részleteket, apróságokat fényképezni. Erre több okunk is van; például az, hogy nagyon távolról nézve az esküvők erősen hasonlítanak egymásra: készülődünk, hűséget esküszünk egymásnak, vendégül látjuk a barátainkat/rokonainkat, majd tánc/buli hajnalig. Ugyanakkor ha kicsit közelebb megyünk, hirtelen megjelennek a személyes, sajátos vonások, és egyedivé, sajáttá válik minden. Anita és Dani esküvőjén volt még egy okunk részleteket fotózni: ezek a részletek nagyon szépek voltak. A színek, a virágok, a dekoráció összes pici eleme olyan volt, amin jó érzéssel időzik el a tekintetünk… és egy idő után azon kaptuk magunkat, hogy folyton nagyon közelről fényképezünk mindent. :)

Végső soron a lényeg két részletfotóban is elmesélhető… :)

Azután azt is írtam, hogy tulajdonképpen minden esküvőn van vacsora, és vendégül látjuk a barátokat/rokonokat. De megint csak vannak apró különbségek. És a vacsora itt és most fontos volt. Az örömszülőktől megtudtuk, hogy valójában két, immár  hosszú ideje csiszolódó ízlésű “gourmet” talált most egymásra (mint kiderült, a család eddigi tapasztalatai szerint Daniéknál az otthoni konyhában is remek dolgok készülnek). Az esküvőre pedig magukkal hozták a kedvenc éttermük chef-jét – nem véletlen tehát, hogy ezúttal a vacsora megmaradt emlékeinkben… :)

A “tánc & buli hajnalig” szintén a szívünkhöz nőtt: Tata egészében véve nagyon szép, elegáns és igényes helyszín volt, de a Pálmaház tánctere igazi jutalomjáték a fotósnak. Megfelelő szögből és világítással fényképezve egészen gyönyörű fényeket kaptunk a háttérben – alig akartunk eljönni a tánctér mellől. No és persze nem csak fény volt, de a táncparkett sem maradt üresen… :)

A bejegyzés elején látható diavetítésbe igyekeztünk belesűríteni a részletektől a táncparkettig az összes élményünket, reméljük élvezni fogjátok ti is! :)

Orsiék táncára még tavaly, az esküvőjükön figyeltem fel – megvolt benne az a titok, ami nem csak a ruháról, a színekről és a mozgásról szól, hanem a két táncos közti kapcsolatról is. Persze meg is volt rá minden okuk… :)

Jó volt nézni őket – fényképezni sajnos nem annyira, mert sötét volt, és rengeteg barát egy szűk körben (ami a hangulatnak persze jót tesz), így aztán megkérdeztem, nem volna-e kedvük valami fotózhatóbb környezetben feleleveníteni… hamár a salsa ilyen fotogén műfaj, és ilyen jól is áll nekik. :)

Kedvet kaptak hozzá, úgyhogy körbenéztünk, és megkerestük a budapesti nagyszínpadot (közismertebb nevén: Halászbástya) – ezt csak a legnagyobbak kedvéért zárják le, hogy ne legyen tele turistákkal. És néha a korán kelőknek is van szerencséje… ;)

A kalapot ugyan nem tettük ki, bár a zsebzenekar zenéjére táncoló párosnak alighanem sikere lehetett volna, de fényképezőgép azért volt nálunk. Elsősorban a lentebbi képre kattintva elérhető zenés diavetítést ajánljuk szeretettel; de kedvcsinálónak pár képet összeválogattunk a bejegyzés végére is.

Diavetítés a képre kattintva!

Hasonlóan táncos kedvű szerelmes párok jelentkezését várjuk a szerkesztőségben! :)