A(z) ‘Tánc’ címszóval jelölt bejegyzések:
Saci & Gyuri
Kezdjük a legnyilvánvalóbb, szembetűnő ténnyel: bár önmagában egy remek helyszín nem tesz jóvá egy esküvőt – de biztos nem is zavar. Márpedig Balatonfüred tetején, a Tihanyi-félszigetre és a Balatonra néző panorámával, a környező szőlőkkel, egy “már az ükapja is kertész volt” szintű angol kertésznek is becsületére váló kerttel a Villa Vitae mindenképp előnyére vált a napnak.
Ami még fontosabb: mindezek mellett kaptunk egy végtelenül jókedélyű, felszabadult párt, és olyan testvéreket, szülőket, akik között alapvetően élmény volt a nap. Amikor móka-kacagás ideje volt, széles jókedv; amikor az érzelmesebb helyzetekhez értünk, láthatóan átélt pillanatok, sokatmondóan párás tekintetek… így összességében még a fotós dolgát igencsak megnehezítő nyári verőfény mellett is jó dolgunk volt. :)
A családból is ki kell azonban emeljünk egy párt – igazi, életteli, összekacsintós jópofasággal, humorral, vagánysággal, és nem utolsó sorban táncos lábakkal. Ilyen nagymamit, nagypapit kívánunk mindenkinek… őket pedig az Isten éltesse még sokáig együtt! :)
A szertartáshoz még egy megjegyzés: az utóbbi években láttunk már több, nagyon szimbolikusnak és komolynak gondolt, az évszázados hagyományokat helyettesítő rítust, különféle anyagok összeöntésével például – de a legkézenfekvőbb, és a nyári meleghez leginkább illő megoldással én most találkoztam először. A hideg rozét és a szódát az Isten is fröccsnek teremtette, ráadásul e kettő kétféle színnel bír, összekeverve pedig egy harmadikkal, így hát igazán tökéletes párosítás e célra – íme, egészségetekre. :)
És ha már tánc: a nyár egyik, ha nem a legnagyobb bulija volt Saci és Gyuri esküvőjén, amihez igen sokat hozzátettek ők maguk, de a cimboráknak is kijár a dícséret, és nemkülönben a család többi tagjának – a fent említett nagyiék mellett volt még néhány, egészen csiszolt technika a parketten…
Méghozzá azon parketten, ami mellett a feszített víztükör szinte kínálta magát egész este… nem csak néhány szép tükörképpel kiegészített bulifotóhoz. Nem is lepődtünk meg igazán, amikor éjfélhez közeledve felharsant az “Ússzál Gyuri!” kórus – de arra mi sem számítottunk igazán, hogy pillanatokon belül csobban, és mindennemű hezitálás nélkül le is tudja a távot. Sacinak becsületére váljon, hogy nem bújt el az úszást követő ölelés elől sem… :))
Mindent persze nem lehet szóban elmesélni, következzenek inkább a képek; először a diavetítés, majd lentebb néhány kedvenc fotónk:
A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!
Saci & Gyuri
Nekünk, fotósoknak jó dolgunk van: a hozzánk érkező embereket a legjobb pillanataikban látjuk, amikor egyszerűen jól esik rájuk nézni. Különösen igaz ez a párokra. Gyurit azonban még ehhez képest is külön köszönet illeti: ennyire jó hatással ritkán vannak azért emberek a párjukra. Fotózás közben általában megkeresem először azt a helyzetet, ahol a fény és a háttér, illetve úgy általában a kompozíció stimmel, és utána várok (esetleg óvatosan irányítgatok), amíg élet költözik a tekintetekbe, az arcokra, és összeáll a pillanat. Ez a “várakozás” most kimaradt: elég volt Gyurit Saci látóterébe hozni, és az arc életre kelt, megszépült… bárhol, bármikor. Ezt pedig mindenképp jó látni egy esküvő előtt; meg persze az én dolgomat is megkönnyíti. :)
Ezen túl a közönyösséggel sem kell küzdenünk sosem: hozzánk úgy jönnek az emberek, hogy sokszor már napok óta izgatottan készülődnek; például Saciékat sem nekünk kellett meggyőzni arról, hogy legyen nekik fontos ez a nyári délután – ez ha másból nem, a ruhatár sokszínűségéből biztosan kiderül bárki számára. No meg, akármilyen szépeket is írok/mondok mindenkinek a Balaton-felvidékről, az utazást nem (csak) nekem kell vállalni érte… :)
Merthogy megint a kedvenc vidékünkön járhattam fotózni – ahol így a nyár közepére már sokat kirándultunk, néztük a tájat, élveztük azt a sok-sok szépet, ami körülvesz minket – így már tudtam, mikor honnan süt a nap, épp csak ott kellett lenni. Ott is voltunk. :)
Eszter jóvoltából a diavetítés is elkészült, fogadjátok szeretettel – a bejegyzés végén pedig egy rövid válogatás lesz a kedvenc képeinkből:
A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!
Balett @ Stúdió
A stúdiófotózásban a számomra egyebek mellett az az érdekes, hogy egészen más gondolkodást, hozzáállást kíván, mint ami egyébként rám jellemző. Az elmúlt évek során ahhoz szoktam, hogy a szemem előtt zajló “élet” befolyásolása nélkül próbáljak pillanatokat “vadászni” – némi szerencsével és sok munkával ezek között a képek között lesznek majd olyanok, ahol a pillanat, a fény és a kompozíció is jól sikerült. A stúdiófotózás ezzel szemben egészen más: előre megtervezett képek, kitalált világítás, … semmi esetlegesség, ellenben nem is fogadjuk el azokat a tökéletlenségeket, amik egy életképnél még egyáltalán nem zavaróak.
Táncot is fotóztam már sokszor, balettosokkal is találkoztam már – de ez most más volt.
Egyrészt azért, amit fentebb írtam: nem egyszerűen valamit jót szerettem volna fotózni; a tökéletesre törekvés az más. Nehéz, nyomás alatt tart, kitartást követel. Másrészt: ehhez megtaláltam a tökéletes társaságot. Amikor a tangó-fotózás után Nóri azt mondta, hogy van néhány balettos ismerőse, akiket meg tud kérdezni, álmomban nem gondoltam, hogy ilyen magasan kvalifikált táncossal fog összehozni: szeretném bemutatni nektek a következő képeken Jessica Carulla León-t, az Operaház magántáncosnőjét. Márpedig ide nem jut el akárki.
Profikkal dolgozni mindig jó. Felemelő, inspiráló, magával ragad. És ez egy ilyen alkalom volt: Jessica (és a férje, Gergő) képes volt a végtelenségig újrapróbálni, továbbcsiszolni mindent addig, amíg tényleg tökéletesnek tűnt. Nem csak az én szememnek (fény, kompozíció, stb.), de az ő szemüknek is. Sokat tanultam belőle: végtelen sok, számomra már láthatatlan apróságtól lesz egy-egy mozdulat technikailag tökéletes, és persze kifinomultan szép, elegáns. Mint a fentebbi képen, amire egy kicsit büszke vagyok… ritkán érzek ilyet, de ez most szerintem még egy nappali falán is megállná a helyét. :)
Nóri & Botond (Tango Infusion)
Idén télen nem csak úgy általában próbálgattam, tanultam, gyakoroltam a műtermi fotózás különféle finomságait, de sikerült is néhány olyan, régóta dédelgetett álmot valóra váltani, mint például az itt következő képek.
Általában véve táncot fotózni szeretek, de ezen belül is kiemelkedik két terület: a balett eleganciája, és a tangó hangulata, atmoszférája. Most végre eszembe jutott, hogy van nekem két kiemelkedően jó táncos ismerősöm – álljon itt a nevük: Fülöp Nóra és Sinóros-Szabó Botond. Megkérdeztem őket, nagy örömömre igent mondtak, úgyhogy hosszú töprengésbe kezdtem: helyszín-keresés, képek tervezgetése, … lentebb látjátok, mi lett belőle.
Nagyon jó élmény volt együtt dolgozni. Az a gyanúm, nem utoljára fotóztam tangót… azaz: továbbra is keresek erre nyitott táncosokat. :)
Gázgyár Stúdió :)
Nem tudom pontosan, hogy mire használják az “örömfotózás” kifejezést… de ha választhatok egy helyszínt, ahol már régóta szeretnék fotózni; egy műfajt, amit csak hobbiból szoktam fotózni és nagyon szeretek; és egy gyakorlott, profi modellt – akkor arra talán ráillik. :)
Merthogy régóta nagy rajongója vagyok annak klasszikus ipari építészetnek, aminek a Gázgyár az egyik igazán szép példája itt, Budapesten. A táncfotózás régi szerelem, ez azért csak itt a blogon nézelődve is feltűnő lehet. Carina-val dolgozni pedig jó, mert profi, és mert a táncos múltja és a kreativitása olyan képeket eredményez, mint ez a néhány fotó:
