A(z) ‘Szőlő’ címszóval jelölt bejegyzések:
Saci & Gyuri
Nekünk, fotósoknak jó dolgunk van: a hozzánk érkező embereket a legjobb pillanataikban látjuk, amikor egyszerűen jól esik rájuk nézni. Különösen igaz ez a párokra. Gyurit azonban még ehhez képest is külön köszönet illeti: ennyire jó hatással ritkán vannak azért emberek a párjukra. Fotózás közben általában megkeresem először azt a helyzetet, ahol a fény és a háttér, illetve úgy általában a kompozíció stimmel, és utána várok (esetleg óvatosan irányítgatok), amíg élet költözik a tekintetekbe, az arcokra, és összeáll a pillanat. Ez a “várakozás” most kimaradt: elég volt Gyurit Saci látóterébe hozni, és az arc életre kelt, megszépült… bárhol, bármikor. Ezt pedig mindenképp jó látni egy esküvő előtt; meg persze az én dolgomat is megkönnyíti. :)
Ezen túl a közönyösséggel sem kell küzdenünk sosem: hozzánk úgy jönnek az emberek, hogy sokszor már napok óta izgatottan készülődnek; például Saciékat sem nekünk kellett meggyőzni arról, hogy legyen nekik fontos ez a nyári délután – ez ha másból nem, a ruhatár sokszínűségéből biztosan kiderül bárki számára. No meg, akármilyen szépeket is írok/mondok mindenkinek a Balaton-felvidékről, az utazást nem (csak) nekem kell vállalni érte… :)
Merthogy megint a kedvenc vidékünkön járhattam fotózni – ahol így a nyár közepére már sokat kirándultunk, néztük a tájat, élveztük azt a sok-sok szépet, ami körülvesz minket – így már tudtam, mikor honnan süt a nap, épp csak ott kellett lenni. Ott is voltunk. :)
Eszter jóvoltából a diavetítés is elkészült, fogadjátok szeretettel – a bejegyzés végén pedig egy rövid válogatás lesz a kedvenc képeinkből:
A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!
Ditti & Máté
Először is, ott volt reggel az a csodálatos, nagy-nagy ablak: kilátás a Dunára, mindent beragyogó természetes fény, és előtte az a körbeülhető tér, és persze a sok ember. Mint egy kis színpad, megannyi történéssel egyszerre.
És az első találkozás. Változó, mikor milyen pillanat ez… nem szeretem, ha bármi túlságosan színpadias egy esküvőn. Különösen nem, ha azért válik azzá, mert valaki fontoskodva rendezkedik, és nem engedi a párnak, hogy átélje a történéseket a saját tempójában. De ha mindenki csak hátrahúzódik, teret tudunk nekik adni, és hagyni, hogy megtörténjen, akkor nagyon jó – és most nagyon jó volt. A nagy mozdulatok lehetnek színpadiasak is akár… de a tekintetek, meg a hirtelen megakadó lélegzet, vagy a „megszólalnék, de nem jött ki” hang nem. Nem tudom, mennyire látszik a képeken (mert nem szerettünk volna tolakodóan közel menni) – de ez most egy ilyen, átélt pillanat volt.
A Szilágyi Dezső tér a legszebb református templom Budapesten. Mégsem ettől volt első sorban szép – bár tagadhatatlan, hogy az amúgy szép pillanatoknak igen szép hátteret ad. Igen szépet – de csak hátteret. Figyeljétek inkább az arcokat. Például a következő képen: az ifjú pár áll középen, de itt és most nem ők a lényeg. Hanem az apák a háttérben: nagyon kedvenc kép ez nálunk. :)
Azok a tekintetek. És ölelések. És érintések. Az élet sava-borsa, amit nem könnyű ám szépen és nem zavaróan fényképezni – de a legszebb kihívás ezen a pályán. A bevonuláskor. A gratulációkor. Fogadalomtételkor a szülők. Annyi de annyi sok szépet láttunk ezen a napon, hogy szinte azt mondhatnám, érzelmileg elfáradtunk.
Kifejezetten jól esett a templom után az autóút Neszmélyig, közben felkészültünk a folytatásra. Megbeszéltük Eszterrel, mennyire szeretjük ezt a napot, és megörültünk az ismerős környezetnek és útnak (sok szép emlék fűz minket Neszmélyhez). Új barátunk lett: a szél, ami mindenbe életet lehel. Mert persze gyönyörű a ruha (itt és most tényleg nagyon!), és szépek ők itt ketten, de ha a szél nem szabadítana el mindenféle rakoncátlan hajtincseket, mégis kevesebb lenne ez. És persze vegyük észre: ezek a képek nem ugyanezek lennének a minden részletében szép érintések nélkül:
Az esti fények pedig… legszívesebben csak leültem volna 10 percre a fűbe, és néztem volna őket ott a dombtetőn a távolból. És amilyen szép napunk volt, nagyjából ezt is tehettük – főleg, mert kértek 10 perc nyugalmat és csendet kettesben a szertartás és koccintás után; és mi ennek nagyon örültünk. Mert aki ilyet kér az esküvőjén, az rossz ember nem lehet. :)
Az estéhez, vacsorához és bulihoz kapcsolódóan még két dolog, amiről meg szeretnénk emlékezni: először is, a desszertasztal (és a torta), a Neked Cake “előadásában”. Itt és most akkor is kiemelném névvel együtt, ha “csak” egy szolgáltató lett volna… de így, hogy a koszorúslányok egyike volt ez a nagy-nagy varázsló… főleg. Az talán önmagáért beszél, hogy alig-alig van fényképünk a desszertasztalról (pedig szerettünk volna), mert óriási nyüzsgés volt az asztal körül (mi már nem fértünk oda) – aztán egyszer csak eltűnt minden… morzsa is alig maradt. De minden apró részletében gyönyörű volt, és az arcokat elnézve finom is lehetett… :)
Sok táncos, bulis képet fotóztam az elmúlt évek során – de ha néhányat ki kellene emelni, amire sokáig emlékezni fogok, a következő képek biztosan közte lesznek. Mert az önfeledt öröm, vagy akár a szerelem és a közös boldogság kortalan, ez nyilvánvaló… de ennyire látható jele még sincs sok az archívumban. :)
Na persze a családból senkit nem kell félteni, ha táncparkett kerül a talpak alá, ez egyértelmű. .. :) Óriási buli volt, messze nem csak a csíkos zoknik és hózentrógerek, illetve a pörgős-madárkás szoknyák viselői jóvoltából, de azért nekik mindenképpen sokat köszönhetünk. Reméljük, lesz még köztük, akivel találkozunk a jövőben… ilyen társaságot nem szívesen enged el az ember. :)
Két személyes megjegyzés a végére, a mi szemszögünkből: megkockáztatom, hogy az utóbbi évek talán legintenzívebb esküvőjét éltük át Dittinél és Máténál… csak akkor jöttünk rá, mennyire elfáradtunk, amikor beültünk a kocsiba hazaindulás előtt. Vagy talán egy picivel előbb, amikor éjféltájt kiültünk a kertbe a frissen sült hambi mellé – és már csak azt kellett megvárnunk, amíg Ditti menyecskeruhát ölt, és Máté ehhez illőre cseréli nyakkendőjét. Ekkor picit megálltunk.. és megéreztük, min vagyunk túl. :) Én pedig hosszú idő után ismét egy egész napot együtt fotóztam azzal az Eszterrel, aki a feleségem is. Rég volt már ilyen, és jó volt ismét átélni. :)
Egy ilyen kiemelkedően intenzív nap pedig hosszú válogatás után is hosszú és mozgalmas képanyagot eredményezett… megpróbáltuk most mindezt mégis egy könnyen feldolgozható hosszúságú (rövidségű?) diavetítésbe sűríteni, fogadjátok szeretettel (néhány kedvenc képünket pedig átlapozhatjátok a bejegyzés végén):
***
RONCSOLÁSMENTES ESKÜVŐI FOTOGRÁFIA @ RÓLUNK rovat?
Anita & Csaba
Anitának és Csabának köszönhetően ismét szívünknek kedves környéken, a Balaton-felvidéken fotózhattunk: az első beszélgetés során kiderült, hogy közös kedvencünk ez a vidék. Bízunk benne, hogy a képek el is mondják, miért… :)
Így aztán Anitáék kaptak egy szabad délutánt, mi pedig hagytuk őket, hogy élvezzék a napsütést, erdőt-mezőt, szőlőt és mindazt, amit a környéken találtunk – és közben próbáltunk úgy fényképezni, hogy ne is nagyon zavarjuk őket. Az eredményt az alábbi diavetítésbe sűrítettük. Remélhetőleg még időben érkezik – holnap találkozunk ismét! :)
Bori & Zoli – Creative
Ahogy ígértük, ismét Bori és Zoli képei következnek, ismét Villányból – ámde most az esküvő előtti nap szalmabáláit az esküvő másnapjának szőlőire cseréljük. Merthogy olyan helyekre vittek minket Zoliék, hogy… no, nézzétek a képeket inkább. :)
Jártunk dombon és völgyben, szőlősorok között és kápolna tövében; kaptunk sok olyan szépet, amit egy borvidék adhat. És aminek külön örültünk: nem csak azért voltunk itt, mert “szép”, hanem mert Boriéknak ezen túl is sokat jelent ez a vidék, nem csak egy félnapos kirándulásra jöttek ide…
Mi pedig most már biztosan tudjuk, amit eddig csak sejtettünk… Villány gyönyörű. Vissza szeretnénk menni! :)
