Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Amikor elkezdtünk a koncepción és a helyszínen gondolkozni, az első szó, amit felírtunk magunk elé: “olajszag”. Kicsit pontosabban: Balázs annyit mondott, hogy lényegében mindent szeret, aminek olajszaga van (született gépész :) ). Az mindenesetre egyértelmű volt, hogy az olajszagot a jegyesfotózáshoz kell kötnünk, az esküvőn (leginkább a fehér ruha miatt) kicsit veszélyes választás volna… :)

Az olajszagtól aztán hamar eljutottunk a vasúthoz – leginkább persze a jó öreg gőzmozdonyokhoz, szénporos, zsíros dugattyúkkal. És innen már adta magát a lentebb látható időutazás gondolata is. Balázsék ugyan majdnem elszerénykedték (mondván, hogy nincs idő felkészülni) – aztán gyorsan összekapták, amit találtak, és eljöttek. Így. Mint aki épp most ugrott ki az időgépből, vagy valami ’60-as évekbeli filmből. Mindenkinek ajánlom, hogy kicsit tanulmányozza a részleteket. :)

Még belegondolni is rossz, hogy erről az “időutazásról” hajszál híján lemaradtunk… de most már mindannyian örülünk neki, hogy mindenféle kihívás ellenére összejött. Egy jó játék volt az egész, amire hamar ráéreztünk, Dóriék vették a lapot – és ahogy a magukkal hozott csodabőrönd tartalmát elnéztem, elemükben érezhették magukat. Igazából megleptek – aznap este a világ legszerencsésebb fotósának érezhettem magam. :)

Összeválogattam néhányat  nagyapám képeiből  a kedvenc fotóimból (régi vasutas kötődésű család a miénk is, úgyhogy volt mi eszembe jusson). Fogadjátok szeretettel, és utána nézzétek meg a diavetítést – amiből kiderül, hogy minden szerénykedés ellenére Dóri és Balázs kifejezetten otthon is érezte magát a maguknak választott szerepben. :)
-> A szélesvásznú változatért pedig kattintsatok ide!

Ha egyszer valaki megkérdezi, hogy miért keressük a minél több találkozás/beszélgetés lehetőségét veletek az esküvő előtt, ezentúl Nikiéket fogom felhozni példaként. Mert abból az egészből, amit most itt láthattok, nem lett volna semmi, ha néhány beszélgetés alatt fel nem fedezzük egymásban a lelkesedést mindezért. :)

Valójában már az első forraltborozás helyszíne is árulkodó volt (Menza – és ők választották), azután volt néhány elejtett mondat (bizonyos régi filmekről). Aztán tovább fűztük a gondolatot, és a következő, immár évszaknak megfelelően málnaszörpös találkozón kialakult a koncepció: pöttyös ruhával, piros cipővel és nyakkendővel. Kicsit továbbgondolva egészen pompás helyszínekre akadtunk…

A Táskarádió pl. egy az egyben visszahozta egészen kis gyerekkori emlékeimet (öregszem?): a részletekig menő aprólékossággal össze-válogatott bútorok, játékok, képek a falon, … látni kell! :)

Meg kell hagyjuk, eddigi pályafutásunk során az egyik legvagányabb párossal találkoztunk most – és az esküvőig még el sem jutottunk. Arra is vannak ígéretes tervek… :)

A kis ízelítő után a diavetítést hadd ajánljuk mindenki figyelmébe, a lentebbi képre kattinva. A zenéért köszönet Nikinek, egyszerűen szuper, azóta “rongyosra hallgattuk”… :)

Diavetítés a képre kattintva!