Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Sziszi és Dani esküvői képeivel zárjuk az idei évet, legalábbis ami az esküvőket illeti – és ez mindenképpen szép és méltó zárás. Ez volt az első év, amit Nikivel dolgoztam végig, és bár eleinte mi magunk sem tudtuk, hogy pontosan mire számíthatunk tőle, hamar kiderült, hogy a Képfényező csapat sokat erősödött vele – reméljük, sokáig látjuk még a fedélzeten. Hosszú értékelésbe nem kezdenék, mert ennek nyilván csapaton belül van a helye, egy jó kávé mellett… de azt például nem lehet nem észrevenni, hogy a Képfényező részletek iránti rajongása rá is átragadt, sőt – inkább csak erősített minket ebben. :)

Az alábbi képek egyik felét Niki fotózta, a másik felét én… nem árulom el, ki melyiket
(de a játék kedvéért kommentben lehet találgatni). :)

Lehetetlenül nehéz feladat volt akár a blogbejegyzéshez, akár a diavetítéshez képeket válogatni. Egyszerűen túl sok mindent nem szeretnénk kihagyni… pedig valamit muszáj. A reggeli készülődés olyan jó, békés, nyugodt, és valahogy érzelmileg, emberileg gazdag volt, hogy mint azt látni fogjátok, képtelenség igazán rövidre fogni. És van egy kép, ami valószínűleg egy életre belém égett: az esküvő napján, a készülődés közben bőven volt idő arra, hogy a smink után és az öltözés előtt Sziszi papája ölébe ültesse a lányát, és (ki tudja miről) hosszabban elbeszélgessenek. Ezek azok a pillanatok, amit én is szeretnék átélni, ha egyszer a pici lányunk férjhez megy. Hasonlóan kedves jelenet volt, amikor az egyik testvér felbukkanása után Sziszi eltűnt… a zongoraszót követve találtuk meg őket, így:

Daniról a templomban kiderült, hogy szereti váratlan kihívásokkal meglepni a fotóst (is)… :) Van ugyanis a képek között egy, ami csak annak lehet meglepő, aki velünk egy gyülekezetben nőtt fel, és sok pasaréti esküvőt látott – a csók valahogy nem a megszokott liturgia része. Mivel sokadszor fotóztam már itt, (elvileg) tudva, mikor mi következik, épp a templom hátuljában sétálgattam egy viszonylag nagylátószögű objektívvel, készülve az áldás utáni kivonulásra, amikor Géza megemlítette, hogy akkor most jöjjönamimégnemvolt… még megijedni sem volt időm, de magam sem tudom hogyan, az alábbi történelmi pillanat rákerült a kártyára, bizonyítékom van róla. :))

Alapvetően nehéz ám képeket válogatni már csak azért is, mert ők itt ketten… egyszerűen szépek. Jó rájuk nézni, és mint a képekből is kiderül – a szemükbe nézni különösen is. Úgyhogy néztünk is sokat, én azt hiszem, ennyi sok közelképet szemekről az egész eddigi pályafutásom alatt nem fotóztam. De már azon az említett balatoni jegyesfotózáson megjegyeztük, hogy az esküvőn sokat fogunk kék és zöld szemeket fotózni. :)

Következzen hát a „szezonzáró” diavetítés, Sziszi és Dani esküvőjéről. Köszönjük a türelmeteket, reméljük, hogy még ha hosszabban is dolgoztunk rajta, mint gondoltok, ezért legalább érdemes volt várni… :)

A bejegyzés végén pedig a nagy küzdelem után is hosszú válogatást találjátok a kedvenc képeinkből. :)

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!

Szeretünk részleteket, apróságokat fényképezni. Erre több okunk is van; például az, hogy nagyon távolról nézve az esküvők erősen hasonlítanak egymásra: készülődünk, hűséget esküszünk egymásnak, vendégül látjuk a barátainkat/rokonainkat, majd tánc/buli hajnalig. Ugyanakkor ha kicsit közelebb megyünk, hirtelen megjelennek a személyes, sajátos vonások, és egyedivé, sajáttá válik minden. Anita és Dani esküvőjén volt még egy okunk részleteket fotózni: ezek a részletek nagyon szépek voltak. A színek, a virágok, a dekoráció összes pici eleme olyan volt, amin jó érzéssel időzik el a tekintetünk… és egy idő után azon kaptuk magunkat, hogy folyton nagyon közelről fényképezünk mindent. :)

Végső soron a lényeg két részletfotóban is elmesélhető… :)

Azután azt is írtam, hogy tulajdonképpen minden esküvőn van vacsora, és vendégül látjuk a barátokat/rokonokat. De megint csak vannak apró különbségek. És a vacsora itt és most fontos volt. Az örömszülőktől megtudtuk, hogy valójában két, immár  hosszú ideje csiszolódó ízlésű “gourmet” talált most egymásra (mint kiderült, a család eddigi tapasztalatai szerint Daniéknál az otthoni konyhában is remek dolgok készülnek). Az esküvőre pedig magukkal hozták a kedvenc éttermük chef-jét – nem véletlen tehát, hogy ezúttal a vacsora megmaradt emlékeinkben… :)

A “tánc & buli hajnalig” szintén a szívünkhöz nőtt: Tata egészében véve nagyon szép, elegáns és igényes helyszín volt, de a Pálmaház tánctere igazi jutalomjáték a fotósnak. Megfelelő szögből és világítással fényképezve egészen gyönyörű fényeket kaptunk a háttérben – alig akartunk eljönni a tánctér mellől. No és persze nem csak fény volt, de a táncparkett sem maradt üresen… :)

A bejegyzés elején látható diavetítésbe igyekeztünk belesűríteni a részletektől a táncparkettig az összes élményünket, reméljük élvezni fogjátok ti is! :)