Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Lindáék régi jó barátok, az egyetem kezdete óta ismerjük egymást – és részben az esküvői fotós “karrier” kezdetét is nekik köszönhetem, az első olyan esküvőm volt, ahol én voltam a fotós. A képeket itt a blogon is láthattátok, bár már elég régen… :)

Az esküvő óta eltelt három évnek apró, ámde annál mosolygósabb gyümölcse is van: Sacibaba. Jó dolog visszatérni fotózni olyanokhoz, akiknek már az esküvőjén is ott voltam, akikkel amúgy is baráti viszonyban vagyok – most is nagyon élveztem. Eltöltöttem náluk egy délutánt – egyszerűen jó volt nézni őket, rácsodálkozni, hogy van olyan kisember, aki még az én kezemben is hosszú ideig elvan sírás nélkül, jókedvűen, és úgy egyáltalán, felvidítja az embert egy ilyen mosolygós, jókedvű, kiegyensúlyozott család.

Hálás vagyok a nyitottságért, bizalomért, amivel fogadtak – nem kellett küzdeni azért, hogy “bensőséges” fotókat lehessen készíteni, nem egy idegennek szóló arcot láttam, hanem saját magukat. Pedig egészen biztos, hogy Lindának is furcsa órákon át egy objektív előtt lenni, szokatlan érzés, hogy akár az etetés csodáját is látja valaki… de ezekhez a képekhez ez kellett. Akárhogy is nézzük, a fotós lelkének is egy felfrissülés egy ilyen délután. :)

Kriszti

Felkeresett a nyáron egy jó barátom, hogy készítsek róla pár képet. Civilben terméktervező (“designer”) – néha napján a weblappal kapcsolatban is kikérem a tanácsait -, úgyhogy arra volt esély, hogy az igazolványképeknél igényesebb elképzelései lesznek. :)

Sikerült is megbeszélnünk egy délutánt. Külön öröm volt számomra, hogy nem volt nehéz elmondani: ha egy csokor használható képet szeretnénk, arra bizony rá kell szánni az időt – el is töltöttünk vele egy délutánt. Lett aztán belőle kép ajándékba, portfólióhoz (egy designer-nek olyan is van), életrajzhoz, meg ki tudja még, hova.

Kriszti

De ami ennél is fontosabb: jól éreztük magunkat, ötleteltünk, fotóztunk, sétáltunk, várost néztünk és kávéztunk egy délutánt – és ha egy fotózáson az “alany” és a fotós is jól érzi magát, az mindig jót jelent… :)

Az ilyen jellegű portréfotózást szeretem. A stúdiók nem az én világom, és az erős beállítgatás sem, de keresni néhány jó helyet, és ellőni néhány képet addig, amíg mindketten élvezzük, olyat, ahol majd tetszel magadnak / jól nézel ki, az szórakoztató.

Néhány képet meg is mutathatok, a kis képekre kattintva láthatók.

Galéria:

Ha tömören akarnék fogalmazni, azt mondhatnám, hogy életem egyik legjobb fotózásán vagyok túl. :)

A Magyar BalettSzínház Gödöllő társulatánál töltött néhány hónapot egy spanyol lány (Cristina Porres Morrmeneo), május közepéig – és egyszer csak kitaláltuk, hogy mielőtt hazamegy, csinálhatnánk pár fotót itt Budapesten, ahol felismerhető a környezet, látszik hogy hőn szeretett fővárosunkban van – és afféle portré-szerűségként a képekből az is kiderül, hogy ő ide táncolni jött. :)

Aztán lett belőle más egyéb is, de először felballagtunk a Halászbástyához – itt a közvetlen környezet is szép, a háttér panorámája is látványos, és amolyan képeslaposan budapesti (Parlament, Duna-part…). Nade, nem ért végett itt a történet…

Néhány héttel előtte volt egy előadásuk a Művészetek Palotájában (Bolero, Déja vu, Carmen), ráadásul szeretem is az épületet nagyon (a belső tere a legjobb, amit eddig itthon találtam) – így merült fel, hogy akár oda is mehetnénk. Felhívtam őket telefonon, mondtam, hogy mit szeretnénk – nagyon készségesek voltak, a fotózási engedélyt megkaptuk; ezúton is köszönet érte a MűPa-nak.

A hely pedig több szempontból is szuper volt: béke, csend, nyugalom, turisták tömegei nélkül. Ráadásul volt hely nyugodtan átöltözni, lehetőség és idő gondolkozni, ötletelni – élmény volt, no. Ez előtt sosem dolgoztam még olyan “modellel”, aki láthatóan akarta az egészet, gondolkozott rajta, törte a fejét, hogy mit és hogyan csináljunk, ötletei voltak, stb… végre igazán azt éreztem, hogy ez közös munka.

A közreműködésért köszönet Cristina Porres Mormeneo-nak, a helyszínért és a fotózási lehetőség biztosításáért pedig a Művészetek Palotájának.

(És: ha te is táncos vagy, és lenne kedved hasonlóhoz… keress meg bátran. :) )

Az egyik legszebb téma, amit el tudok képzelni egy fotó számára: az édesanya és egy kisember kapcsolata.
Minden szinten. Ahogy egymásra néznek, az érintés, ahogy megérzi a másik közelségét, az evés/szoptatás… mind-mind olyan elemi, mély kapcsolat két ember között, amihez hasonló nem sok van.
Nemrég jártam Gyöngyiéknél. Nagyon nehéz rövid idő alatt néhány képen megfogni, megmutatni azt, amit érzel – de megpróbáltam. :)

Ugyanez, de kicsit más megfogalmazásban:

És igen… nagyon szerettem ott lenni.

És: ha te is anyuka vagy, hasonló pici gyerekkel, és szeretnél ilyesmi képeket – akkor jó helyen jársz. :)