Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Sokféle válasz létezik arra a kérdésre, hogy miért szeretek esküvőket, menyasszonyokat és vőlegényeket fotózni. Ha ráadásul ismerősökről van szó, hatványozottan igaz: boldognak látni embereket, akiket szeretsz, egyszerűen lélekemelően jó (avagy: “felbecsülhetetlen. Minden másra ott a…” :)

Két nagyon boldog embert látok itt, akiket ismeretek és nagyon szeretek jó néhány éve… és éppen ezért is nagyon jó őket ilyen boldognak látni. A kedvenc képeimen semmi “szakmai extra” nincs, azt hiszem… de ez a két arc, a mosoly, a csillogó szem valahogy most többet ér mindennél. Ennyire mosolygós képsorozatom azért nincs olyan sok, úgyhogy mindenféle zavaró képelemek, fényviszonyok és más egyebeket helyett figyeljetek az arcokra! :)
Igyekeztem persze én is legfelelő fényfoltokat és más hasonlókat találni, ha már megkértek, hogy hozzam magammal a fényképezőgépet – de nem ez most a lényeg. :)

Annyit azért be kell vallanom, ha Feri bácsi nem figyel oda, szívesen hazajöttem volna ezzel a csinos kis angol telivérrel… és hát, igazán jól állt e jóvágású úrvezető kezében is. Mégis, a képek alapján úgy tűnik, hogy az autók iránt állítólag némi érdkelődést mutató vőlegény figyelme mintha mégis egész másfelé kalandozott volna… Ági, ugye feltűnt?! :)

Fogadjátok szeretettel a diavetítést, és néhány kedvenc képünket itt, a bejegyzés végén! :)

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám! :)

Talán a kedvenc idei képem… :)

Azt megtanultam az elmúlt évek során, hogy mindenki kicsit mást lát ugyanazokban a képekben – úgyhogy én azt emelném csak ki, ami a számomra kitűnik Évi és Jonathan esküvői fotóiból. Legalábbis a számomra van ugyanis valami különleges az arcukon, amit ugyan láttam már az esküvőn is, de még inkább feltűnt, amíg a képekkel dolgoztam.

Maradva az időrendi sorrendnél, és a készülődésnél kezdve: szerintem sosem voltak még ennyire erős, “apa-fiú” kapcsolatot ábrázoló képeim. Annak ellenére (vagy talán éppen azért?), hogy semmit nem kértem tőlük külön, csupán annyit, hogy próbáljanak a fényben tartózkodni, le voltam nyűgözve a sok ici-pici részlettől, atyai gesztustól – és attól, amilyen természetesnek tűnt mindez, ahogy Jonathan fogadta. A számomra tanulságos volt: nem volt túl sok, egyszerűen csak természetes – de egy olyan világos értelmezése és átélése az atyai és fiúi szerepnek, ami ritkán ennyire szemmel látható.

Másodszor, ami talán a legfontosabb: nézzétek végig a képeket a tekintetekre, részletekre és érintésekre fókuszálva (és felejtsétek el a környezetet, a pózokat, mindent ami “nagy”): ez a két ember a lehető legnyilvánvalóbban szereti egymást. Jó látni azt az igazi, tiszta, gyermeki örömöt, amivel egymásra néznek – érdemes egy pillantást vetni például arra a képre, ahol a szertartás kezdetén, a bevonulás után végre ismét egymás mellett állnak.

Igazából nem tartozunk a fanatikus fekete-fehérben dolgozó fényképeszek közé, sőt: inkább színesben látjuk a világot. Ennek ellenére a fekete-fehér segít kiemelni, ha van valami különleges a képben – az arckifejezést, érzelmeket, apró részleteket… egy darabig töprengtem, hogy miért működnek Évi és Jonathan portréi ennyire jól fekete-fehérben – és ekkor fedeztem fel ezt a “gyermeki örömöt”, és értettem meg mindent. :)

Mi mást kívánhatnánk Évinek és Jonathan-nak, minthogy őrizzék meg ezt az örömet egész életükre. Mi most annyit tehetünk, hogy segítünk megőrizni az emlékét, hogyan kezdték meg a házasságukat – úgyhogy vessetek egy pillantást a bejegyzés végén a kedvenc képeinkre, és persze a diavetítésre:

A képek kattintásra nagyobbra nőnek, sőt: lapozhatóak lesznek! :)

Talán a kedvenc idei képem… :)

Valószínűleg többféle oka is van annak, hogy Blankát és Bálintot igen gyorsan megszerettük…

Múlhatott egyrészt persze azon, hogy egy jegyesfotózásra mindenképpen azzal a nyitottsággal megyünk el, hogy amennyire csak lehet, szeretnénk megismerni azokat, akiket fényképezni fogunk – és ha az ember valakire figyel, és kicsit megismeri, akkor szinte észrevétlenül meg is szereti.

Aztán múlhatott ez azon is, hogy ismét, és már sokadszor, olyan emberekkel találkoztunk össze, és olyanok hívtak meg minket az esküvőjükre fotózni, akik között jól érezhetjük magunkat, és akikkel az élet legfontosabb kérdéseiről hasonlóan gondolkodunk. Nem győzünk elég sokszor hálát adni azért, hogy ez újra meg újra így alakul… :)

Ki tudja, mi mindenen múlott még, hogy ez a kicsit napos, kicsit borongós vasárnap este jó élménnyé váljon… egy biztos: egy mérhetetlen kedves, vidám és életteli párt ismertünk meg (ezt mondjuk az első beszélgetés után is sejtettük, de most már biztosak vagyunk benne), úgyhogy egyre nagyobb kíváncsisággal várjuk az esküvőt – az ország egyik legszebb vidékén, alig két nap múlva… :)

A képekről sokat nem írnék, inkább nézzétek meg a diavetítést. Hadd mutassuk be nektek Blankát, Bálintot és persze Rojszit, a képsorozat sztárját… :)

-> A szélesvásznú változatért pedig kattintsatok ide!

Amikor először leültünk Andival és Balázzsal beszélgetni, sok más egyéb mellett az is szóba került, hogy honnan ismernek minket egyáltalán. És ekkor derült ki, hogy ők egészen központi helyen állnak, legalábbis Képfényező-perspektívából nézve. :) Két nagyobb társaság / baráti kör van, amelyről talán azt mondhatjuk, hogy visszajáró vendégek vagyunk már, Pasaréten és Kiskunhalason. Kiderült, hogy Balázsék mindkét csapatot jól ismerik. Ráadásul jártunk idén egy esküvőn Baján (és környékén) is Nellynél és Attilánál, akiket szintén nagyon megszerettünk. És amikor a limonádé vége felé jártunk, kiderült, hogy ők is ismerősek. Egyszóval kicsi a világ, és Andiék ráadásul valahol a közepén vannak. :)

Aztán ahogy beszélgettünk, kiderült még sok más közös pont is, és lassan összegyűltek a fotózáshoz kötődő ötletek is. Ahogy már megírtuk akkor, hosszú várakozás után végre összejött a régóta tervezgetett főzős-borozós fotózás is. És már akkor utaltunk rá, hogy az esküvőn egy másik, téli álmunk alatt megszületett tervet igyekszünk majd átültetni a gyakorlatba. :)

Ez a régóta dédelgetett ötlet pedig négy keréken gurul, vászonteteje van, és jobboldalt hordja a kormányt. Ráadásul egy mindannyiunknál idősebb, igen kifinomult stílusú angol öregúr. :) Mellébeszélés helyett bemutatnánk, ő az:

(ezúton is nagy köszönet az autóért a gazdájának, aki ráadásul a világ legjószívűbb embereinek egyike: látva lelkesedésünket, a fotós házaspárnak is szerzett egy gyönyörű vasárnapot... :) )

Persze nem töltöttük az egész napot négy keréken… :) A délelőtt a készülődéssel telt, elég vidám hangulatban; délután megkomolyodtunk picit, amíg Balázs és Andi hűséget fogadott egymásnak az Úr előtt, majd az estét a Várban töltöttük. Sok barát és családtag között a már említett halasi csapattal, így a már hagyománnyá vált esti mese sem maradhatott el, matrózokkal, fedélzettel és rumoshordóval… :)

Igyekeztünk összes élményeinket a bejegyzés elején látható diavetítésbe sűríteni. Szép nap volt, élveztük, jó volt ott lenni – Andi és Balázs, köszönjük a meghívást! Isten áldjon titeket, sok örömet a házasságban! :)

Eszterről és Bencéről az első képek még tavaly ősszel készültek, az eljegyzésük után. Azóta egy-két apró változás történt a látható dolgokban (pl. nyár lett, és Eszter mintha fehérebb ruhában lenne :) ), de a lényeg ugyanaz, “Tegnap, ma és mindörökké…” és ezt jó látni.

Sok kedves ember, szerető család, fiától kissé nehéz szívvel búcsúzó anyuka… ezekért a pillanatokért szeretünk a készülődéstől kezdődően ott lenni. Ráadásul ismét “haza”mentünk fotózni, a saját gyülekezetünkbe, sok jól ismert ember közé, úgyhogy igazán könnyű volt nem csak a szemünket, de valahogy magunkat is ráhangolni a napra… :)

Szép nyári este volt – amelynek kezdetén a két örömapa útravalóját kapták meg Bencéék. Ilyenkor picit sajnálom, hogy a fényképezőgép hangot nem rögzít, de talán az arcok mesélnek picit…

A lentebbi képekre kattintva érhetitek el a szombati napot elmesélő zenés diavetítést, ahogy azt már megszokhattátok. És még egy javaslat: érdemes pár nap múlva visszanézni ide, mert Eszterékkel vasárnap este is találkoztunk – immár csak kettesben, erdőn-mezőn, mesés fényviszonyok között… és mire mindenki megnézi, mi történt szombaton, már az is itt lesz, a Képfényező blogon. :)