A(z) ‘Ócsa’ címszóval jelölt bejegyzések:
Rita & Ádám
Nem tehetek róla, erről az esküvőről elsőként mindig Ádám gyerekkori cimborájának vacsoránál mondott szavai fognak eszembe jutni… illetve ebből egy, a legszebb székely vicceket idéző részlete: “Ádám merre van?” – “Sétál“.
A hozzátartozó háttérinfó: Ádám valóban sétált, nagyságrendileg talán egy hónapot, és párszáz km-t. :) Az El Camino pedig sok más mellett egy fontos ismeretséget is hozott… az esküvő története valahol ott kezdődött, bár hosszú volt még az út idáig.
Egy-két napja leültem újra átválogatni a képeket, ezúttal a blogbejegyzéshez – ez általában az utolsó válogatás, így ilyenkor már jól ismerjük a képeket, és a már ismerős, többször látott képanyagból eddigre kezdenek a legfontosabb, jellemzőbb elemek kiemelkedni. Ami most feltűnt: legszívesebban csak arcképeket válogattam volna. Mert ezeket az arcokat jól esik látni. :) Nem tudnám pontosan megmagyarázni miért, de szerintem aki megnézi a vetítést, rögtön érteni fogja: vannak azok az apró részletek az arcon, amik egyértelművé teszik, ha valaki tényleg őszintén, gyermekien, szívből jövően örül – és ezek az apró vonalak most ott vannak az arcokon.
Több ez az öröm a “felhőtlen boldogság” kissé üresen csengő frázisánál. Sokkal nagyobb dolog ez az öröm annál, aki találkozott már ezekkel a “felhőkkel” is… talán még nem túl személyes, ha annyit elárulunk, hogy ezekről a fülbevalókról egész nap szerettünk volna egy jó képet készíteni, és van ennek némi köze a felhőkhöz is.
Az arcokra visszatérve még egy pillanatra: nem csak Rita és Ádám arcát jó látni, hanem a többiekét is. Őszinték az arcok… végre nem telefonokat látok mindenfelé, hanem embereket, akik átélik a történéseket, részt vesznek benne. Örülök, hogy kibírták sok-sok fényképezés nélkül – és remélem, hogy a lentebbi diavetítésben meg is találnak sok mindent abból, amire emlékezni szeretnének:
A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám! :)
