Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Idén télen nem csak úgy általában próbálgattam, tanultam, gyakoroltam a műtermi fotózás különféle finomságait, de sikerült is néhány olyan, régóta dédelgetett álmot valóra váltani, mint például az itt következő képek.

Általában véve táncot fotózni szeretek, de ezen belül is kiemelkedik két terület: a balett eleganciája, és a tangó hangulata, atmoszférája. Most végre eszembe jutott, hogy van nekem két kiemelkedően jó táncos ismerősöm – álljon itt a nevük: Fülöp Nóra és Sinóros-Szabó Botond. Megkérdeztem őket, nagy örömömre igent mondtak, úgyhogy hosszú töprengésbe kezdtem: helyszín-keresés, képek tervezgetése, … lentebb látjátok, mi lett belőle.

Nagyon jó élmény volt együtt dolgozni. Az a gyanúm, nem utoljára fotóztam tangót… azaz: továbbra is keresek erre nyitott táncosokat. :)

Eddigi pályafutásunk egyik legkontrasztosabb fotózásán vagyunk túl… :) Mert az mégiscsak váratlan, hogy az ember átvágja magát a Csepel Művek maradványain, romos utcáin, a kátyúkat hangos döngéssel keresztező vasat szállító kamionok között szlalomozva – és egy szerényen megbújó kis kapun belépve egy mesevilágban találja magát. Velünk mégis pont ez történt, és ez Zsófi és Zoli érdeme, hiszen ők találtak rá… de jól tették, hogy rátaláltak, mert Szofi mégiscsak jobban illett ide. :)

A pasztelles-levendulás, vintage bútoros hangulat után aztán egyszer csak kint találtuk magunkat a kissé kopott téglafalak és ipari csarnokok valóságában – de az esti napsütés, és leginkább Zsófi mindenhová velünk tartó mosolya egészen barátságossá varázsolt mindent. :)

Az egyetlen vékonyka ajtóval elválasztott két világ képeit a bejegyzés végén, a diavetítést pedig itt lentebb megtekinthetitek:

-> A szélesvásznú változatért kattintsatok ide!

A képek kattintás után nagyobbra is nőnek ám... :)

Grétáéknál lassan alighanem kiérdemlem a megtisztelő “családi fotós” címet: nem csak a lánykéréstől a havas jegyesfotókon át az esküvőig kísérhettem el őket, de az első pici lány, és most már a második, ezúttal kissrác születése előtt pár nappal is találkoztunk. :)

Ezúttal kétszer is: egyrészt egy közös, családi- és kismama fotózásra, alig pár nappal az új családtag érkezése előtt – csinosan gömbölyödő pocakkal, az új kihívásokra jókedvűen készülő pici lánnyal és ifjú apukával. Másrészt Gréta meglátogatott az egyik műtermi “tanulmányúton is”, úgyhogy afféle “kevert műfajú” blogbejegyzés lesz ez, részben családi, részben műtermi képekkel. Mindkettőt szerettem, bár otthon inkább a tóparton érzem magam… :)

Régen fotóztam már táncot, de most a műtermi “kirándulások” közepette, Láng Petinek köszönhetően találkoztam egy kedves balerinával, és ismét kedvet kaptam hozzá. :)

Először még a műtermi vakuk között került elő a tütü és a spicc cipő… de aztán megbeszéltünk egy fotózást természetesen fények mellett is – csak hogy én is kicsit otthonosabban érezzem magam. Mutatok azért néhány stúdiófotót is (de azt inkább tekintsük technikai leckének), de a naplemente előtti-utáni kinti képeket szeretem jobban. Továbbra sem tudok úgy világítani, mint a természet, be kell lássam… :)

Az odafentről kapott fények mellett minden más Carina érdeme. Magamat fogom ismételni, de: táncosokat fotózni nagyon-nagyon szeretek. Inspiráló velük dolgozni, öröm nézni (és fényképezi), ha valaki ennyire részletekbe menően ura a mozgásának/tartásának. Következzen akkor most Carina C. Casa:

Óvatos lépésekben elkezdtem ismerkedni a műtermi fotózás világával… ami valójában engem is meglep kicsit. Évekig egyáltalán nem vonzott, valahogy sokkal többre értékeltem az élet teremtette, sokkal kiszámíthatatlanabb, és éppen ettől érdekesebb világot. Mégis elkezdett érdekelni – talán mert egészen más világ. Az előre megtervezett képek, és a saját magam által létrehozott világítás egész más, mint az adódó pillanatokra vadászni, és a megfelelő fényt keresni. A világítástechnika viszont érdekel, és ha egyszer komolyan belejövök, használható lesz a műterem falain kívül is. A megtervezettség pedig már csak valamiféle szellemi gyakorlatnak is jó.

Így aztán elkezdtem keresgélni a lehetőséget, és Láng Peti barátomnak köszönhetően egyrészt kaptam egy helyet, ahol néha ismerkedhetek a környezettel, másrészt néhány hasznos tanácsot is. Már csak egy türelmes modellre volt szükség, és végül, de nem utolsó sorban, Lilla személyében meg is találtam. :) Szinte nosztalgikus hangulatba kerültem egyébként: visszatértek a sok évvel ezelőtti emlékeim. Ismét lekötötte a figyelmem jó részét a technika, küzdöttem azzal, hogy nem tudom, hogy kell megcsinálni, amit szeretnék – ilyesmit már évek óta nem nagyon éreztem, úgyhogy önmagában a kihívást is élveztem. :)

Mutatok is néhány képet, mert akad néhány, ami nekem is, Lillának is tetszett, úgyhogy talán nem rossz. Aztán majd ha kezdek belejönni, akkor lehet, hogy további műtermi képek is felbukkannak itt a blogon… ki tudja. :)

A figyelmes olvasó még egy újdonságot felfedezhet… az új logónk most debütál vízjelként. :)

* FRISSÍTÉS *

Ahogy fentebb is írtam, egyszer-kétszer próbálkoztam még a világítás alapjaival. Lilla elég türelmes alanya volt ennek a gyakorlásnak, ennek az eredménye alábbi néhány, ezúttal jóval sportosabb kép: