Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Ismét tánc. :) Elég régen jártam már színpad közelében, Cristy legutóbbi képeit leszámítva (januárban egyszer, azelőtt szeptemberben). Most viszont nem is egyszer.

Először jöjjenek a Magyar Balett Színház és a Cseh South Bohemian Ballet (Ceske Budejovice) közös produkciójának képei, “BUMM…” címmel, a Művészetek Palotájából.

A Művészetek Palotája belső tere előtt le a kalapot… egyszerűen lenyűgöz mindig, ahányszor odamegyek. Fotózni is jártam ott többször, főképp tánc-előadásokon, de volt szerencsém már az épülethez magához is. :) Azután 2009-től gyakorlatilag megszűnt a fotózási lehetőség a Házban… :(

Ezért aztán nagy örömmel fedeztem fel a fotópályázatuk kiírását (ezúton is köszönet Daróczi Csabának, hogy szólt róla!), annak is leginkább a MűPa épületéről szóló kategóriáját. Regisztráció után fotózási lehetőséget is biztosítottak, lehetett sorozatot is nevezni, a koncepció pedig szinte azonnal meglett – hiszen korábban már próbálkoztam a feladattal. Mert az épület maga remek, de még jobban szeretem, ha ember is van a képeken. A legtöbb személyes élményem tánchoz vagy jazz-hez kötődik itt, és a tánc hozzákötése az épülethez, képekhez kézenfekvőnek tűnt.

A belső tér formavilága, ívei, ritmusa szinte kívánja ezt. Egy balerina könnyed eleganciája, kecsessége pedig kiválóan “díszíti”, emeli ki az épület formavilágát. Volt is már néhány képem korábbról mindehhez, és elkezdtem tervezgetni a következőket. Közben írtam Cristy-nek, aki egy hétvégén el is tudott jönni Ceske Budejovice-ből (időközben a South Bohemian Ballet társulatához szerződött), átbeszéltük a koncepciót, és nekiláttunk. :)

A kitartásáért továbbra is becsülöm ezt a lányt – az első, levegőben úszó képekért kb. 30 percet küzdöttünk. Nehéz pont a megfelelő mozdulatot a megfelelő helyen bemutatni, és mindeközben nem egyszerű feladat a megfelelő pillanatban exponálni (pár századmásodperccel előbb nyomni a gombot), és eltalálni a fókuszt is egy igen gyorsan mozgó táncos esetében. Én kezdtem volna feladni, ha nem Cristy mondja, hogy ő bizony akarja azt a képet… :)

Körbenéztünk aztán még itt-ott, sokféle kép készült, ezek közül néhányat most összeválogattam ide a blogra is; maga a pályázati anyag pedig a korábbi és a mostani fotók keverékeként állt össze. Természetesen nagy köszönet Cristina Porres Mormeneo-nak a modellkedésért és közreműködésért, a Művészetek Palotájának pedig a lehetőségért! :)

Ha tömören akarnék fogalmazni, azt mondhatnám, hogy életem egyik legjobb fotózásán vagyok túl. :)

A Magyar BalettSzínház Gödöllő társulatánál töltött néhány hónapot egy spanyol lány (Cristina Porres Morrmeneo), május közepéig – és egyszer csak kitaláltuk, hogy mielőtt hazamegy, csinálhatnánk pár fotót itt Budapesten, ahol felismerhető a környezet, látszik hogy hőn szeretett fővárosunkban van – és afféle portré-szerűségként a képekből az is kiderül, hogy ő ide táncolni jött. :)

Aztán lett belőle más egyéb is, de először felballagtunk a Halászbástyához – itt a közvetlen környezet is szép, a háttér panorámája is látványos, és amolyan képeslaposan budapesti (Parlament, Duna-part…). Nade, nem ért végett itt a történet…

Néhány héttel előtte volt egy előadásuk a Művészetek Palotájában (Bolero, Déja vu, Carmen), ráadásul szeretem is az épületet nagyon (a belső tere a legjobb, amit eddig itthon találtam) – így merült fel, hogy akár oda is mehetnénk. Felhívtam őket telefonon, mondtam, hogy mit szeretnénk – nagyon készségesek voltak, a fotózási engedélyt megkaptuk; ezúton is köszönet érte a MűPa-nak.

A hely pedig több szempontból is szuper volt: béke, csend, nyugalom, turisták tömegei nélkül. Ráadásul volt hely nyugodtan átöltözni, lehetőség és idő gondolkozni, ötletelni – élmény volt, no. Ez előtt sosem dolgoztam még olyan “modellel”, aki láthatóan akarta az egészet, gondolkozott rajta, törte a fejét, hogy mit és hogyan csináljunk, ötletei voltak, stb… végre igazán azt éreztem, hogy ez közös munka.

A közreműködésért köszönet Cristina Porres Mormeneo-nak, a helyszínért és a fotózási lehetőség biztosításáért pedig a Művészetek Palotájának.

(És: ha te is táncos vagy, és lenne kedved hasonlóhoz… keress meg bátran. :) )

Tegnap írtam már a Magyar Balett Színház legutóbbi előadásáról, mitöbb, a Carmen képeit itt is láthatta mindenki. Mozgalmas, színes, lendületes… látványos. Milyen is lehetne? Mégiscsak Carmen… :)

Persze egy ilyen egész estés műsor akkor igazán szép és kerek, ha nem csupán ennyiből áll. Mert azt még az egyszeri zeneszerzőbe is belenevelik a zeneszerző-képzőben, hogy tisztességes zenemű legalább 3 tételből áll: a tempósabb első és utolsó tétel közé kerül egy halkabb, csendesebb.

Megvolt ez most is – akárcsak legutóbb: akkor a Curriculum Vitae duettje, most pedig a “Déja vu” c. duett (illetve a leírás szerint “kvartett”) töltötte be ezt a szerepet. A zene az első hangtól kezdve rögtön megszerettette velem – mert Yann Tiersen a világ egyik legkedvesebb, legszeretreméltóbb filmjének, az Amélie-nek zenéjét jegyzi, és a Déja vu dallamvilága sok helyütt nemhogy hasonlít a filmre, de egy az egyben kölcsönöz részleteket.

És ezt nagyon jól is teszi. Svidró Viktor és Linda Schneiderová tánca szép is, látványos is – és számomra a legtöbb kedvességet, szeretetet hordozta a látottak között.

Persze ne legyünk igazságtalanok, a Carmen és a Bolero nem is egészen erről szól… :)

Szereposztás, miegymás:

Déjà-vu

Zene: Yann Tiersen (Le Phare)
Betanító balettmester: Václav Janeček
Koreográfus-asszisztens: Kéri Nagy Béla
Rendező-koreográfus: Petr Zuska
Nő: Linda Schneiderová / Bogdan Petronela
Férfi: Svidró Viktor / Zaka Tamás

Kvartett nőre, férfira, székre és asztalra.
Egy rajzolat két ember közt, tele gyengéd dialógussal, feszült némasággal, egymásba olvadó és egymást taszító viszonyokkal.
Egy kapcsolat, mely tele meneküléssel és a vágyakhoz való visszatéréssel, és kérdésekkel – ki van mellettem és ki vagyok én…

Az előző két bejegyzésben már emlegetett előadás harmadik (eddig hiányzó) eleme volt a Maurice Ravel Bolero-ja.

Amiről a próbák közben beszélgetve megtudtam ezt-azt. Többek között hogy állítólag Ravel az egész darabot egy kávézó teraszán írta, figyelve egy hajó közeledtét a tengeren. Ennek köszönhető az egészet végigkísérő crescendo, a folyamatos erősödés. És mire odaért a hajó, a lényeg már készen is volt.

Aztán persze nem elhanyagolható tényező, hogy egy híres táncosnő felkérésére, az ő számára írta a darabot – és egyesek szerint az egész egy nagy khm… szerelmi együttlétről szól. Ez az értelmezés, hangulat semmiképp nem áll messze a zenétől, és így az előadástól sem – a ruhák, színek, a mozdulatok mind magukban hordoznak valamit ebből.

Zene: Maurice Ravel
Koreográfus-asszisztens: Linda Schneiderová
Rendező-koreográfus: Egerházi Attila
Előadják: Bogdan Petronela, Szirmai Irén, Christina Porres Mormeneo, Bitó Sándor, Kéri Nagy Béla, Zaka Tamás