Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Ismét van okunk az örömre, többszörösen is. Először is, mert úgy tűnik, a Képfényező továbbra is nagyon könnyen megszerethető embereke vonz – mit is mondhatnánk arra a párra, akik felajánlják, hogy vigyáznak a gyerekekre, amíg mi összecsomagolunk az indulás előtt; vagy akik (miközben aggódva nézegetem az időjárás-jelentést) egészen komolyan állítják, hogy ők bizony az esőtől sem ijednek meg (sőt), úgyhogy ne aggódjunk. :)

Ráadásul mert megint a világ számomra legkedvesebb, legszebb vidékén járhattunk fotózni. És bár a Balaton-felvidék első próbálkozásra szikrázó napsütést és színpompás naplementét most nem adott, sikerült olyan helyeket mutatni Ritának és Ádámnak, hogy visszajöttek másnap este még néhány képre, kicsit még élvezni a látványt. A szimpátiapontokat ezen a másnap estén pedig a gyerekeknél is besöpörték – azzal, hogy végre egy fotózásra ők is velem jöhettek, és az utolsó képek készítése közben már a nyakamban, hátamon (…) ültek, Ritáék egyértelműen szintet léptek. Zsombor azóta is jó emlékként őrzi ezt az estét, és a számítógépen látva a képeket név szerint emlegeti őket… :)

Az esküvőre ugyan sem a gyerekeket, sem a Balatont nem viszem magammal, azért mindenképp jó reményekkel várjuk… mintegy ráhangolódásként, fogadjátok szeretettel addig is a Balaton-felvidéki jegyesfotózás fényképeiből készült diavetítést:

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám! :)

Bár hosszú évek óta az első számú szívünkcsücske vidék Magyarországon a Balaton-felvidék, arra rá kellett jönnünk,  hogy ha hasonlóan gyakran járnánk arra, valószínűleg a tokaji régiót is hasonlóan szeretnénk. És ha picit közelebb lenne, igen sokat járnék erre fotózni – mert a varázs megvan errefelé is.

No és persze nincs is jobb, mint amikor egy különlegesen szép vidék mellé egy olyan párt kapunk ajándékba, akiket valószínűleg egy fehér fal előtt fotózni is élmény lenne. Márpedig Marcsi és Lénárd az összes apró gesztussal, egymásra nézéssel, öleléssel, jópofasággal, és megannyi természetes, őszinte rezzenésével amúgy is az esküvői fotósok álma lehetne – úgyhogy valami azt súgja, jó dolgunk lesz Nikivel ezen a hétvégén (is). Nézzétek a diavetítést, és lássátok miért. :)

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!

Bár nem elsőként kerültek fel a blogra, Dalma és Zoli jegyesfotózásának képei az elsők között készültek el idén – és így rögtön egy kisebbfajta ünneppel indult az év. Ha ránéztek a képekre, meglátjátok, miért: együtt van itt minden, amit igazán szeretek ebben a műfajban. A háttérben a Balaton-felvidék összes szépsége, virágai és részletei, látképei és panorámái, a napfény és a drámai felhők, a táj és az abba illő építészeti elemek… és mindezen háttér előtt mindaz, amiért szeretek az esküvőjükre készülő párokat látni, fényképezni, velük és mellettük lenni. Az összetartozás szépsége, a közös élmények, a készülődés-várakozás – mindazok a dolgok, amikkel jó elkezdeni egy akkora kalandot, mint egy házasság. :)

Node, mielőtt még túlságosan emelkedett hangulatba kerülnék, ereszkedjünk le egészen mélyre, hangya-perspektívába: mert innen lentről nézve is egészen szép és érdekes a világ, a fűszálak óriásira nőnek, Dalma és Zoli pedig picire megy össze, de ez a szélben szálló ruha olyan remek sziluettet rajzol, hogy még az sem tűnne fel senkinek, ha túracipő lenne Dalmán – ugye? :)

Megdolgoztak egyébként a képekért, mert Csobánc tetejéig csak fel kellett mászni, és azért váltócipő ide vagy oda, meredek az út felfelé… amin egyébként Zolival alig értük utól a valósággal száguldó Dalmát. :)
Elég nehezen sikerült kiválogatni a blogra kerülő néhány képet – azt javaslom, aki a többit is látni szeretné, az kattintson a diavetítésre, dőljön hátra, és nézze-hallgassa:

SaveSave

Stella és Ádám hazajött a nagyvilágból, és egy valóságos kis csodát mutattak nekünk – pedig már azt hittük, nagyjából ismerjük, hogy Visegrád környékén mi látnivaló akad… Be kell lássuk, tévedtünk. Nem sok olyan helyen jártunk eddig, ahol úgy éreztem volna, hogy egy 100 méteres körön belül a következő négy fotózáshoz elegendő varázslat van, de itt igen.

Az az érzésem, hogy mi is a lelkesedésükről fogjuk őket a leginkább megjegyezni (le sem merem írni, mióta készülhetnek az esküvőre és mikor beszéltünk róla először; másról most inkább még nem beszélek, mert ha jól sejtem, a legtöbbek számára sok meglepetés lesz még) – és van rá esély, hogy Stella és Ádám sem találkozott még olyan fotóssal, aki egy jó képért akár a patakba is merül (bár erről werkfotót nem tudunk mellékelni)… :)

Mindezeken túl a Képfényező csapat életében is fontos nap volt ez a mai: ma fényképezett először a Képfényező színeiben Dávid. Fontos első lépések ezek nekünk, a képek alapján jó irányban… :)
A rég óta várva várt esküvőig már csak két hosszút (!) kell aludni, a készülődéshez addig néhány fénykép rólatok, nektek:

Már csak egyet kell aludjunk a Képfényező első idei esküvőjéig… és bár Zsuzskánál és Csonginál valószínűleg nem tudjuk izgatottabban várni, azért mi is várjuk. :)

A feleségem édesanyja mondott 2-3 éve egy mondatot, ami nagyon megmaradt bennünk, az egyik remek hazai énekesnőről, talán Bognár Szilviáról: “Ez a nő biztosan közel van Istenhez, mindene olyan szép”. Nagyon megtetszett a gondolat, sosem mondtam volna így ki magamtól, pedig milyen sok igazság van benne… és most, Zsuzskát és Csongit látva, fényképezve valahogy eszembe jutott megint. Ahogy leültek a fák alatt az ültetőkártyákat és már apróságokat festeni, varázsolni, ahogy bármihez hozzányúltak az széppé változott – ez mintha rájuk is pont ugyanígy igaz lenne. Már csak ezért is, kíváncsian várjuk, mit hoz a holnap… és néhány képet küldünk azért az utolsó pillanatokhoz. :)