Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Kicsit különleges év az idei: a csapat nagy része babázik, és így az idei nyarat kihagyja – de engem (Attila) is csak néhány esküvőre engedtek el a gyerekek. Elsőként Lia és Manó esküvőjére, így az ő képeik következnek most: kezdhettük volna a jegyesfotózás képeivel (az oldtimer 240-es gyorsan be is húzná az első szimpátia-pontot), de erre visszatérünk majd hamarosan. Könnyű volt ugyanis megszeretni őket, és nem csak a Skandinávia-Volvo-for-life vonalon haladva – de a közös pontok nyilván sokat segítettek, hogy hamar megtaláljuk a hangot (az alábbi képek szinte nálunk is készülhettek volna):

Esküvői fotósnak lenni többek között azért jó és érdekes, mert olyan emberek engednek közel magukhoz, akikkel különben valószínűleg nem is találkoznék. Ezt nem lehet megszokni, minden alkalommal meglep, amikor benne találom magam. Fontos belépő ehhez, hogy meg tudjam szeretni azokat az embereket, akik között vagyok, mert így sokkal könnyebb megérteni, ráhangolódni mindarra, ami a szemem előtt történik. Ezért is fontos az a néhány találkozás-beszélgetés az esküvő előtt, ezért keresem azt, hogy kit mi és miért fog meg, és ezért figyelek nagyon arra is, kik és hogyan veszik körül ezt a két embert az esküvőn. Ha jól sikerült, a lentebbi diavetítésben talán Lia és Manó is talál olyat, amit eddig észre sem vett. :)

Néhány kedvenc képünk (kattintásra nagyobbra is nőnek ám!):

Marcsinak és Bécinek több okból is hálásak vagyunk. Önmagában menő, hogy valaki egy egész hetes eseménysorozattal ünnepli az esküvőjét, az nagy öröm nekem (a fotósnak), hogy Budapest egyik legizgalmasabb épületébe, az Óbudai Gázgyárba megyünk fotózni – de az már végképp szokatlan, hogy a fotózás örömére az esküvő előtt egy héttel egy komolyabb összejövetelt is szerveztek a közeli Graphisoft Park nagyobbacska fái alá – igazán kedves volt tőlük. :)

Viccet félretéve azért a budapesti polgári szertartás után, már csak a színpompás sütemény hegyek-völgyek láttán is az a gyanúm, hogy nem bánta senki a kétszeri találkozást – így legalább kétszer is megünnepelhettük Marcsit és Bécit. Mindez nálunk is egy “dupla” blogbejegyzést ért, első felvonásként / bemelegítésként következzen az első hétvége és a gázgyári fotózás képeiből készült diavetítés, és néhány kiemelt kedvenc fotónk lentebb:

We <3 Balaton :)

Egy héttel később pedig a Balaton partján találkoztunk, az utóbbi idők legkellemesebb esküvői környezetében. Kellemes szellővel fújdogáló enyhe, napos, barátságos idővel, a földvári magasparton, a Balaton felett néhány tíz méterrel futó sétányon. Üde virágdíszekkel, szélben szálló türkiz ruhákkal, mindenféle felesleges idegeskedés vagy feszültség helyett egy jókedvű menyasszonnyal, és a cimborákkal egymást ugrató vőlegénnyel – olyan hangulatban, amit minden esküvőre szívesen magunkkal vinnénk. :)

Másodikként fogadjátok szeretettel a Balaton-parti diavetítést és kedvenc képeinket:

SaveSaveSaveSave

SaveSave

Nem tudom pontosan, hogy mire használják az “örömfotózás” kifejezést… de ha választhatok egy helyszínt, ahol már régóta szeretnék fotózni; egy műfajt, amit csak hobbiból szoktam fotózni és nagyon szeretek; és egy gyakorlott, profi modellt – akkor arra talán ráillik. :)

Merthogy régóta nagy rajongója vagyok annak klasszikus ipari építészetnek, aminek a Gázgyár az egyik igazán szép példája itt, Budapesten. A táncfotózás régi szerelem, ez azért csak itt a blogon nézelődve is feltűnő lehet. Carina-val dolgozni pedig jó, mert profi, és mert a táncos múltja és a kreativitása olyan képeket eredményez, mint ez a néhány fotó:

Az idei év utolsó esküvője következik itt, a Képfényező blogon. Ilyenkor, ha rámtör a “szezonvégi” hangulat, elő szoktam venni mindenféle emlékeket és összesítéseket – így jöttem rá, hogy Dóri és Ádám esküvője Képfényező csapat életében éppen a századik esküvő volt, ami igazán szép jubileum. :)

Erre ugyan csak tegnap jöttem rá, de visszanézve azt kell mondjam, mindenképp igazán jó párost találtunk (vagy inkább: találtak ránk) a szezonzáróhoz, mindkét nekünk fontos “síkon”.

Egyrészt: vagányak, kedvesek és fotogének, ami a fotósnak mindig öröm. Ráadásul úgy alakult, hogy két, régóta dédelgetett tervemet is valóra válthattuk, két olyan helyen fotózhattunk, ahol régóta szerettem volna. A képek egy része az enyészettől nemrég megmentett óbudai Gázgyár százéves, szinte székesegyháznak is beillő épületében készült – ez az a fajta építészet, amiben Budapest valóságos aranybánya. És az igazi nagy “hab a tortán” a Gellért-fürdő volt: évekkel ezelőtt fotóztam ott egyszer egy kedves katalán balerinát, és azóta szerettem volna néhány esküvői képpel megpróbálkozni a kékes-zöldes zománcos csempék és a gőzfelhők között… és most végre sikerült, bár volt benne kihívás bőven. :)

Másrészt, hogy a szívünkhöz nőtt Kis Herceget idézzük: “ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan“. Veszélyes mondatnak tűnik ez egy fotós számára… de éppen ez a kihívás az, ami miatt még mindig szeretek esküvőket fotózni. A legfontosabbakat nem lehet lefényképezni, de mindenféle apró jeleit igen… egy-egy tekintetben, elgondolkodó arcon, ölelésben, mosolyban, nagy gonddal készült ajándékokban, vagy egy sokat látott Biblia átadása melletti hosszú kézszorításban. Egy biztos: lelkiekben gazdag volt Dóri és Ádám esküvője, és ezért hálásak vagyunk. Reméljük, hogy ez a “láthatatlan” is érződik a képeken.

No, és igazságtalanok lennénk, ha nem emlékeznénk meg a koszorúslányokról, akik igazi színfoltként (méghozzá milyen színesként :) )a nap minden részét feldobták. :)

És még egy személyes megjegyzés a végére: valahogy úgy alakult az életem, hogy időről időre összetalálkozom Pannonhalma szellemével… és mindig elgondolkozom, hogy lehet, hogy ilyen mély nyomokat hagy bennem már egy-egy találkozás is azokkal, akik ott nőttek fel. Van ott valami titok, ami érződik az embereken, a kiállásukon (az angol “presence” jobb szó lenne ide),  az összetartó baráti társaságokon, az egymást nagyon kevésből felismerő volt diákokon… de önmagában az Apátság is olyan helyszín, ami megérinti az embert. Tudom, mert jártam ott párszor, sőt pár éve fotózhattam ott is egy esküvőt. Ádámék esküvője volt a legutóbbi ilyen találkozás Pannonhalmával… és megint azon kaptam magam, hogy hazafelé a kocsiban azon töprengek, mi lehet a titok. :)

Node, lépjünk túl a szavakon, következzen az, amiért ott voltunk: a fényképek. Elsőként egy pár perces kis diavetítés, ami reményeink szerint megmutat minden fontosat. A vetítés alatt, a bejegyzés végén pedig találhattok egy csokorravalót a kedvenc fényképeinkből, hosszabban is nézegethető formában.

Dóri & Ádám esküvő from kepfenyezo on Vimeo.

A képek kattintásra egész nagyra is nőnek ám... :)

Valahányszor egy “nemzetközi” párt fotózunk, akik vagy külföldön élnek, vagy legalább az egyikük nem is itt született, mindig igyekszünk olyan helyszíneket keresni, amik Budapest vagy Magyarország egy jellemző és általunk kedvelt arcát mutatják – de nem a legturistásabb, mindenki által ismert helyeket. Ezúttal gyorsan megegyeztünk a lentebbi képeken látható helyszínben: épp csak felvetettük a javaslatot, Annáék már le is csaptak rá. :)

Budapest valósággal burjánzik az előző századforduló környékéről származó régi ipari épületekben – ilyen helyen jártunk most. Látványra, érzésre és hangulatra jobban hasonlít egy katedrálishoz, mint egy gyárhoz… mégis az utóbbi szerepben tündökölt évtizedekig. És ez talán meg is magyarázza rajongásunkat Budapest ipari építészeti öröksége iránt. :)

Így aztán volt egy csodás helyszínünk, egy szép napos nyári délutánunk, egy jókedvű, mosolygós párosunk, akik nyilvánvalóan és láthatóan szeretik egymást… a fotós mit kívánhat még? :)
A kedvenc képeink a bejegyzés végén találhatók, de elsőként hadd ajánljuk az alábbi diavetítést: