Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Hálásak lehetünk Andinak és Gilberto-nak, mert az egyik legnagyszerűbb helyszínre hívtak minket, ahol valaha esküvőt fotóztunk. Bár nehéz a festői hegyeket és az emberi kéz alkotásait összehasonlítani, el kell ismerjük, hogy a Villa Luppis ízig-vérig tökéletes olasz hangulatot, légkört teremtett. Az összes apró részletében, a Villa egészében, és a teljes vendéglátás minden ízében. Azt tanultuk, Gilberto-tól, hogy egy embert teljes egészében leírnak a saját részletei – és most el kell ismerjük, a helyszín önmagában egy erős bemutatkozás volt. Szerettük nagyon… :)

Persze a legjobb helyszín sem ér semmit emberek, kapcsolatok és érzelmek nélkül – és most mindent megkaptunk: szeretet, szerelem, mosoly, nevetés, vidámság, örömkönnyek, párás tekintetek, ölelés és csók, barátok és testvérek… volt olyan szerencsénk, hogy mindennek részesei lehettünk, és megkaptuk az esélyt, hogy “lefordítsuk” fényképekre.

Leginkább azt szeretnénk ajánlani mindenkinek, hogy dőljön hátra, kapcsolja be a zenét, és nézze végig a diavetítést – reményeink szerint mindent elmesél. De persze előtte kedvcsinálóként egy pillantást vethettek néhány kiválogatott kedvenc képünkre is itt, a diavetítés alatt. :)

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!

Még nem tudjuk, hogy pontosan mit várhatunk az idei szezontól… de a kezdetek legalábbis bíztatóak. :) Panni és Jara révén egy igazán remek tavaszi esküvővel köszöntöttük a napsütéssel, szép fényekkel és jóleső meleggel érkező tavaszt.

Először is: ha valaha szükségem lesz egyetlen képre, ami a “tavaszi esküvő” fogalmát illusztrálja, akkor biztosan Panni csokra lesz az. Gyönyörű, színes, elegáns – és mindeközben könnyű és tavaszias. Ez volt az első részlet, ami a szemem elé került, miután megérkeztünk – és valahogy megadta az alaphangot az egész naphoz. :)

Némi “bennfentes” információ: ha azon mérjük, ki mennyire izgult, hogy ki mennyire tudott aludni az esküvő előtt, akkor a két véglet egészen biztosan Jara, a vőlegény; és Niki, a Képfényező csapat “újonca” lesz. Legalábbis amikor megérkeztem, és érdeklődtem, merre lehet Jara, akkor Panni csak annyit mondott: valahol alszik, afféle sziesztát tart még az esküvő előtt. :) Szöges ellentétben az izgatottság miatt az alvást kihagyó Nikivel – de legközelebb már ő is nyugodtan alhat. Örülünk neki, hogy a fedélzeten tudhatjuk, már elsőre is nagyon, nagyon szép munkát tett le az asztalra. :)

Node, nem cél, hogy szavakkal próbáljak mindent elmesélni, elvégre minket fényképezni hívtak – de annyi biztos, hogy Panni és Jara egy nagyon szerethető, “jó rájuk nézni” pár, mindazon érzelmekkel és érzésekkel, aminek az esküvői fotográfus mindig örülhet. És talán még egy utolsó, a szemnek is fontos részletet kiemelnék: Panni ruháját. A szerény véleményem szerint kiemelkedően legjobb magyar esküvői ruhatervező, a Daalarna műve – akiket nem csak azért szeretek nagyon, mert cégnévnek kiválasztották azt a pici de szép svéd vidéket, ahol egy kis tó partján évekkel ezelőtt megkértem a feleségem kezét… :)

Mielőtt túlságosan belemelegednék az írásba, folytassuk inkább a diavetítéssel – reményeink szerint úgyis elmesél minden fontosat:

Az idei év utolsó esküvője következik itt, a Képfényező blogon. Ilyenkor, ha rámtör a “szezonvégi” hangulat, elő szoktam venni mindenféle emlékeket és összesítéseket – így jöttem rá, hogy Dóri és Ádám esküvője Képfényező csapat életében éppen a századik esküvő volt, ami igazán szép jubileum. :)

Erre ugyan csak tegnap jöttem rá, de visszanézve azt kell mondjam, mindenképp igazán jó párost találtunk (vagy inkább: találtak ránk) a szezonzáróhoz, mindkét nekünk fontos “síkon”.

Egyrészt: vagányak, kedvesek és fotogének, ami a fotósnak mindig öröm. Ráadásul úgy alakult, hogy két, régóta dédelgetett tervemet is valóra válthattuk, két olyan helyen fotózhattunk, ahol régóta szerettem volna. A képek egy része az enyészettől nemrég megmentett óbudai Gázgyár százéves, szinte székesegyháznak is beillő épületében készült – ez az a fajta építészet, amiben Budapest valóságos aranybánya. És az igazi nagy “hab a tortán” a Gellért-fürdő volt: évekkel ezelőtt fotóztam ott egyszer egy kedves katalán balerinát, és azóta szerettem volna néhány esküvői képpel megpróbálkozni a kékes-zöldes zománcos csempék és a gőzfelhők között… és most végre sikerült, bár volt benne kihívás bőven. :)

Másrészt, hogy a szívünkhöz nőtt Kis Herceget idézzük: “ami igazán fontos, az a szemnek láthatatlan“. Veszélyes mondatnak tűnik ez egy fotós számára… de éppen ez a kihívás az, ami miatt még mindig szeretek esküvőket fotózni. A legfontosabbakat nem lehet lefényképezni, de mindenféle apró jeleit igen… egy-egy tekintetben, elgondolkodó arcon, ölelésben, mosolyban, nagy gonddal készült ajándékokban, vagy egy sokat látott Biblia átadása melletti hosszú kézszorításban. Egy biztos: lelkiekben gazdag volt Dóri és Ádám esküvője, és ezért hálásak vagyunk. Reméljük, hogy ez a “láthatatlan” is érződik a képeken.

No, és igazságtalanok lennénk, ha nem emlékeznénk meg a koszorúslányokról, akik igazi színfoltként (méghozzá milyen színesként :) )a nap minden részét feldobták. :)

És még egy személyes megjegyzés a végére: valahogy úgy alakult az életem, hogy időről időre összetalálkozom Pannonhalma szellemével… és mindig elgondolkozom, hogy lehet, hogy ilyen mély nyomokat hagy bennem már egy-egy találkozás is azokkal, akik ott nőttek fel. Van ott valami titok, ami érződik az embereken, a kiállásukon (az angol “presence” jobb szó lenne ide),  az összetartó baráti társaságokon, az egymást nagyon kevésből felismerő volt diákokon… de önmagában az Apátság is olyan helyszín, ami megérinti az embert. Tudom, mert jártam ott párszor, sőt pár éve fotózhattam ott is egy esküvőt. Ádámék esküvője volt a legutóbbi ilyen találkozás Pannonhalmával… és megint azon kaptam magam, hogy hazafelé a kocsiban azon töprengek, mi lehet a titok. :)

Node, lépjünk túl a szavakon, következzen az, amiért ott voltunk: a fényképek. Elsőként egy pár perces kis diavetítés, ami reményeink szerint megmutat minden fontosat. A vetítés alatt, a bejegyzés végén pedig találhattok egy csokorravalót a kedvenc fényképeinkből, hosszabban is nézegethető formában.

Dóri & Ádám esküvő from kepfenyezo on Vimeo.

A képek kattintásra egész nagyra is nőnek ám... :)

Egy gyerekkori barátunk esküvője mindig különleges, és most egy ilyen esküvőről szeretnék néhány képet, és egy diavetítést mutatni. Liliről és Petiről láthattatok már egy csokorra való gyönyörű esküvői képet a szlovén hegyekből és szurdokokból, most következik mindaz, amit nehezebb lett volna a hegyek közé felvinni. Családtagok, barátok, a templom és gyülekezet – mindaz, amitől egy ronda nagy gépmadár egy időre távol repített titeket; de itthon várja, hogy elteljen ez az idő.

Fogadjátok szeretettel a diavetítést ott a messze földön! :)

Előfordul néha, hogy egy esküvő után megjegyzünk valakit, akivel szívesen találkoznánk még – mondjuk menyasszonyként/vőlegényként egy következő esküvőn… ez persze akkor ér igazán valamit, ha viszonzásra talál. :) Vera esetében így történt, egy azóta nagy kedvenccé vált esküvőn, Villányban (pontosabban Kisjakabfalván) találkoztunk, és úgy tűnik, hogy kölcsönösen megjegyeztük egymást. Nem volt triviális, hogy végül tényleg ott is lehetünk Vera és Dani esküvőjén, de végül minden részlet a helyére került, megoldódott, elrendeződött. :) 

Kezdjük a fotós apró örömeivel: azt hiszem, régen volt már ennyire elegáns menyasszonyunk, a hasonló fejdíszeknek pedig rég óta nagy rajongója vagyok… úgyhogy már rögtön a nap kezdetén volt okunk úgy érezni, nem véletlenül szerettünk volna itt lenni. Persze egy esküvő messze nem csak fejdíszekből és kifogástalan öltönyökből áll, van ami kevésbé látható, inkább csak érezhető. Ezt nehezebb is egyetlen képpel illusztrálni, de bízunk benne, hogy a lentebb látható diavetítés már megmutatja: volt okunk az örömre e láthatatlan dolgok terén is. :)

A fényképezőgép érdekes dolgokat okoz egyébként: ha fotózni megyünk egy esküvőre, hirtelen rengeteg részlet és apróság feltűnik, és elkezdünk figyelni rá. Érthető persze: egy esküvő nem egy házasság maga, csupán a kezdete, ezért tűnnek fontosnak azok a részletek, amik talán a jövőről is elárulnak valamit… és most több ilyen, bizakodásra okot adó aprósággal találkoztunk. Leginkább az, hogy szokatlanul odafigyeltek egymásra… és nem csak a “nagy események” pillanatában, hanem a többi, “átlagos” helyzetben is. Úgy tűnt, így szokták – márpedig ez jó szokás, Isten tartsa meg. :)

Végül legalább egy mondat erejéig emlékezzünk meg a Jásdi Pincéről. Önmagában elegendő ok lehetne, hogy az elmúlt néhány évben én még csak jó és még jobb (sőt: szép) boraikkal találkoztam. Emellett most egy utolsó pillanatban történő bejelentkezéssel is kedvesen fogadtak minket, amiért ezúton is köszönet. És végül a lényeg: itt találtuk meg igazán azt, amiért annyira, de annyira szeretek a Balaton-felvidéken fotózni. A teraszt a szőlővel borított domboldalon, a balatoni kilátást, a csendet, békét és nyugalmat, templomtornyot a háttérben és üdítő rozét az asztalon… :)

Ha pedig az esküvőt követő fotózás után egy pohár bor mellett egy igazán jó beszélgetésben találom magam az esküvő előtt még jószerével ismeretlen pár társaságában, az mindenképp azt jelenti, hogy megtaláltuk a hangot – reméljük, hogy ez a képeknek is jót tett, nem csak a fotós érezte magát jobban tőle. A diavetítés után ki-ki eldöntheti. :)