Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Esküvőn jártam ismét – de most a násznép fele spanyol volt. A hangulatot legjobban talán az írná le, ahogy a gép előtt ültem, a sok napot/estét kitöltő utómunka alatt. Ahogy mondani szokták, helyenként vigyorogtam, mint a vadalma… ahogy lapozgattam a képeket, újra eszembe jutott minden.

Otra vez he participado en una boda – pero esta vez la mitad de los invitantes han sido espanoles. Para describir el ambiente cuento cómo estaba sentado ante la computadora durante el trabajo con las fotos que me costaban bastantes días y noches. Como dicen, a veces reía a carcajadas… ojeando las fotos me vinieron en la mente los momentos mas importantes.

Sok-sok barát, aki csak Melindáért és Emilio-ért jött el Spanyolországból, pedig ez nem kis távolság… A „Vivan los novios!”, amit napközben számtalanszor hallottunk; az ováció az anyakönyvvezetőnél, amin ő lepődött meg talán a legjobban. Meg az olyan tréfás részletek, mint az anyakönyv aláírása közben kifogyó toll; a családi körben tartott nem hivatalos, de annál személyesebb fogadalom („elfogadom a születendő kis madridistákat” :) ); a barátnők és a jókedv a készülődés/öltözködés közben, vagy a vőlegény és az örömanya meghitt, nyugodt csendes készülődése az esküvő előtt.

El montón de amigos que vinieron a ver a Melinda y a Emilio desde Espana, que no está muy cerca…  La frase “Vivan los novios!” que se oía muchas veces durante todo el día,  la ovación en el Registro Civil que sorprendió al oficial más que a nadie más. Y los detalles chistosos, como el bolígrafo que dejó de funcionar durante las firmas, las promesas no oficiales, pero muy íntimas que se hicieron en familia (“acepto a los pequenos madridistas que van a nacer”), las amigas y las risas vistiendo y preparándose, o la tranquila e íntima preparación del novio y su madre antes de la boda.

Megannyi remek pillanat, egy nagyon jó kis társaság, Érzelmek, felszabadult vidámság. Varázslatos élmény volt – azt már tudom, spanyolok közé, vagy akár Spanyolországba szívesen megyek fényképezni máskor is. :)

Muchos momentos inolvidables, una compania estudpenda.  Emociones, alegría desprendida. Ha sido una experiencia mágica: ya sé que entre espanoles o a Espana voy a ir a hacer fotos con muchas ganas. :)

És persze, egy ragyogó szépségű menyasszony, egy mosolygós ifjú pár. Remek ötlet volt a sétahajózás a Dunán, Budapest közepén. Az egyik legszebb arcát mutatta a város azok felé, akik még nem ismerték. Mert szép ez a város, szeretem nagyon, nem véletlenül van tele a blog is budapesti fényképekkel. De sosem láttam még a Parlamentet úgy, ahogy a Duna közepéről látszik. És jól állt az épületnek egy menyasszony is… :)

Y, por supuesto, la novia de belleza radiante, la pareja sonriendo felizmente. La navegación en el Danubio, en el corazón de Budapest, también ha sido una buena idea. La ciudad mostró uno de sus rostros más hermosos a los que aún no la conocieron. Porque Budapest es una ciudad muy bella, me gusta mucho, es por eso que mi blog está lleno de fotos sobre la ciudad. Pero nunca he visto antes el Parlamento desde el río Danubio. Y la novia hizo aún más bonito al Parlamento… :)

Végre megértük azt is, hogy nem csak egyedül mentem fotózni – a képek egy részéért köszönet és minden elismerésem Julinak; akivel a fényképezőgép mindkét oldalán találkozunk még itt a közeljövőben… régóta terveztem, mostanra megvalósulni látszik: több szem többet és másként lát. Így az itt látható képek már közös munka gyümölcsei. :)

Llegó el momento para que no haga las fotos yo solo: gracias y agradecimientos a Juli a por las fotos que hizó ella: espero que vamos a encontrarnos en ambos lados de la cámara en el futuro. Lo planeo desde hace mucho tiempo, y ahora se hace realidad: más personas ven más y de otro modo. Así que las fotos que veáis aquí ya son el fruto de un trabajo común. :)

Diavetítés / Diapositivas / Slideshow:

A képre kattintva indítható
Para ver las diapositivas con música hay que cliquear en las imágenes

Az év egyik első esküvője volt az övék. És ismét Pasaréten, abban a templomban, ahol én is “felnőttem” – innen ismertük egymást Gergővel sok-sok éve. Mindenesetre nem az esküvő előtti beszélgetésen mutatkoztunk be egymásnak…
Barbi sokkal újabb ismerős a számomra, és vele ugye még a közös focik emléke sem volt meg, de ezt a problémát azért áthidaltuk. :)

A napot a “creative session” fotózásával kezdtük, először a Kertészeti Egyetem kertjében. Őket sok emlék fűzte ide, a kert pedig nem véletlenül kedvelt fotózási helyszín. Üde zöld színek, bokrok-fák-virágok; a csokrot szinte felesleges is volt vinni… :)
Jártunk aztán még a Várban is – megunhatatlan, kifogyhatatlan, minden alkalommal más és más arcát mutatja. Mindig szívesen jövök ide, Barbinak pedig még jól is álltak a Jezsuita lépcső fényei… :)

A templomunk ezzel szemben mindig ugyanazt az arcát mutatja, ami talán nem annyira szép, mint amennyire szerethető és őszinte – és egy esküvőn azért mindig díszesebb is, legalább egy nagy köteg virágnak köszönhetően. A lényeg persze nem is ebben van, és nem is ezért jöttünk ide… :)

A kézszorítások után pedig a sok-sok rokon és barát nagy része eljött Budafokra, ahol egy remek hangulatú estét teremtettek – játékokkal, zenével, tánccal, vidámsággal. Zenélt Gergő testvére is, majd a zenekar segítségével még a vőlegény is dobverőt ragadott – ilyet nem sűrűn látok én sem… :)

Egy rövid válogatás itt, a kis képekre kattintva elérhető, lapozható:

Mindenképp különleges alkalom, ha az ember a legjobb barátja esküvőjén fényképez… és tavaly volt benne részem. Ráadásul két héttel az esküvőnk előtt (ahova vőlegénynek mentem, nem fotósnak :) ). Felemelő és érdekes élmény volt. Hosszan és nagyon készültem rá, valami különlegeset szerettem volna nekik, ajándékba – mindkettejüket régóta igen jól ismerem, szeretem.

Jóelőre kitaláltuk, hogy a Várba fogunk menni kreatív fotózásra. Némiképp szomorúan vettem tudomásul pénteken, hogy a készülődésből most kimaradok (kis hely, rokonok, apró idegeskedés, miegymás), mert a történet nekem így kerek. Viszont a délelőttöt eltölthettem azzal, hogy körbejártam még egyszer jó alaposan a helyszínt. Sétálgattam, jegyzeteltem, gondolkoztam, számolgattam, hogy mikor merről fog sütni a nap, hol lesznek jó fények, környezet, háttér, mi hogy fog működni…

Eközben jutott eszembe, hogy az Erzsébet-híd milyen közel van a Vár kiszemelt, déli részéhez. És úgy egyébként milyen vagány dolog egy hídon menyasszonyi ruhában sétálgatni, mosolyogni a dudáló / integető autókra (bár ezekből nem volt olyan sok, mint vártam). Így aztán a találkozó után itt kezdtünk, bár a szél erősen rángatta a fátylat, némi menyasszonyi türelmetlenséget okozva – ezzel együtt készült itt néhány kép, amit szeretek. :)

Fura volt maga a helyzet… néha úgy érzem, könnyebb ismerősökkel / barátokkal dolgozni, néha meg úgy, hogy nehezebb. Eleinte érdekes érzés elővenni a fényképezőgépet, néha egy-két ötletet adni, és fotózni – olyanokkal, akikkel egyébként sokat vagyok együtt, de fényképezőgép nélkül. De aztán, mire lejöttünk a hídról, már feloldódtunk mind.

Andi szép volt, az anyai kezek között készült ruha talán a legizgalmasabb ruha volt, amit tavaly fotóztam, és a Várba érve már a szélcibálta fátyol is megnyugodott – a falak között szélcsend volt… :) A Vár turisták által kicsit kevésbé látogatott oldalát azután keresztül-kasul bejártuk, kisétáltunk a Palota Tabán felé néző erkélyére, ami egyike a régóta dédelgetett fotós álmaimnak, örültem a zegzugok, folyosók és átjárók remek fényeinek, és végül elröpült az idő.

Várt minket a templom. Innen ismertük egymást, kis túlzással itt nőttünk fel, lett belőlünk felnőtt ember, találtunk barátokat, és változott meg az életünk valami olyan irányba, amit azóta sem bántunk meg. És most ott álltak Isten előtt, hogy megfogadjanak valamit – egymásnak, az Úrnak és saját maguknak. Sok-sok barát, rokon és ismerős között. A bejáratnál valahogy akkor tűnt föl az évek során százszor látott tábla: “Barátom, miért jöttél?”… elgondolkoztam, sok minden eszembe jutott; még ha most nem is írok le mindent. :)

Az istentisztelet után a templomkertben kis szeretetvendégség, majd irány fel a Citadella Étterembe, itt aztán történtek komolyabb és komolytalabb események. Bencéék kerítettek egy harsonát az Amerikából hazatért nagybácsinak – őt lepte ez meg leginkább, de becsületére váljék, beállt a zenekarba, és fújta rendületlenül… :) Arról pedig már inkább nem mellékelek fotót, amint épp az “All you need is love” c. örök klasszikust énekeljük az ifjú párnak, teljes átéléssel és mindenféle jelmezzel… :)

A tavalyi év számomra talán legfontosabb, legemlékezetesebb esküvője volt az övék. Nehezen tudnám megfogalmazni, hogy pontosan miért – de belül, saját magam számára mintha átléptem volna egy lépcsőt. Más képeim születtek itt és ezután, mint a korábbi esküvőkön, és másként megyek el azóta fotózni; de nem nagyon tudnám megmagyarázni a különbséget. Egy fokkal talán felnőttebb lettem.

Elég fáradt voltam, mikor elindultam – az előző héten sokat dolgoztam, keveset aludtam. Tudtam, hogy a sminkesnél fog kezdődni a nap – ezért úgy mentem el, hogy az előzetesen megbeszélt fotózási helyszínt (Egri Korona Borház) még reggel körbe tudjam járni, meg tudjam nézni, hogy legyenek ötleteim. Oda is értem, elkezdtem nézelődni – és rájöttem, hogy amilyen jó hely ez egy hétvégi pihenéshez, annyira nem látok fantáziát a környezetben fotózáshoz. Sem a szőlősorok, sem az épület nem volt igazán izgalmas, nem beszélve arról, hogy kemény déli verőfénnyel kellett számolni, ami a szabadban pusztítóan erős volt.

Aztán 5 perc tanácstalanság után rájöttem, hogy nekem itt nem szomorkodni kell, hanem feltalálni magam. És nem a helynek kell jó ötleteket adni, hanem a párnak, és akármilyenek is a lehetőségek – itt tőlem valaki azt várja, hogy egy emlékezetes fotósorozatot kapjon. Körbesétáltam, gondolkoztam, majd visszaültem az autóba és átgondoltam az egész napot – és így utólag azt állapítottam meg, hogy a 2008-as év legjobban sikerült fotósorozata lett ez a számomra. Külön öröm, hogy nem csak én éreztem így – az egyik leghálásabb, legboldogabb ifjú párom volt a tavalyi évből. :)

Egerben, a sminkesnél indult a nap – csendes, nyugodt kis kozmetikus-sminkes szalon. Itt találkoztunk, örültünk egymásnak, majd elővettem a gépet, és elkezdtem nézelődni. Rájöttem, hogy egy ilyen “smink-műhely” csupa érdekes dolgot rejt… :)

Utána otthon készülődés, barátnők, virágfestés, felöltözés, és minden készen állt.

Visszatértünk a borházhoz, ahol 15-20 perc után mindenki megunta a szabadtéren “élvezhető” 40 fokos hőséget (érthető módon), és kinyílt előttünk a pince. Bent hűvös volt  – és megdöbbentően sötét. Utóbbi kellemes a napon elgyötört szemnek, de a fényképezőgép nem szereti. Volt hát némi játék a vakuval is, és amíg az időnk engedte, körbejártunk. Ötleteltünk, játszottunk, és még a pincében elrejtett sütemények között is szétnéztünk… Élveztük, szerettük… :)

Délután a ház elé épített kis sátorban lezajlott a szertartás, a kicsit nehezen sikerült gyűrűhúzás vidámságával együtt, majd vacsora, tánc, ajándékok és zene – és éjfél után nem sokkal jókedvűen és kissé fáradtan visszaestem az ülésbe, irány haza.

Az első találkozás után tudtam, hogy jó lesz. Hónapokkal az esküvő előtt beszélgettünk először – még javában télen. Kiderült, hogy a vőlegény szinte kolléga (BME), és amúgy is, mindkettejükkel sok szempontból hasonlóan gondolkodunk. Olyan pár volt, akikkel jól éreztem magam – és talán a legfontosabb visszajelzés, amit az esküvő után tőlük kaptam: a szertartások előtti fotózás során nagyon jól érezték magukat. Nem meglepő, én is. :)

Fontos ez nagyon. Ha jól érezzük magunkat, az a képeken is látszik. Ilyenkor mindhárman gondolkozunk, “kreatívak vagyunk” – egy játék az egész. Játék a fényekkel, kompozícióval, hangulati elemekkel, a menyasszony-vőlegény számára saját magukkal, az arcukkal, gesztusaikkal, érzéseikkel. És ha ez mind bekerül az albumba is, akkor boldogan fogjuk lapozgatni később is. Ezek fényében talán már nem is olyan meglepő: idén is megyek Miskolcra fotózni – a szomszédban lakó, legalább ilyen életvidám pár kezébe került az album, és rögtön el is hívtak… :)

Korán kezdődő nap volt, 8 óra körül már a sminkesnél voltam Miskolcon – az M3-ason végignézett hajnal, a pára, köd, felhők majd napsütés jót tett. Olyan békével, nyugalommal futottam be az éppen ébredező Miskolcra, ami egész napra jó alapot  adott.

Szeretek egész nap fotózni. A sminkestől, fodrásztól kezdődően. Segít átélni a napot a menyasszonnyal együtt, érezni az izgatottságot, látni azt, ahogy “átváltozik” a nap királynőjévé. Besétál hétköznapi ruhában, és kisétál még mindig abban a ruhában, de már menyasszonyi frizurával, elegáns sminkkel…

Utána otthon lázas készülődés, gondosan kikészített ruha, cipő, mindenféle kellékek – a felszín alatt mindenki lázasan készülődik. Valaki elszalad a tortáért, a másik a templom vagy az étterem díszítésével van elfoglalva, egy barátnő segít a ruhát a helyére igazítani…

Aztán mi elmegyünk a fotózás kiszemelt helyszínére, és mire visszaérünk, már mindenki nyakkendőben, csinosan, ünnepélyesen várja az ifjú párt.

Lillafüredet talán nem kell bemutatni: mint egy mesebeli kastély. Az udvara, parkja talán még több esküvői fotón köszön vissza, mint a kastély belseje, pedig érdemes bemenni. Izgalmas hely, a kevéske fény ezerféle játékával, sokféleképpen szabdalt térrel: oszlopok, folyosók, lépcsők, ajtók és ablakok – végtelen sok lehetőség.

Végül az esküvői szertartás a Sziklakápolnában (no, ott sok ablak és fény nincs), polgári szertartás és vacsora, majd autóút hazafelé – az M3-as összes benzinkútjánál levegőzős, felfrissülős megállókkal. :)