Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Olyan fotózás volt, amit már nagyon vártam, több okból is. Egyrészt azért, mert Lindát és Lacit régóta ismerem, tisztelem és szeretem – valójában velük indultam el néhány évvel ezelőtt az esküvőfotózás útján, és azóta is sokszor találkoztunk; és most így, az esküvő után három évvel kedvet kaptak egy fotózáshoz ismét (no jó, segítettem is kicsit “kedvet kapni“… :) ). Olyan emberek, akiket szívesen is fényképezek, mert hiteles, szép és őszinte amit látok – ez pedig legalább olyan fontos, mint a látványos helyszínek, díszes ruha vagy szép menyasszony. Persze ez utóbbiak is fontosak, és éppenséggel nem is hiányzott. :)

Másrészt, a helyszínt, a képek stílusát és hangulatát illetően teljesen „szabad kezet kaptam”, megbíztak bennem, elhitték, hogy valami olyat találok ki, amiben jól fogják érezni magukat. Én pedig egy régi álmomat valóra válthattam. :) Jóval előbb, valamikor kora tavasszal kezdtük el felfedezni Eszterrel a belváros kissé elfeledett, ámde varázslatos helyeit, régi bérházait, klasszikus (és néha történelmi emlékeket őrző) épületeit.

A körfolyosók, belső udvarok és lépcsőházak olyan környezetet, atmoszférát adnak, amiért az emberek sokszor távoli kastélyokba szoktak utazni – ez pedig itt van, karnyújtásnyira. Itt pedig csupán néhány alig észrevehető emléktábla utal a nem mindennapi történelmi szerepre – a képek egy része abban az épületben készült, ahol valaha a Landerer & Heckenast nyomda működött, és később Kossuth Lajos lakott (és ahol így 1848-ban többször tartotta üléseit a Minisztertanács is).

Érdekes persze, hogy amíg készültem, gyűjtöttem az ötleteket és helyszíneket, addig nagyon figyeltem az építészeti és történelmi háttérre is; aztán ahogy elkezdtünk fotózni, valahogy háttérbe szorult. Mert újra azon kaptuk magunkat, hogy a fényképezőgép keresőjén keresztül nézzük-csodáljuk azt a nehezen megfogható szépséget, ami miatt az esküvőfotózás az életünk része lett. A kapcsolatot, összetartozást két ember között; azt a titokzatos vonzódást, amit a másik személye vált ki – amitől Linda szebb lesz Laci mellett, és Laci emberebb lesz Linda mellett, mint egyedül.

Nehéz volt a képek között válogatni… sokáig küzdöttem-küzdöttünk a feladattal, míg végre sikerült odáig szűkíteni a kört, hogy egy kellően „sűrű” diavetítésig jussunk – ez látható a lentebbi képre kattintva. És ha szükség volna rá előtte, kedvcsinálónak / ízelítőnek lentebb látható egy válogatás a kedvenc képeinkből.

A második Julival közösen fotózott esküvőnk volt – kedves, fiatal pár, akikkel szerencsére a közös hangot is gyorsan megtaláltuk… :)

Valami sajátos kedvességet adott az indulásnak, hogy reggel a vasalódeszka mellett találtuk a menyasszonyt – és épp a vőlegény ingét vasalta. Micsoda idilli kép… :)) Az MTV vagy a VH1 éppen Jacko-napot tartott, úgyhogy igen ritmusosan fotózott készülődés, sminkelés, öltözés volt – a végén tényleg meglepődő vőlegénnyel.

A Kopaszi-gáthoz már korábban is szerettem volna fotózni menni, most össze is jött – bár kicsit nehézkesen indult (sose felejtsetek el előzetesen engedélyt kérni!); de aztán mi nagyon élveztük. Remek idő volt, nem kellett nagy hajszárítót sem vinni a szélfútta képekhez – és mindemellé egy olyan jókedélyű, vagány menyasszonyunk volt, aki egy percig sem aggódott a szélfútta frizura miatt.
Idő is volt elég, ötleteink is voltak (pár nappal előtte körbejártam a helyet, egy egész sor kiváló épületet, színt, vonalat és formát találtam) – szóval élveztük. :)

Fura mód korábban még sosem jártam a Bazilikában fotózni; most ez is megtörtént. Nehéz mit hozzátenni; ott kell lenni, látni és érezni kell – lenyűgöző és hatalmas. Fényből nem sok van, de ami van, az legalább szép. :)

Röviden: jól éreztük Regináéknál magunkat, a képekkel nekik is sikerült örömet okozni – csupa ilyet szeretnék 2010-ben is. :)

A lentebbi képre kattintva megtekinthető az esküvő képeiből készült zenés diavetítés!

Azt hiszem, ez az a bejegyzés, amit egy már klasszikussá nemesedett idézettel kezdhetek:

“This is the beginning of a beautiful friendship” :)

Merthogy azóta Julival már sok esküvőn együtt dolgozunk, pedig ezen a szép májusi napon még a fényképezőgép másik oldalán álldogált, üldögélt, esetleg feküdt, repült vagy mászott a létrán… :)

Érdekes, különleges fotózás volt ez, három évvel az esküvőjüket követően – felkeresve az akkori helyszínt, a magtárat Szihalom határában, és még egy-két más tervet is megvalósítva. Persze már az előzmények sokatmondóak voltak – hetekkel a fotózás előtt hosszú levelezés kezdődött, remek ötletek egész sora merült fel, lehetőségek, helyszínek, stílusok. Élmény volt átélni, hogy akit fotózni fogok, azt legalább annyira érdekli, ötletei vannak, kreatív és már előre élvezi. Ilyen az, amikor a kész fotó valóban közös munkája annak, aki a gép mögött áll, és annak aki előtte. Aztán kiderült, hogy sok mindent látunk hasonlóan, meg hogy Juli a gépnek ezen az oldalán is feltalálja magát, úgyhogy végül bővült a Képfényező csapat. :)

A turai kastélyban kezdtük a napot – kész mesevilág van ott. Egy, afféle méltósággal kopottas kastély, amihez biztosan sok éve nem nyúltak már, de Ybl Miklós annak idején itt is lenyűgöző munkát végzett, a málladozó falak, néhol hiányos ablakok pedig semmihez sem hasonlítható hangulatot adnak a helynek.

Jobban szeretem az ilyet, mint a csillogó-villogó, friss márványlapokat. :)

Innen Szihalomra mentünk, a nevezetes magtárba – amikor megláttam, és elképzeltem magam előtt mindezt esküvővel, barátokkal és családtagokkal, már nagyon sajnáltam, hogy akkor még éppen csak elkezdtem esküvőket fényképezni. Ilyen helyre egyszer még nagyon szeretnék menni… :)

A fotelekért külön pirospont Patriknak vagy Julinak, jó ötlet volt… :)

Az épület pedig nagy kincs. Hatalmas tér, ritmusos, ismétlődő formák, mindenfelől beszűrődő fények, remek vonalak, ívek, három szint, … kitalálni nehéz lenne jobbat.

Végül visszaértünk Budapestre, befejezés gyanánt még kinéztünk egy jó, régi ipari területet Óbudán. Fárasztó, és egyben remek nap volt. Sok jó fotó mellett ráadásul egy új baráttal, csapattaggal gazdagodtunk… :)

És talán itt van leginkább helye egy két mondatos véleménynek a lassan elterjedő “trash the dress” divathullámról. Amit itt, ezen a napon csináltunk, ez az az értelmezése a műfajnak, ami hozzám – hozzánk közel áll. Mert jó dolog az, hogy nem kell kínosan vigyázni a ruhára (nem a fotózásról megyünk a templomba, és nem várja vissza a kölcsönző) – bátrabban lehet olyan helyekre menni, mint egy kissé málladozó kastély, vagy egy alföldi magtár. Viszont az esküvői fotó így is az, ami – a festékbe áztatós ruhaégetés, és egyéb hasonlók valahogy nem az én világom. De a szélesebb lehetőségek, kevesebb határ/korlát vonzó lehetőség.

És mint a Juliék példája is mutatja, jóval az esküvő után is élvezetes program lehet. Szóval aki még nem fogyott ki a ruhájából, jelentkezzen bátran! :)

Bizonyos szempontból különleges esküvő volt Eszter és Joci esküvője, bár ezt hál’ Istennek már nem egy esküvőre leírhattam. Ettől szép és megunhatatlan ez. :) Merthogy a helyszín ismét Pasarét, a mi nem is olyan kicsi, ámde reneszánsz avagy barokkos díszeket némiképp nélkülöző templomunk. És két ember, akiknek ugyanazt jelentette ott, akkor megállni az Isten előtt, és nekikezdeni valaminek, mint nekünk tavaly. Ami egyrészt jó, mert minden, így induló párnak örülök – másrészt jó, mert nagyjából tudom-sejtem, mi játszódik le bennük. :)

A vacsora, az idők folyamán egyre nagyobbra duzzadt, szívderítően vidám és életteli vendégsereggel a “Bajor Gizi Színészmúzeum”-nak otthont adó budai villában, illetve inkább annak kertjében volt. Sosem jártam még itt, de szeretnék még egyszer-kétszer, felkerült a bátran ajánlható helyek listájára. A család kis énekelőadása (bocsánat, nyilvános főpróbája :) ), illetve a képen is megidézett, trombitára és humorra építő kis meglepetés is szívet melengető volt, a Dzsem-Jam zenekar nevét pedig ide is beírnám. Helyenként komolyan úgy éreztem magam, mint aki koncerten van. Csak ültem és hallgattam… :)

Maga a fotózás (“creative session”) nagy örömömre másnap délutánra került. Így aztán tengersok időnk volt, végigjárhattunk mindent, amihez kedvünk volt, ráadásul kivárhattuk a megfelelő fényviszonyokat…
Elsőként felkerestünk egy játszóteret, ami minden szempontból hozzájuk illő hely volt. Egy ilyen életvidám, mosolygós párhoz egyébként is illene, ráadásul hónapokkal az esküvő előtt, amikor elkezdtünk helyszínben gondolkozni, elsőként ez merült fel, nem véletlenül. A téren lévő gyerekek pedig igen jópofa társaságot jelentettek – ld. “emberdísz” a csúszdán… :)

A Margit-sziget szintén a személyes kötődés, a helyhez fűződő emlékek miatt került képbe, a lemenő nap fénye pedig a másnap délutáni fotózásnak köszönhetően… :) A “megszokott”, japánkertes margitszigetes fotóktól talán sikerült elvonatkoztatni, a fény és szélviszonyoknál pedig jobbat kitalálni is nehéz lett volna…

A Vár, és az esti/éjszakai fotózás ellenben a mi ötletünk volt, régóta tervezgettem valami hasonlót, és most ideális társaságot találtunk hozzá. Hosszú délután és este volt, mi minden percét élveztük, és úgy tűnt, Jociék sem fáradtak el túlságosan…
A következő kép pedig némi képi humor szeretne lenni, mondjuk “gondolatok a házasságról” címmel… :)

Az alábbi képre kattintva elérhető egy rövid zenés diavetítés az esküvő képeiből (több, mint ami itt a blogon látható). A “több szem többet lát” irány újabb lépése – ezúttal a feleségemmel, Eszterrel közös munka gyümölcse:

Június végén Kecskeméten jártunk – méghozzá egy olyan párral, akiket egyszer már fényképeztem előtte, nemrég szerepeltek Ancsi és Tomi képei itt a blogon is; akkor egy szép estét töltöttünk a Várban.

Sokat segített, hogy velük nagyon hamar szinte barátokká váltunk, gyorsan megtaláltunk a közös hangot, és ugyanígy a család is gyorsan befogadott minket, nyitottak, őszinték voltak. Így aztán tényleg elleshettük a nap megannyi apró, ámde fontos pillanatát, már a reggeli felkészülés izgalmától kezdve. A nők számára mindig vérlázító, hogy egy vőlegény milyen gyorsasággal készül el, de azért a nyakkendőt az átlagosnál gondosabban igazgatja ilyenkor az ember… :) Pontosan nem látjuk, hogy mi játszódik le ilyenkor a menyasszony fejében – de talán igaz a mondás, hogy egy lány ahogy megszületik, elkezdi tervezgetni az esküvőjét… és ilyenkor aztán valóra válnak a tervek. :)

A készülődés és a kikérő után nekiindultunk a városnak, fényképezni. Ancsiék egy egész csokor kiváló helyszínt gyűjtöttek össze nekünk, úgyhogy a reggeli terepszemlén nem győztük a listán jelölgetni, hogy mennyi kihagyhatatlan hely van. Aztán az lett a legjobb, amit már nem is volt időnk előre megnézni… a színház. De jártunk a városházán, remek kávézókban, moziban – nem is tudtam, hogy Kecskemét ennyire jó, összetett hely. :)

Polgári szertartás és az esküvő a templomban – ez az, ahol van valami, ami még a környezetnél, a helyszínnél és a látható szépségnél is fontosabb.  És ez a valami hála Istennek ott volt. :)
Meg aztán, orgona- és hegedűszó a karzatról, családi/baráti közreműködéssel, ami nincs mindenütt – de ahol igen, ott nagyon sokat jelent.

A vacsorán pedig jókedv, vidámság – és olyan apró, ámde minden szempontból szép részletek, mint a Tomi anyukája által horgolt (!) mécsestartók. A mi szempontunkból pedig külön öröm, hogy ismét nem egyedül mentem, ezúttal is velem tartott egy sok minden fontosra felfigyelő női szem, ezúttal a feleségem, Eszter. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy ez a jövő, sokat jelent az, ha ketten vagyunk… :)

Fényképeknek igen nagy sokasága készült, ezekből kétféle diavetítést is készítettünk – egyet színesben, egyet fekete-fehérben. Ízlése szerint ki-ki válogathat, melyiket nézi meg többször. :)

A színes diavetítéshez kattints a fentebbi képre!

A fekete-fehérhez pedig ez a kép vezet…

Ha pedig a 100+ képből álló diavetítés túl hosszú, egy kis ízelítőt találsz itt: