Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Bár sokszor megkérdezik, nem unjuk-e, még mindig szeretünk esküvőket fényképezni. Minden pár, minden ember más, és egy-két találkozó, beszélgetés vagy akár fotózás után mindig kiderül valami, ami különlegessé teszi a számunkra (is). Zsuzsi és Nico esetében az első ilyen pont akkor érkezett el, amikor megkérdeztük, hol találkoztak. A “Transzszibériai Expressz” nem tartozik a szokványos válaszok közé… :)

Ehhez pedig, akárhogy is nézzük, kell annyi vagányság, mint a szúnyogoktól hemzsegő ártéri erdőbe történő kimerészkedéshez, különösen alkonyatkor – ha valaki esetleg nem emlékezne, a jegyesfotózásra gondolunk… Persze vagánynak lenni érdemes: mindkét esetben kaptak valamit az élettől: Szibériában társat, legutóbb a szúnyogok között csupán néhány közös fényképet, de reméljük, ez is örömet szerez. Ezek után már nem is olyan meglepő, hogy nekik jutott, amire éve óta várunk: egy fotózást, ahol egyszerre kapunk napsütést és fekete felhőket. Zsuzsi és Nico esküvőjén végre elérkezett az alkalom erre is… :)

Történt persze aznap sok más is, és mi mindenhol ott voltunk… úgyhogy dőljetek hátra, tekerjétek fel a zenét, és élvezzétek a vetítést:

-> A szélesvásznú változatért pedig kattintsatok ide!

“Moscht eleeg idegesch valyok…” :)

Váratlan, és szép lezárása volt a tavalyi évnek Ádámék esküvője. Sosem gondoltuk volna, hogy Karácsony után még esküvőt fogunk fotózni… de még mielőtt téli álomra szenderült volna a Képfényező, kiderült, hogy egy régi barátunk/testvérünk az új évet már házas emberként fogja kezdeni.

Az első beszélgetés után egyet tudtunk biztosan: a zene központi szereplő lesz. Mindkettejük életében meghatározóan fontos, a közös muzsikánál szebb összhangot pedig nehezen tudnék elképzelni. A régóta őrizgetett terveink között amúgy is szerepelt a zene felbukkanása a fotózásainkon: a tánc mellett az egyik legőszintébb, leginkább belülről jövő öröm az ember életében – akinek tehetsége van hozzá, az zenél/táncol, mi pedig hallgatjuk/nézzük, vagy éppen fényképezzük… :)

A régóta dédelgetett ötletek lényege persze éppen az, hogy megtaláljuk azt a párt, aki igazán sajátjának érezheti: ha sikerül olyan helyzetet teremteni, ami önmagában szép és örömet okoz, ott már a fotósnak sincs nehéz dolga… :) Gyöngyi és Ádám esetében azt hiszem, mind a zene, mind a gyönyörű Szilágyi Dezső téri református templom otthonos környezet lehetett, úgyhogy más dolgunk sem volt, mint úgy fotózni, hogy közben ne törjük össze a hangulatot. Azt hiszem, sikerült. :)

Persze egy esküvő nem csak két ember ünnepe, így mi is visszaengedtük Ádámékat a családhoz, barátokhoz és a gyülekezethez. Olyan apró, ámde fontos részletek maradtak meg az emlékeinkben, amelyeket valahogy nem jó, szavakkal leírni. Hosszú mondatok helyett mutatnánk inkább képeket: igyekeztünk diavetítésben mindent elmesélni. Fogadjátok szeretettel!

Amikor először leültünk Andival és Balázzsal beszélgetni, sok más egyéb mellett az is szóba került, hogy honnan ismernek minket egyáltalán. És ekkor derült ki, hogy ők egészen központi helyen állnak, legalábbis Képfényező-perspektívából nézve. :) Két nagyobb társaság / baráti kör van, amelyről talán azt mondhatjuk, hogy visszajáró vendégek vagyunk már, Pasaréten és Kiskunhalason. Kiderült, hogy Balázsék mindkét csapatot jól ismerik. Ráadásul jártunk idén egy esküvőn Baján (és környékén) is Nellynél és Attilánál, akiket szintén nagyon megszerettünk. És amikor a limonádé vége felé jártunk, kiderült, hogy ők is ismerősek. Egyszóval kicsi a világ, és Andiék ráadásul valahol a közepén vannak. :)

Aztán ahogy beszélgettünk, kiderült még sok más közös pont is, és lassan összegyűltek a fotózáshoz kötődő ötletek is. Ahogy már megírtuk akkor, hosszú várakozás után végre összejött a régóta tervezgetett főzős-borozós fotózás is. És már akkor utaltunk rá, hogy az esküvőn egy másik, téli álmunk alatt megszületett tervet igyekszünk majd átültetni a gyakorlatba. :)

Ez a régóta dédelgetett ötlet pedig négy keréken gurul, vászonteteje van, és jobboldalt hordja a kormányt. Ráadásul egy mindannyiunknál idősebb, igen kifinomult stílusú angol öregúr. :) Mellébeszélés helyett bemutatnánk, ő az:

(ezúton is nagy köszönet az autóért a gazdájának, aki ráadásul a világ legjószívűbb embereinek egyike: látva lelkesedésünket, a fotós házaspárnak is szerzett egy gyönyörű vasárnapot... :) )

Persze nem töltöttük az egész napot négy keréken… :) A délelőtt a készülődéssel telt, elég vidám hangulatban; délután megkomolyodtunk picit, amíg Balázs és Andi hűséget fogadott egymásnak az Úr előtt, majd az estét a Várban töltöttük. Sok barát és családtag között a már említett halasi csapattal, így a már hagyománnyá vált esti mese sem maradhatott el, matrózokkal, fedélzettel és rumoshordóval… :)

Igyekeztünk összes élményeinket a bejegyzés elején látható diavetítésbe sűríteni. Szép nap volt, élveztük, jó volt ott lenni – Andi és Balázs, köszönjük a meghívást! Isten áldjon titeket, sok örömet a házasságban! :)

Szeretünk részleteket, apróságokat fényképezni. Erre több okunk is van; például az, hogy nagyon távolról nézve az esküvők erősen hasonlítanak egymásra: készülődünk, hűséget esküszünk egymásnak, vendégül látjuk a barátainkat/rokonainkat, majd tánc/buli hajnalig. Ugyanakkor ha kicsit közelebb megyünk, hirtelen megjelennek a személyes, sajátos vonások, és egyedivé, sajáttá válik minden. Anita és Dani esküvőjén volt még egy okunk részleteket fotózni: ezek a részletek nagyon szépek voltak. A színek, a virágok, a dekoráció összes pici eleme olyan volt, amin jó érzéssel időzik el a tekintetünk… és egy idő után azon kaptuk magunkat, hogy folyton nagyon közelről fényképezünk mindent. :)

Végső soron a lényeg két részletfotóban is elmesélhető… :)

Azután azt is írtam, hogy tulajdonképpen minden esküvőn van vacsora, és vendégül látjuk a barátokat/rokonokat. De megint csak vannak apró különbségek. És a vacsora itt és most fontos volt. Az örömszülőktől megtudtuk, hogy valójában két, immár  hosszú ideje csiszolódó ízlésű “gourmet” talált most egymásra (mint kiderült, a család eddigi tapasztalatai szerint Daniéknál az otthoni konyhában is remek dolgok készülnek). Az esküvőre pedig magukkal hozták a kedvenc éttermük chef-jét – nem véletlen tehát, hogy ezúttal a vacsora megmaradt emlékeinkben… :)

A “tánc & buli hajnalig” szintén a szívünkhöz nőtt: Tata egészében véve nagyon szép, elegáns és igényes helyszín volt, de a Pálmaház tánctere igazi jutalomjáték a fotósnak. Megfelelő szögből és világítással fényképezve egészen gyönyörű fényeket kaptunk a háttérben – alig akartunk eljönni a tánctér mellől. No és persze nem csak fény volt, de a táncparkett sem maradt üresen… :)

A bejegyzés elején látható diavetítésbe igyekeztünk belesűríteni a részletektől a táncparkettig az összes élményünket, reméljük élvezni fogjátok ti is! :)

Az első három szó, ami eszünkbe jut Cristina és Gábor esküvőjéről: színek, színek és színek. Szerettük az dekoráció harmonikus, színes virágait, a két örömanya és testvérek színeit, és persze a szivárvány minden színében pompázó barátnőket! Nem beszélve a menyasszonyi cipőről… :)

Ha a “színek” mellett még egy-két szóban kellene felidéznünk az emlékeinket:  “egyensúly”, a “barátok” és “Magyarország”. Egyensúly, amit Gáboréknak sikerült megtalálni: mert felszabadultan, jól érezhették magukat, miközben egy igazán jól szervezett esküvőn voltunk. Barátok, akik az estét az egyik leglendületesebb esküvői bulivá varázsolták, ahol valaha jártunk. Talán a spanyol vér? Nem tudjuk… de ha igen, akkor azt hiszem, szívesen fotóznánk további spanyol esküvőket is. :) És végül, Magyarország: Cristina és Gábor ide hívták a barátaikat, sokukat meglehetősen messziről. És éltek a lehetőséggel, hogy egy csipetnyi Magyarszágot mutassanak mindenkinek – például Gábor nagypapájának e jeles napra 1996-ban eltett pálinkájával, vagy a Duna-kanyar szépségével és a visegrádi hegytetővel. Elég, ha annyit mondunk: a “pálinka” szót meglepően gyorsan és pontos kiejtéssel sajátították el mindannyian… :)

Cristina, Gábor, kedves barátok és rokonok: köszönjük a meghívást! Szerettük ezt a napot nagyon. A bejegyzés elején látható diavetítéssel, és az itt látható rövid képválogatással igyekszünk megmutatni, mi hogy láttuk ezt a napot. :)