Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Napraforgó, végtelen Alföld, gémeskút, fehérre meszelt falú öreg református templom, a hegedűszót hallgatva felszabadult örömmel a port tánccal felverő násznép… úgy érzem, Petőfi Sándorunk is jól érezte volna magát. Lehetne persze mindezekről hosszabban is beszélni, de nézzétek inkább a diavetítést – annak az a dolga, hogy meséljen helyettünk is. :)

És talán még valamit kiemelnénk szóban, mert a fényképnek nincs hangja. És ez persze ismét nehéz, mert zenészeket, vagy legalábbis a zene iránt érzékeny lélekkel rendelkező embereket fényképezni kihívás. Reméljük azért, hogy hangfelvétel nélkül is érezni valamit, legalább az arcokon, amikor az a sok-sok, többféle kórushoz tartozó barát énekelt Anitáéknak. Emellett volt egy pillanat, amikor hosszú vívódás után is alig-alig mertük megnyomni az exponálógombot: amikor visszamentünk a templomba, és Csabáék kiterítették elénk azt a gyönyörű, szüleiknek (is) szóló ének-orgona duettet. Talán ismeri más is az érzést, amikor olyan csönd lesz, hogy még a légy is leszáll megpihenni… mi pedig csak hallgattuk, néztük őket, a fényképezőgép gombjára tapadt az ujjunk, és alig mertük lenyomni. Talán Eszter képe a fogadtatásról és a szülőkről mesél azért valamit. :)

A diavetítés zeneválasztása éppen ezért nem véletlen: évek óta tartogattuk, félre volt téve, és a megfelelő alkalmat vártuk – ami most elérkezett, ez az esküvői áldás Anitánál és Csabánál a legjobb helyen lesz. :)

A felvillantott pillanatképek mellett magunkkal hoztunk még valamit. Találkoztunk egy nagymamával, akinek igazából egy rövidke találkozás és szűk 10 perc beszélgetés elég volt ahhoz, hogy évekre nyomot hagyjon bennünk. Bár szeretnénk, ha mindent el tudnánk mesélni néhány fényképpel, ehhez talán kevés lesz. Amikor Csabáék mondták, hogy “volna még egy fotózási helyszín: a nagymamánál szép, régi berendezés van”, akkor nem értettük meg, mit fogunk igazából ott találni. Nem a régi berendezésért kellett nekünk odamenni (bár az is aranyos volt, ahogy elnéző mosollyal simított végig a “majdnem nagymamakorú” konyhaszekrényen, mondván: ez már újabb…) – de az a légkör, ami abban 10-15 percben körülvett minket, az igazi, bölcs, Istent ismerő nagyszüleink hangja és mosolya volt. No, ezért már érdemes volt odamenni.

-> A szélesvásznú változatért pedig kattintsatok ide!

Kata és Michael esküvőjére életünk legkalandosabb jegyesfotózásával készültünk, úgyhogy már kíváncsian vártuk, mi következhet ezután… Az élet pedig remek filmrendező: a nap tanítani való ívet kapott. A ködös-párás hajnali Duna-part nyugodt csendjétől az esti, húrokat tépő buliig igen széles spektrumon játszhattunk. :)

Megkaptunk mindent, amit egy esküvői nap adhat: elhúzódó készülődés a menyasszonynál, a már-már felbukkanó kapkodást és idegességet hibátlanul kezelő vőlegény, csendes és bensőséges percek az arborétum hatalmas fái alatt (közben a háttérzenét a száztagú szúnyogzenekar szolgáltatja). Ünnepélyes pillanatok a templomban, a pár nyakába boruló barátok-rokonok utána, majd a polgári szertartás, délutáni napfény, könnyeit törölgető örömanya… gyorsan még néhány kép a lemenő nap utolsó sugaraival – és este a BULI. Csupa nagy betűvel, mert ilyet még nem láttunk: a “Smoke on the water” (!) refrénjénél a táncparkett közepén hanyatt dőlve a húrokat tépő basszgitáros; hasonló átéléssel léggitározó vőlegény, az áramszünet alatt az egyetlen megmaradt hangszer, a dob vezetésével kórusban éneklő násznép… leírhatatlan. :)

Megpróbáltuk mindezt (és sok más apró részletet) a diavetítésbe sűríteni, fogadjátok szeretettel! :)

-> A szélesvásznú változatért pedig kattintsatok ide!

-> a képeket is végig lehet kattintani, úgy kicsit nagyobbra nőnek... :)

Már az első levélváltáskor tudtuk, hogy Nórival és Ádámmal jó dolgunk lesz. Úgy kezdődött minden, hogy nem is magára az esküvőre hívtak minket, hanem egy jól átgondolt kreatív fotózásra. Mint az rövidesen kiderül, erről nem is feledkeztük el (sőt: a jövő évi pályázati anyagunk egy részét alighanem velük készítettük el :) ) – de a további levelezés majd beszélgetés közben kiderült, hogy nem csak a fotózásról gondolkodnak hozzánk hasonlóan… és valahogy úgy alakult, hogy végül ott találtuk magunkat az esküvőn is, Gyöngyösön, egy szaharai meleget idéző péntek délutánon. :)

Magunk sem feltétlen tudjuk, hogyan történik, de vannak néha napok, amikor minden jól alakul, még azok a dolgok is, amire nem készülhettünk előre. És ez most egy ilyen esküvő volt, az elejétől kezdve: a készülődésre érkeztünk, egy első ránézésre szép, de nem túl különleges hotelszobába – ahol azután a nap iránya és az ablakok elhelyezkedése miatt egészen gyönyörű fényviszonyokkal találkoztunk. És persze meleg ide vagy oda, annak is volt valami sajátos hangulata, amint a násznéppel a füstös kis gőzösön átzötyögtünk a templomhoz – mégpedig az egyik legszebb református templomhoz, ahol eddig megfordultunk. Igazi ódon hangulatú hely volt (mintha Jókai Mórt is láttuk volna a karzaton); amit az ablakon beragyogó napfény egészen gyönyörűvé varázsolt.

Örültünk, hálásak vagyunk ennek a napnak minden öröméért és szépségéért. Igyekeztünk mindezt képeken is visszaadni, és mivel a színeset és a fekete-fehéret nem jó egészen összekeverni, szétválasztottuk: a diavetítés színes lett, ide a blogba pedig néhány kedvenc fekete-fehér képünk került. Fogadjátok szeretettel! :)

-> A szélesvásznú változatért pedig kattintsatok ide!

-> a képeket is végig lehet kattintani, úgy kicsit nagyobbra nőnek... :)

Az igazi, hamisítatlan nyári esküvők sorát idén Orsi és Norbi nyitotta – legalábbis nálunk. És ha már magyar nyár, akkor hol máshol lehetne, mint az Alföldön? Így aztán a szikrázó napsütés, tikkadt szöcskenyájak, szalmabálák, délibábok, lovardák és nádtetők világába kerültünk… :)

És bár nehéz egy egész, hosszú napot pár percben elmesélni, azért igyekeztünk mindenből egy keveset az alábbi diavetítésbe sűríteni – nyugodt készülődést, réti virágokat, szalmabálákat és napsütést, a mizsei templom kellemes hűs levegőjét és a szívderítően kedves és személyes hangon szóló nászmisét, a délutáni napfény elől a fűzfa alá húzódó polgári szertartást, és persze az este kibontakozó lagzit is:

-> A szélesvásznú változatért pedig kattintsatok ide!

Minden esküvőhöz kötődnek emlékeink, valami olyan jellemző momentum, ami különlegessé teszi… Johannáék esetében egyértelmű: este hazaérve kiderült, hogy ugyanarra gondoltunk Eszterrel. Johannához viszonyítva mi még csak pókerarcot mutató menyasszonyokat fényképeztünk. :) Talán sosem találkoztunk ilyen élénk és kifejező arcjátékkal, és ez a fotósnak amúgy is segítség: nehéz úgy érzelmeket fényképezni, ha nem látszik igazán, bár belül érezzük… de most nem kellett ezzel küzdenünk.  :)

És talán még egy dolog: minden esküvőt feldobnak a gyereket. Ők nem tudják, hogy “kell viselkedni”, ők ugyanolyan gyerekek ilyenkor is, legfeljebb díszesebb ruhában. És őszinték: jól érzik magukat vagy unatkoznak, játszanak bárkivel és bármivel… azt hiszem, erre mondják, hogy “önfeledt”. Jó nekik – és jó nekünk, amikor épp észrevesszük. A legszórakoztatóbb fényképeink szoktak lenni. Személyes kedvencem a pici lány, aki a templom hátsó sorából figyelte, ki tudja mióta, hogy mit csinálok ott – mire aztán észrevettem a pad pereme fölött kukucskáló kapucnis megfigyelőt. :)

No és persze menyasszonyi arcra írt érzelmek, és mindenkit megnevettető gyerekek mellett azért történt még sok más egyéb is – aki kíváncsi mindenre, annak figyelmébe ajánljuk a diavetítést:

-> A szélesvásznú változatért pedig kattintsatok ide!