Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Galyatető, parádés kilátás, Mátra, bükkerdő, pitypangok, fátyolos fények, lemenő nap, … mi is hiányzik még ahhoz, hogy az esküvői fotósnak szép napja legyen? Ja igen, érzelmek, élet, és egy páros, akikre valahogy jó ránézni. :)

Nincs is talán nagy szükség rá, hogy hosszan magyarázzuk, miért szerettük ezt a kora őszi (késő nyári?) napot nagyon… a képekről úgyis kiderül. Számomra (= Attila) a “két életem” egy érdekes találkozása is volt ez a nap, Peti évekkel ezelőtt nálam diplomázott a Műegyetemen, az egyik legértelmesebb hallgatóm volt az évek során… jó látni, ahogy épp az élet egy következő, fontos lépcsőjét veszi. Nyilván nem az utolsót – ki tudja, hátha találkozunk még. :)

Nem tudom pontosan megmagyarázni, hogy történik ez – de vannak párok, akikkel valahogy minden különösebb igyekezet nélkül, rögtön egy hullámhosszra kerülünk. Ezt fotózás közben egyrészt onnan szoktam észrevenni, hogy nagyon jól érzem magam, másrészt árulkodó szokott lenni, hogy valahogy pont ugyanazoknak a képeknek örülünk. Így nem kell hosszan magyarázni, mit szeretnék én és mit szeretnének ők – mert pont ugyanazt, és szavak nélkül is működik. Ez Dóri és Peti esetén igazából már a Balaton-felvidéki jegyesfotózás elején megtörtént (az egyik legszebb idei képsorozatunkat köszönhetjük nekik!), és az esküvőn pont ezzel a jó érzéssel folytattuk. Keresgéltük a fényeket, háttereket, színeket – és ha megvolt, mielőtt bármit kértünk volna, már öröm volt rájuk pillantani. Több ez, mint kifinomultan szépnek, vagy megnyerően jó arcúnak lenni – mert sokkal fontosabb itt, hogy két ember hogy áll egymásnak. Ez esetben kétségkívül jól. :)

Amíg a diavetítés is elkészült, volt pár napunk Nikivel nézegetni a kész képanyagot – kicsit azzal a jó érzéssel, ahogy talán egy jó cukrász nézeget egy kész tortát, mielőtt az asztalra kerül és felszeleteli. Már tudjuk, mi van benne, de még nem bontottuk ki. Megszerettük… de most itt az idő közkinccsé tenni – úgyhogy fogadjátok szeretettel a diavetítést lentebb, illetve néhány kedvenc képünket a bejegyzés végén. :)

Nem bírom nem megjegyezni: Képfényező ‹3 Daalarna – idén már nem az első meseszép ruhájukkal találkozunk, és csak gratulálni tudunk hozzá! Látszólag nehéz ezen a terepen újat mutatni, de nekik mégis sikerül messziről felismerhető, ugyanakkor harmonikusan szép dolgokat mutatni.

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám! :)

Klári és Zoli volt az első olyan pár, aki ránk bízta az esküvőjét 2016-ban. Könnyen hagytunk magunkat, az első egy-két levélváltás és egy rövid beszélgetés után kiderült, hogy nagyon kedves emberekre, és emellett igazán szép helyre is számíthatunk. Reméljük, hogy ők sem bánták meg azóta az elhatározásukat – mi utólag is örülünk nekik. :)

Nem csak azért, mert Szilvásvárad környékét gyerekkorom óta nagyon szeretem… de biztosan számít ez is. Az a figyelem, kedvesség és nyitottság, amivel fogadtak minket (mind ők, mind a család), szebbé is tette a napot, és biztosan sokat segített abban, hogy talán ne csak a távolról szemlélődő kívülálló nézőpontjából lássuk a kicsit párás tekinteteket, széles mosolyokat, legördülő könnycseppeket, vagy a meglepetés-vendég által kiváltott (nagymamát megtáncoltató!) lelkesedést. :)

Kedves Klári és Zoli: külön is hálás vagyok azért a türelemért, amivel a kissé hosszúra nyúlt munka végét, és a képeket vártátok – reméljük, hogy a végeredmény sok örömet fog még okozni a következő évek során. Fogadjátok szeretettel a diavetítést, és néhány kedvenc képünket a bejegyzés végén (nehéz volt válogatni, ennél nem sikerült rövidebbre fogni a válogatást):

Hálásak lehetünk Andinak és Gilberto-nak, mert az egyik legnagyszerűbb helyszínre hívtak minket, ahol valaha esküvőt fotóztunk. Bár nehéz a festői hegyeket és az emberi kéz alkotásait összehasonlítani, el kell ismerjük, hogy a Villa Luppis ízig-vérig tökéletes olasz hangulatot, légkört teremtett. Az összes apró részletében, a Villa egészében, és a teljes vendéglátás minden ízében. Azt tanultuk, Gilberto-tól, hogy egy embert teljes egészében leírnak a saját részletei – és most el kell ismerjük, a helyszín önmagában egy erős bemutatkozás volt. Szerettük nagyon… :)

Persze a legjobb helyszín sem ér semmit emberek, kapcsolatok és érzelmek nélkül – és most mindent megkaptunk: szeretet, szerelem, mosoly, nevetés, vidámság, örömkönnyek, párás tekintetek, ölelés és csók, barátok és testvérek… volt olyan szerencsénk, hogy mindennek részesei lehettünk, és megkaptuk az esélyt, hogy “lefordítsuk” fényképekre.

Leginkább azt szeretnénk ajánlani mindenkinek, hogy dőljön hátra, kapcsolja be a zenét, és nézze végig a diavetítést – reményeink szerint mindent elmesél. De persze előtte kedvcsinálóként egy pillantást vethettek néhány kiválogatott kedvenc képünkre is itt, a diavetítés alatt. :)

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!

Mint az alighanem már sokszor kiderült, ha csak tehetnénk, legszívesebben mindenkit elvinnénk a Balaton-felvidékre fotózni – idén pedig jó dolgunk is van, mert sokan eljöttek ide a kedvünkért. Szeretjük, és egyre jobban ismerjük a környéket, így persze egyre könnyebb bárkit meggyőzni, hogy érdemes… :)

Most viszont némiképp szokatlan élményben volt részünk, Dóri és Peti ugyanis nem csak hogy eljöttek erre a szívünknek oly kedves vidékre, de ők mutattak nekünk egy, eddig a számunkra ismeretlen ékszerdobozt: a Folly Arborétumot jelző tábla mellett már többször elmentünk az utóbbi években, de most Dóriéknak köszönhetem, hogy végre meg is néztem közelebből. Kár volt ezzel eddig várni. :)

Emellett külön hálás vagyok az este érkező könnyű, nyári záporért – évek óta szeretnék egyszer néhány ilyen képet… most végre jó helyen voltunk, megjött a zápor, és Petiék sem ijedtek meg tőle. Nagyjából úgy éreztem magam, mint aki meglepetés-partira érkezik, és váratlan ajándékot kap – azt hiszem, úgy örültem neki, mint egy kisgyerek. :)

Hosszúra nyúlt fotózás volt, egy éjszakai szünettel… és az esti, esős szeánsz után másnap hajnalban befutott Niki is, úgyhogy miután Dóri az éppen nyíló pipacsokhoz öltözött, körbejártuk még néhány kedvenc dombunkat és völgyünket, meg persze a Balaton-part nádasait és stégeit is, nehogy valami fontos kimaradjon. Az az érzésem, hogy a kedvenc idei képeink közül jónéhányat ennek az estének és hajnalnak, no meg Dórinak és Petinek köszönhetünk – fogadjátok hálánk jeléül az alábbi diavetítést. :)

A képek kattintásra nagyra nőnek! :)

Egészen meglepődtem, hogy már hat év eltelt azóta az esküvő óta, ahol Noémi tanú és koszorúslány volt – nem tűnt olyan távolinak. Néha megmarad egy-egy arc az emlékeinkben – olyanok, akiknek az esküvőjén még szívesen fotóznánk egyszer… Noémire is ezért emlékszünk, és nagyon úgy tűnik, hogy mindössze két napon belül ez valóra is válik. :)

Az itt következő képek ugyanis Noémi és Zsombor jegyesfotózásán készültek, ez pedig azt jelenti, hogy fontos döntésre jutottak – és most nem a Képfényező meghívására gondolok, bár nekem nyilván az is fontos. :)

Ráadásul kaphatóak voltak arra, hogy eljöjjenek az ország szívemnek legkedvesebb részére, a Balaton-felvidékre, és el is nyerték méltó jutalmukat: csodaszép helyeken jártunk. És a késő tavaszi, kora nyári Balaton-felvidék igazán jól állt nekik… fogadjátok hát szeretettel a diavetítést és néhány kedvenc fotómat – az esküvőig még épp lesz idő egyszer-kétszer megnézni. :)