Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Bő egy évvel ezelőtt szerepelt már itt, a Képfényező blogon egy bejegyzés, valamint egy csokor fénykép – egy balerina fotói voltak, a Művészetek Palotájából, illetve a Budai Várból. Azóta eltelt egy év, de ez a kedves katalán lány még mindig Budapesten volt, ráadásul a tavalyik képeket mindketten szerettük – nekem pedig lett egy-két új ötletem, kicsit jobb felszerelésem, így aztán elhatároztuk, hogy más helyszíneken ugyan, de megismételjük. :)

Egyre inkább rászoktunk az elmúlt hónapokban, hogy “turista” szemmel járjunk-keljünk Budapesten. Varázslatos helyeket, épületeket találtunk, adta magát a gondolat, hogy egy-egy igen szép fotótémát vigyünk be a városba – keressük meg azokat az épületeket, ami mellett sokszor csak elsétálunk. Pedig éppen ezektől szép ez a város. Jó gondolatnak tűnt, hogy egy nálunk vendégeskedő katalán lánynak mutassuk be kicsit a várost, ahol egy évet eltöltött. Különösen annak fényében, hogy a tánc, balett szépsége, kecsessége, a mozgás és a test klasszikus művészete igen jól kiegészíti ezeket az épületeket.

You may remember a blog post from the last year, with photos about a nice Catalonian ballerina at different points of Budapest. This year, with fresh ideas and a bit more powerful equipment, we’ve decided doing it once more… The concept was to find some hidden treasures of Budapest, missing from guidebooks but giving the unique atmosphere of the downtown area – and bring together the architecture with the beauty, gracefulness end elegance of dance and ballet.

Így aztán megkerestünk kettőt a kedvenc bérházaim közül, körfolyosóval, kovácsoltvas korlátokkal, patinás lépcsőházakkal. Kíváncsi is voltam kicsit a lakók reakcióira, de Cristina végül osztatlan sikert aratott. :) Csodálkozó, elismerően bólogató, óvatosan tapsoló, beszélgető és a látottakat dícsérő lakók között élveztük a délutánt, kerestük az összeillő íveket, vonalakat, színeket és fényeket – árnyékokat. Élmény volt, szívesen folytatom bármikor, bárkivel. :)

A másik, régóta dédelgetett terv a Gellért-fürdő felkeresése volt. Színes, kicsit keleties, misztikus és izgalmas hangulatú hely. Csak egy szép és dinamikus táncos kellett hozzá. :) Sikerült is egyeztetni velük mindent, zárás után, a maradék kevéske fényt kihasználva bejutottunk – némi örömmel tapasztaltam, hogy a 40 fokot és 100% párát jobban bírja a technika, mint a fotós. :) Területtől, témától, foglalkozástól függetlenül mindig nagy öröm, ha az ember egy régóta dédelgetett, tervezgetett álmát valóra válthatja – nekem itt és most ezzel sikerült, hálás vagyok érte. :)

Another long time planned dream of mine was to shoot photos and the Gellért Bath. It’s colourful, mystic and excitingly hot atmosphere was almost crying for a beautiful and dynamic dancer, offering a perfect background to communicate with… And thank’ God, both Cristy and the technique could managed the extremely hot and steamy climate, so we have the photos I’ve been dreaming about… :)

Nagy köszönet Cristina Porres Mormeneo-nak a közreműködésért, a művészi szeméért és ötleteiért, valamint a századforduló Budapestjének és a Gellért-fürdőnek a helyszín biztosításáért. :)

So bing thanks to Cristina Porres Mormeneo for her artistic contribution, ideas, time, concentration and elegance – and of course for Budapest and the Gellért Bath for offering these beautiful locations. :)
By clicking on the photo below, you may see a slideshow, with the song “Budapest” by Jehtro Tull – another foreign artist, once visiting this beautiful city.

Az alábbi képre kattintva egy diavetítés látható a délután és este folyamán készült képekből (egy, valaha nálunk vendégeskedő, külföldi zenekar (Jethro Tull)  “Budapest” című zenéjére – jó volt rátalálni, hibátlanul illeszkedik a koncepcióhoz):

Egy kisebb válogatás a kedvenc képeimből:

Esküvőn jártam ismét – de most a násznép fele spanyol volt. A hangulatot legjobban talán az írná le, ahogy a gép előtt ültem, a sok napot/estét kitöltő utómunka alatt. Ahogy mondani szokták, helyenként vigyorogtam, mint a vadalma… ahogy lapozgattam a képeket, újra eszembe jutott minden.

Otra vez he participado en una boda – pero esta vez la mitad de los invitantes han sido espanoles. Para describir el ambiente cuento cómo estaba sentado ante la computadora durante el trabajo con las fotos que me costaban bastantes días y noches. Como dicen, a veces reía a carcajadas… ojeando las fotos me vinieron en la mente los momentos mas importantes.

Sok-sok barát, aki csak Melindáért és Emilio-ért jött el Spanyolországból, pedig ez nem kis távolság… A „Vivan los novios!”, amit napközben számtalanszor hallottunk; az ováció az anyakönyvvezetőnél, amin ő lepődött meg talán a legjobban. Meg az olyan tréfás részletek, mint az anyakönyv aláírása közben kifogyó toll; a családi körben tartott nem hivatalos, de annál személyesebb fogadalom („elfogadom a születendő kis madridistákat” :) ); a barátnők és a jókedv a készülődés/öltözködés közben, vagy a vőlegény és az örömanya meghitt, nyugodt csendes készülődése az esküvő előtt.

El montón de amigos que vinieron a ver a Melinda y a Emilio desde Espana, que no está muy cerca…  La frase “Vivan los novios!” que se oía muchas veces durante todo el día,  la ovación en el Registro Civil que sorprendió al oficial más que a nadie más. Y los detalles chistosos, como el bolígrafo que dejó de funcionar durante las firmas, las promesas no oficiales, pero muy íntimas que se hicieron en familia (“acepto a los pequenos madridistas que van a nacer”), las amigas y las risas vistiendo y preparándose, o la tranquila e íntima preparación del novio y su madre antes de la boda.

Megannyi remek pillanat, egy nagyon jó kis társaság, Érzelmek, felszabadult vidámság. Varázslatos élmény volt – azt már tudom, spanyolok közé, vagy akár Spanyolországba szívesen megyek fényképezni máskor is. :)

Muchos momentos inolvidables, una compania estudpenda.  Emociones, alegría desprendida. Ha sido una experiencia mágica: ya sé que entre espanoles o a Espana voy a ir a hacer fotos con muchas ganas. :)

És persze, egy ragyogó szépségű menyasszony, egy mosolygós ifjú pár. Remek ötlet volt a sétahajózás a Dunán, Budapest közepén. Az egyik legszebb arcát mutatta a város azok felé, akik még nem ismerték. Mert szép ez a város, szeretem nagyon, nem véletlenül van tele a blog is budapesti fényképekkel. De sosem láttam még a Parlamentet úgy, ahogy a Duna közepéről látszik. És jól állt az épületnek egy menyasszony is… :)

Y, por supuesto, la novia de belleza radiante, la pareja sonriendo felizmente. La navegación en el Danubio, en el corazón de Budapest, también ha sido una buena idea. La ciudad mostró uno de sus rostros más hermosos a los que aún no la conocieron. Porque Budapest es una ciudad muy bella, me gusta mucho, es por eso que mi blog está lleno de fotos sobre la ciudad. Pero nunca he visto antes el Parlamento desde el río Danubio. Y la novia hizo aún más bonito al Parlamento… :)

Végre megértük azt is, hogy nem csak egyedül mentem fotózni – a képek egy részéért köszönet és minden elismerésem Julinak; akivel a fényképezőgép mindkét oldalán találkozunk még itt a közeljövőben… régóta terveztem, mostanra megvalósulni látszik: több szem többet és másként lát. Így az itt látható képek már közös munka gyümölcsei. :)

Llegó el momento para que no haga las fotos yo solo: gracias y agradecimientos a Juli a por las fotos que hizó ella: espero que vamos a encontrarnos en ambos lados de la cámara en el futuro. Lo planeo desde hace mucho tiempo, y ahora se hace realidad: más personas ven más y de otro modo. Así que las fotos que veáis aquí ya son el fruto de un trabajo común. :)

Diavetítés / Diapositivas / Slideshow:

A képre kattintva indítható
Para ver las diapositivas con música hay que cliquear en las imágenes

Mindenképp különleges alkalom, ha az ember a legjobb barátja esküvőjén fényképez… és tavaly volt benne részem. Ráadásul két héttel az esküvőnk előtt (ahova vőlegénynek mentem, nem fotósnak :) ). Felemelő és érdekes élmény volt. Hosszan és nagyon készültem rá, valami különlegeset szerettem volna nekik, ajándékba – mindkettejüket régóta igen jól ismerem, szeretem.

Jóelőre kitaláltuk, hogy a Várba fogunk menni kreatív fotózásra. Némiképp szomorúan vettem tudomásul pénteken, hogy a készülődésből most kimaradok (kis hely, rokonok, apró idegeskedés, miegymás), mert a történet nekem így kerek. Viszont a délelőttöt eltölthettem azzal, hogy körbejártam még egyszer jó alaposan a helyszínt. Sétálgattam, jegyzeteltem, gondolkoztam, számolgattam, hogy mikor merről fog sütni a nap, hol lesznek jó fények, környezet, háttér, mi hogy fog működni…

Eközben jutott eszembe, hogy az Erzsébet-híd milyen közel van a Vár kiszemelt, déli részéhez. És úgy egyébként milyen vagány dolog egy hídon menyasszonyi ruhában sétálgatni, mosolyogni a dudáló / integető autókra (bár ezekből nem volt olyan sok, mint vártam). Így aztán a találkozó után itt kezdtünk, bár a szél erősen rángatta a fátylat, némi menyasszonyi türelmetlenséget okozva – ezzel együtt készült itt néhány kép, amit szeretek. :)

Fura volt maga a helyzet… néha úgy érzem, könnyebb ismerősökkel / barátokkal dolgozni, néha meg úgy, hogy nehezebb. Eleinte érdekes érzés elővenni a fényképezőgépet, néha egy-két ötletet adni, és fotózni – olyanokkal, akikkel egyébként sokat vagyok együtt, de fényképezőgép nélkül. De aztán, mire lejöttünk a hídról, már feloldódtunk mind.

Andi szép volt, az anyai kezek között készült ruha talán a legizgalmasabb ruha volt, amit tavaly fotóztam, és a Várba érve már a szélcibálta fátyol is megnyugodott – a falak között szélcsend volt… :) A Vár turisták által kicsit kevésbé látogatott oldalát azután keresztül-kasul bejártuk, kisétáltunk a Palota Tabán felé néző erkélyére, ami egyike a régóta dédelgetett fotós álmaimnak, örültem a zegzugok, folyosók és átjárók remek fényeinek, és végül elröpült az idő.

Várt minket a templom. Innen ismertük egymást, kis túlzással itt nőttünk fel, lett belőlünk felnőtt ember, találtunk barátokat, és változott meg az életünk valami olyan irányba, amit azóta sem bántunk meg. És most ott álltak Isten előtt, hogy megfogadjanak valamit – egymásnak, az Úrnak és saját maguknak. Sok-sok barát, rokon és ismerős között. A bejáratnál valahogy akkor tűnt föl az évek során százszor látott tábla: “Barátom, miért jöttél?”… elgondolkoztam, sok minden eszembe jutott; még ha most nem is írok le mindent. :)

Az istentisztelet után a templomkertben kis szeretetvendégség, majd irány fel a Citadella Étterembe, itt aztán történtek komolyabb és komolytalabb események. Bencéék kerítettek egy harsonát az Amerikából hazatért nagybácsinak – őt lepte ez meg leginkább, de becsületére váljék, beállt a zenekarba, és fújta rendületlenül… :) Arról pedig már inkább nem mellékelek fotót, amint épp az “All you need is love” c. örök klasszikust énekeljük az ifjú párnak, teljes átéléssel és mindenféle jelmezzel… :)

A tavalyi év számomra talán legfontosabb, legemlékezetesebb esküvője volt az övék. Nehezen tudnám megfogalmazni, hogy pontosan miért – de belül, saját magam számára mintha átléptem volna egy lépcsőt. Más képeim születtek itt és ezután, mint a korábbi esküvőkön, és másként megyek el azóta fotózni; de nem nagyon tudnám megmagyarázni a különbséget. Egy fokkal talán felnőttebb lettem.

Elég fáradt voltam, mikor elindultam – az előző héten sokat dolgoztam, keveset aludtam. Tudtam, hogy a sminkesnél fog kezdődni a nap – ezért úgy mentem el, hogy az előzetesen megbeszélt fotózási helyszínt (Egri Korona Borház) még reggel körbe tudjam járni, meg tudjam nézni, hogy legyenek ötleteim. Oda is értem, elkezdtem nézelődni – és rájöttem, hogy amilyen jó hely ez egy hétvégi pihenéshez, annyira nem látok fantáziát a környezetben fotózáshoz. Sem a szőlősorok, sem az épület nem volt igazán izgalmas, nem beszélve arról, hogy kemény déli verőfénnyel kellett számolni, ami a szabadban pusztítóan erős volt.

Aztán 5 perc tanácstalanság után rájöttem, hogy nekem itt nem szomorkodni kell, hanem feltalálni magam. És nem a helynek kell jó ötleteket adni, hanem a párnak, és akármilyenek is a lehetőségek – itt tőlem valaki azt várja, hogy egy emlékezetes fotósorozatot kapjon. Körbesétáltam, gondolkoztam, majd visszaültem az autóba és átgondoltam az egész napot – és így utólag azt állapítottam meg, hogy a 2008-as év legjobban sikerült fotósorozata lett ez a számomra. Külön öröm, hogy nem csak én éreztem így – az egyik leghálásabb, legboldogabb ifjú párom volt a tavalyi évből. :)

Egerben, a sminkesnél indult a nap – csendes, nyugodt kis kozmetikus-sminkes szalon. Itt találkoztunk, örültünk egymásnak, majd elővettem a gépet, és elkezdtem nézelődni. Rájöttem, hogy egy ilyen “smink-műhely” csupa érdekes dolgot rejt… :)

Utána otthon készülődés, barátnők, virágfestés, felöltözés, és minden készen állt.

Visszatértünk a borházhoz, ahol 15-20 perc után mindenki megunta a szabadtéren “élvezhető” 40 fokos hőséget (érthető módon), és kinyílt előttünk a pince. Bent hűvös volt  – és megdöbbentően sötét. Utóbbi kellemes a napon elgyötört szemnek, de a fényképezőgép nem szereti. Volt hát némi játék a vakuval is, és amíg az időnk engedte, körbejártunk. Ötleteltünk, játszottunk, és még a pincében elrejtett sütemények között is szétnéztünk… Élveztük, szerettük… :)

Délután a ház elé épített kis sátorban lezajlott a szertartás, a kicsit nehezen sikerült gyűrűhúzás vidámságával együtt, majd vacsora, tánc, ajándékok és zene – és éjfél után nem sokkal jókedvűen és kissé fáradtan visszaestem az ülésbe, irány haza.

Stockholm körül a Balti-tenger partja ezernyi kisebb-nagyobb szigetből áll, ez svédül a Skärgården (angolul “Stockholm Archipelago” néven szokták emlegetni). Sok szigeten laknak, élnek emberek, másokon nyaralók, hétvégi házak állnal – és hozzájuk kötött csónakok várakoznak, mert itt ugye busz nem jár. :) Vagyishogy igen, de az is úszik…

Magunkfajta túrista ilyenekkel közlekedhet – így voltunk már az ősszel Huvudskär szigetén is. Waxholmsbolaget a helyi “úszó BKV” neve, az ő “W” betűvel díszített kék-sárga zászlójuk alatt hajóztunk most is, a kisebb szigeteket és sziklahátakat kerülgetve. És élvezve a napsütést, mert hála az Úrnak ismét jó időnk volt… :)

Ezúttal a Huvudskär-nél jóval nagyobb Landsort szigetére vezetett utunk. Csak az egyik vége lakott – vagyis van ott kb. 10-15 ház -, ettől eltekintve a sziget nagy része lakatlan, jópár évvel ezelőttig a haditengerészet használta, de ez már múlté. Néhány ott maradt, a sziklába vágott géppuskafészek és ágyúcső árulkodik még a (közel)múltról.

A régebbi múltról pedig egy világítótorony, amit az elmúlt párszáz év alatt néhányszor újjáépítettek, modernizáltak (pl. bevezették a villanyt, a jó ég tudja, honnan), és továbbra is hirdeti, hogy ebben az irányban ez a szigetvilág pereme, vége. Innentől kifelé, amíg a szem ellát, csak a nyílt tenger…

(more…)