Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Hálát adtunk az Úrnak ismét, mert ajándékba kaptunk egy szép délutánt. :)

Nóri és Zsolti volt a leggyorsabb az idei párjaink közül: több, mint egy éve jelentkeztek nálunk. Így amikor először leültünk beszélgetni, a közelgő esküvő részletei helyett főleg még fontosabb dolgokról beszélgettünk: megpróbáltuk minél inkább megismerni egymást. És némi beszélgetés után kiderült egy s más érdekes. Például a néptáncos múlt…

Érlelődött még kicsit a gondolat, és lett belőle végül az, amit itt láttok. Egy képsorozat, amiből alig tudtuk kiválogatni a kedvenceinket… túl sok kedvencünk lett. :) Mindig öröm, ha sikerül egy párt rábeszélni, hogy valami különlegesebbet fotózzunk – olyat, amit nem lehet bármikor, bárkivel. Persze ilyenkor különösen is fontos, hogy ne valami kitalált-erőltetett koncepciót vegyünk elő, hanem olyan közegre találjunk, ami illik hozzájuk. És ha végül egy olyan ötlethez érkezünk meg, ami a mi “bakancslistánkon” is szerepel… no, akkor örülünk úgy, mint most éppen. :)

Újra rájöttünk egyebek mellett, hogy bár a fél világ hajlamos valami múzeumos hangulattal társítani, a tánc ebben a formájában is végtelenül jó, életteli és hétköznapi tud lenni. Valamint hogy a hajba font szalag márpedig menő, és kifejezetten jól mutat – főleg mozgás közben.

Egy szó, mint száz: örülünk nektek. Már csak kettőt kell aludni, és újra találkozunk… :) Addig is, fogadjátok szeretettel az alábbi diavetítést:

-> A szélesvásznú változatért pedig kattintsatok ide!

Vannak emberek, nem is kevesen, akik képesek végigizgulni az egész esküvőt – nekik a legnehezebb. Azután találkoztunk olyanokkal is, akik előtte rettentő feszültek, aprólékos gonddal megszerveznek és elrendeznek mindent, de aznap elengedik: nekik már jobb, ők ugyan fáradtan érkeznek az esküvő napjához, de azt már felszabadultan élvezik. És láttunk már olyanokat is, akik az esküvő előtt is kellő humorral álltak mindenhez. De azt csak most tudtuk meg, hogy a „nyugalom” szó mellett illusztrációként kinek a fotója fog szerepelni… :)

Nyugalom és sofőrje :)

Dia és Zoli képei jelentik a „szezonzárót” idén. Egy minden hivalkodás nélkül roppant stílusos öreg Mercedes, az Operaház elképesztő eleganciája, a németajkú gyülekezet templomának letisztult egyszerűsége, és egy elsöprő esti buli kavalkádja maradt meg emlékeinkben. Meg persze Dia és Zoli, akikről sok mindent lehetne írni, legyen most elég két gondolat.

Egyrészt: szeretnénk mindig olyan párokat fotózni, akiknél néha olyan érzésünk van, mintha valamiféle regényből toppantak volna elénk… A fényképezőgép a karaktert és a szépséget is szereti ám. :)
Másrészt: sok megtanult táncot láttunk már esküvőn. Keringő, salsa, rocky, cha-cha, … de mind közül a legnagyobb kihívást a tangó jelenti. Mert bár minden tánc több mint lépések sorozata, nincs még egy tánc, ahol annyira feltűnő, ha valaki csak „lépi”, de nem érzi/éli át. No, Dia és Zoli a tangót választotta, és milyen jól tette… már csak ezért is jó volt ott lenni. :)

Fogadjátok hát szeretettel az idei év utolsó esküvői „meséjét”, a diavetítést – így láttuk mi Dia és Zoli esküvőjét:

A szélesvásznú változatért pedig kattintsatok ide!

Az idei nyár vége az ismerősöké és barátoké volt: egy hét különbséggel Balu és Anna, majd Gergő és Sára esküvője. Már-már “házimunkának” is nevezhetnénk: otthon voltunk, és dolgoztunk. Utóbb jöttünk rá, hogy ennek volt egy érdekes mellékhatása. :)

Sok apróság maradt meg az emlékeinkben, de valahogy ez egy olyan nap volt, hogy főleg arcokat, portrékat fotóztunk: gyerekektől idősekig mindenkit. Nem tudom, hogy történt, de amikor hazaértünk, és vetettünk egy pillantást egymás képeire is Eszterrel, akkor jöttünk rá, hogy ez a nap mindkettőnkből ezt  hozta ki. A diavetítést persze nem tömtük tele a barátok, rokonok, gyerekek és szülők képeivel, de rövidesen Sáráék kezébe kerül minden – a következő hetekben jó esetben néhányan találkoznak még a saját képmásukkal… :)

Addig viszont próbáljuk a figyelmünket első sorban Sárára és Gergőre irányítani, a diavetítés első sorban rájuk, és még inkább a mindannyiunk szeme láttára indult házasságra fókuszál – és persze a tortát sem felejtettük el! :)) Fogadjátok szeretettel, és emlékezettek rá jó szívvel sokáig. :)

A szélesvásznú változatért pedig kattintsatok ide!

Minden esküvő előtt megpróbáljuk elképzelni, hogy mi lesz az a nap folyamán, ami igazán fontos, szép vagy emlékezetes lehet – próbálunk ráhangolódni már előre, hogy a megfelelő irányú érzékenységgel érkezzünk. Anna és Balu esküvőjének reggelén is elgondolkodhattunk ezen, és eszembe jutott sok minden…

Balut nagyjából 15 éve ismerem, kevés ilyen komoly és megbízható barátom van (az egyikük ráadásul az újdonsült sógora). Annával ennél valamivel azért frissebb az ismeretség, de őt is egy komolyabb, közös feladat kapcsán ismertem meg. Valahogy ezen előzmények mellett első sorban egy lelkileg gazdag, de  kissé talán “súlyos”, ünnepélyes  napra számítottam.

Még sem egészen így, vagy legalábbis nem csak így történt. Valóban lélekben is gazdag, Isten előtti ünnep volt, de ilyen könnyed, sok humorral fűszerezett szombati napunk sem sok volt idén. Jobban átgondolva persze nem meglepő ez attól a pártól, akik egy jegyesfotózásnak álcázva ennyi humorral tudták a saját történetüket elmesélni. Rajtuk kívül köszönhető ez részben persze a gyerekeknek is, akikre mindig lehet számítani, és persze nem feledkezhetünk meg az árnyjátékról, a mellényes lényről és a többi kiváló szereplőről sem… :)

Remélhetőleg a diavetítés, és a blogra összeválogatott kedvenc képeink tükrözik is mind az ünnepet, mind a humort – fogadjátok szeretettel!

A szélesvásznú változatért pedig kattintsatok ide!

Napraforgó, végtelen Alföld, gémeskút, fehérre meszelt falú öreg református templom, a hegedűszót hallgatva felszabadult örömmel a port tánccal felverő násznép… úgy érzem, Petőfi Sándorunk is jól érezte volna magát. Lehetne persze mindezekről hosszabban is beszélni, de nézzétek inkább a diavetítést – annak az a dolga, hogy meséljen helyettünk is. :)

És talán még valamit kiemelnénk szóban, mert a fényképnek nincs hangja. És ez persze ismét nehéz, mert zenészeket, vagy legalábbis a zene iránt érzékeny lélekkel rendelkező embereket fényképezni kihívás. Reméljük azért, hogy hangfelvétel nélkül is érezni valamit, legalább az arcokon, amikor az a sok-sok, többféle kórushoz tartozó barát énekelt Anitáéknak. Emellett volt egy pillanat, amikor hosszú vívódás után is alig-alig mertük megnyomni az exponálógombot: amikor visszamentünk a templomba, és Csabáék kiterítették elénk azt a gyönyörű, szüleiknek (is) szóló ének-orgona duettet. Talán ismeri más is az érzést, amikor olyan csönd lesz, hogy még a légy is leszáll megpihenni… mi pedig csak hallgattuk, néztük őket, a fényképezőgép gombjára tapadt az ujjunk, és alig mertük lenyomni. Talán Eszter képe a fogadtatásról és a szülőkről mesél azért valamit. :)

A diavetítés zeneválasztása éppen ezért nem véletlen: évek óta tartogattuk, félre volt téve, és a megfelelő alkalmat vártuk – ami most elérkezett, ez az esküvői áldás Anitánál és Csabánál a legjobb helyen lesz. :)

A felvillantott pillanatképek mellett magunkkal hoztunk még valamit. Találkoztunk egy nagymamával, akinek igazából egy rövidke találkozás és szűk 10 perc beszélgetés elég volt ahhoz, hogy évekre nyomot hagyjon bennünk. Bár szeretnénk, ha mindent el tudnánk mesélni néhány fényképpel, ehhez talán kevés lesz. Amikor Csabáék mondták, hogy “volna még egy fotózási helyszín: a nagymamánál szép, régi berendezés van”, akkor nem értettük meg, mit fogunk igazából ott találni. Nem a régi berendezésért kellett nekünk odamenni (bár az is aranyos volt, ahogy elnéző mosollyal simított végig a “majdnem nagymamakorú” konyhaszekrényen, mondván: ez már újabb…) – de az a légkör, ami abban 10-15 percben körülvett minket, az igazi, bölcs, Istent ismerő nagyszüleink hangja és mosolya volt. No, ezért már érdemes volt odamenni.

-> A szélesvásznú változatért pedig kattintsatok ide!