Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Gondolkoztam rajta, hogy nem is írok semmit a képek elé, csak ide teszek két “werkfotót”, mondván: itt éppen keményen dolgozunk. És ebből azért sejthető, hogy nem volt rossz dolgunk. :)

Kicsit olyan érzésünk volt, mintha találkoztunk volna a jótündérrel, aki három kívánságunkat teljesíti.

Először is, régóta szerettem volna már egy egy vitorlázós fotózást – és most a Kék Csillag “személyében” nem is akármilyen hajón kaptuk meg a lehetőséget.

A képek kattintásra jóval nagyobbra is nőnek ám... :)

Másodszor: mindig nagyon szerettem a táncosokat és táncolni szerető párokat – ha egy jegyesfotózáson sikerül rábeszélni a párokat némi táncra, már boldog vagyok… de most igazán rábeszélni sem kellett. Csak megmutattuk a végtelen pipacsmezőt, és megemlítettük, hogy esetleg táncolhatnának is… és lám. :)

Harmadszor: mindig kicsit ünnep, ha sikerül a Balaton-felvidékre vinni egy-egy fotózást: nagy rajongói vagyunk a tájnak/vidéknek – és most ez a kívánságunk is teljesült. :)

Ezek után legalább egy diavetítéssel tartozunk a mi “jó tündéreinknek”, akik mindezt szerették, élvezték, átélték, és igazán széppé tették nekünk. Fogadjátok szeretettel – és persze ezek után kíváncsian várjuk, az esküvőn mi vár minket… :)

A “jegyesfotókat” tömörítő kategóriát “Rólatok, nektek” címszó alatt találjátok a Képfényező blogon. Most azért, ha őszinte vagyok, be kell valljam, hogy egy kicsit magunknak is fényképeztünk… az legalábbis biztos, hogy örültünk neki. Egy ideje vártam már, hogy ezek a képek elkészüljenek – leginkább egy pár évvel ezelőtti, nagyon erősen a szívünkhöz nőtt esküvő óta. :)

Néhány napot most ugyan még várnunk kell az esküvőig, de lélekben már készülünk rá – például az alábbi diavetítéssel és képekkel. És persze kötéltánchoz nem szokott végtagjaink bemelegítésével… hátha szükség lesz még rá. :)

-> A diavetítés szélesvásznú változatáért kattintsatok ide!

Igazi tavaszköszöntő jegyesfotózáson voltunk Anett és Andris jóvoltából: virágzó fákkal, végre meleget árasztó napsütéssel, és sok örömmel… és mivel erősen közeledik az esküvő napja is, tovább nem halogathatjuk: fogadjátok szeretettel a diavetítést és néhány kedvenc képünket lentebb! :)

A képek kattintásra jóval nagyobbra is nőnek ám… :)

Az idei év egészen korán kezdődött a Képfényező számára: Karolina és Gergő még februárban felébresztett téli álmunkból. Tegyük hozzá, joggal: az esküvőre olyan szép tavaszi időt kaptak, hogy a “téli álom” egészen idejétmúltnak tűnt. Úgyhogy a velük ünneplő időjárásnak köszönhetően igazán szép, napos képeink is lettek. :)
Izgalmasnak is ígérkezik ez a hamar kezdődött év a Képfényező csapat számára: Karolina és Gergő esküvője volt az első, ahol már előre tervezetten fotóztunk együtt (a tavaly még inkább csak ígéretes “beugróként” közreműködő) Beliczay Eszterrel, és ez idén egész évben így lesz. Üdv a fedélzeten, szép fényeket, sok örömet! :)

Karolinával még egészen régről ismerjük egymást: osztálytársak voltunk a Fasorban. Így aztán örömmel mondtam igent, amikor Karácsony és Szilveszter között megkeresett (no, akkor egyébként tél volt, kb. -20 fok a Balaton-felvidéken. :) ). Szeretek régi, ismerős arcokkal találkozni, és nyilván könnyebbség, hogy nem az első kávé mellett kezdünk összeismerkedni – de mindig izgulok kicsit, hogy milyen gyorsan fogjuk megtalálni a hangot a kevésbé ismerős vőlegénnyel. Nem volt nehéz… Gergőnek ezúton is köszönet a nyílt, őszinte tekintetért, hangért, hozzánk-állásért.

Nem tudom és nem szeretném túlmagyarázni, de vannak olyan emberek, olyan párok, akikre valahogy jó ránézni. Én nem azért, mert jól áll az öltöny vagy a csipke… hanem az olyan apróságok miatt, amiket azért némi odafigyeléssel szerintem bárki lát és érez. Egy esküvőn egy komoly, hosszú és igazából ismeretlen útra “engedjük” a barátainkat – és persze izgatottan figyeljük, hogy indulnak neki. Most úgy érzem, Karolinát és Gergőt mindenki nyugodt szívvel engedhette erre az útra – ahogy ők itt ketten össze tudtak nézni, és amilyen természetesnek tűnt, hogy ők ketten összetartoznak, az magáért beszélt. Maradjon is ez így – Isten áldjon benneteket! :)

Mint az figyelmes szemlélő számára a képeket nézegetve kiderül: Karolina és Gergő mozgalmas hetek-hónapok elé néz, de a hátralévő csendes, nyugodt estékhez fogadjátok szeretettel az alábbi diavetítést, és lentebb néhány kedvenc képünket. :)

-> A szélesvásznú változatért kattintsatok ide!

A képek kattintásra jóval nagyobbra is nőnek ám... :)

Néhány hete egy meglehetősen különös feladatot kaptam, ami jelentősen különbözött a “hagyományos” jegyesfotózás fogalmától, bár próbáltuk annak álcázni. Meghívott ugyanis Évi és Jonathan magukhoz Amszterdamba – és nem csupán azért voltam ott, hogy néhány szép ház, utcák és csatornák között készítsek néhány szép képet egy szerelmes párról. Inkább valamiféle “Évi & Jonathan egy napja” jellegű fotózás volt ez, bemutatva, hol és hogyan élnek ők… a mindennapokban.

Izgalmas, és egyben tanulságos feladat volt. Mindig is arra törekedtem, hogy kicsit a “színfalak mögé” lássak, és magát az embert, az érzéseit, a kapcsolatait próbáljam fotózni az élet látható dolgai mellett. Ez nyilván nem könnyű, és nem is megy rögtön, magától – de ez örök cél marad; valójában ezért találtuk ki a jegyesfotózásokat, és ezért ragaszkodunk a készülődéstől kezdődő esküvői fotózáshoz is.

De most Évi és Jonathan mindezt új szintre emelte. Emlékeket szerettek volna maguknak arról, hogyan és hol éltek ők Amszterdamban az első időkben – amikor nekiindultak a közös életüknek. Bármit is hozzon az élet a jövőben, ezek az emlékek megmaradnak. És ezt nagyon élveztem: sokkal több volt ez most, mint alkalmas és szép hátterek és helyszínek keresgélése egy városban. Ennél sokkal nagyobb jelentősége volt a helyeknek, kávézóknak, utcáknak és éttermeknek, amiket meglátogattunk – valamilyen személyes emlék vagy kötődés emelte ki ezeket a helyeket a többi közül.

Ezek a személyes történetek és emlékek persze rejtve maradnak a néző elől – sőt, mi több: még a fotós elől is; de egy saját, többlet-jelentést ad a képeknek Évi és Jonathan számára. Ez a számomra is érdekes felismerés volt: rá kellett jönnöm, miközben dolgoztam a képeken, hogy most valójában magam sem tudom és értem pontosan, mit adok Éviéknek. A számomra ugyanis ezek a helyszínek nem ugyanazt jelentik, mint nekik. És ez újra ráébresztett arra, hogy milyen érdekes dolog a fotográfia általunk űzött ága: rendszerint valami olyat adunk a párjainknak, amiről mi magunk sem tudjuk pontosan, hogy nekik mit jelent… de sokszor mást vagy többet, mint nekünk. Ezt igyekszem az egész idei szezonban fejben tartani.

A következő diavetítés így tehát első sorban Évinek és Jonathan-nak szól, de a második sorban helyet foglalhat bárki más is. :)

A képek kattintásra jóval nagyobbra is nőnek ám… :)