Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Talán a kedvenc idei képem… :)

Azt megtanultam az elmúlt évek során, hogy mindenki kicsit mást lát ugyanazokban a képekben – úgyhogy én azt emelném csak ki, ami a számomra kitűnik Évi és Jonathan esküvői fotóiból. Legalábbis a számomra van ugyanis valami különleges az arcukon, amit ugyan láttam már az esküvőn is, de még inkább feltűnt, amíg a képekkel dolgoztam.

Maradva az időrendi sorrendnél, és a készülődésnél kezdve: szerintem sosem voltak még ennyire erős, “apa-fiú” kapcsolatot ábrázoló képeim. Annak ellenére (vagy talán éppen azért?), hogy semmit nem kértem tőlük külön, csupán annyit, hogy próbáljanak a fényben tartózkodni, le voltam nyűgözve a sok ici-pici részlettől, atyai gesztustól – és attól, amilyen természetesnek tűnt mindez, ahogy Jonathan fogadta. A számomra tanulságos volt: nem volt túl sok, egyszerűen csak természetes – de egy olyan világos értelmezése és átélése az atyai és fiúi szerepnek, ami ritkán ennyire szemmel látható.

Másodszor, ami talán a legfontosabb: nézzétek végig a képeket a tekintetekre, részletekre és érintésekre fókuszálva (és felejtsétek el a környezetet, a pózokat, mindent ami “nagy”): ez a két ember a lehető legnyilvánvalóbban szereti egymást. Jó látni azt az igazi, tiszta, gyermeki örömöt, amivel egymásra néznek – érdemes egy pillantást vetni például arra a képre, ahol a szertartás kezdetén, a bevonulás után végre ismét egymás mellett állnak.

Igazából nem tartozunk a fanatikus fekete-fehérben dolgozó fényképeszek közé, sőt: inkább színesben látjuk a világot. Ennek ellenére a fekete-fehér segít kiemelni, ha van valami különleges a képben – az arckifejezést, érzelmeket, apró részleteket… egy darabig töprengtem, hogy miért működnek Évi és Jonathan portréi ennyire jól fekete-fehérben – és ekkor fedeztem fel ezt a “gyermeki örömöt”, és értettem meg mindent. :)

Mi mást kívánhatnánk Évinek és Jonathan-nak, minthogy őrizzék meg ezt az örömet egész életükre. Mi most annyit tehetünk, hogy segítünk megőrizni az emlékét, hogyan kezdték meg a házasságukat – úgyhogy vessetek egy pillantást a bejegyzés végén a kedvenc képeinkre, és persze a diavetítésre:

A képek kattintásra nagyobbra nőnek, sőt: lapozhatóak lesznek! :)

Talán a kedvenc idei képem… :)

Eddigi pályafutásunk egyik legkontrasztosabb fotózásán vagyunk túl… :) Mert az mégiscsak váratlan, hogy az ember átvágja magát a Csepel Művek maradványain, romos utcáin, a kátyúkat hangos döngéssel keresztező vasat szállító kamionok között szlalomozva – és egy szerényen megbújó kis kapun belépve egy mesevilágban találja magát. Velünk mégis pont ez történt, és ez Zsófi és Zoli érdeme, hiszen ők találtak rá… de jól tették, hogy rátaláltak, mert Szofi mégiscsak jobban illett ide. :)

A pasztelles-levendulás, vintage bútoros hangulat után aztán egyszer csak kint találtuk magunkat a kissé kopott téglafalak és ipari csarnokok valóságában – de az esti napsütés, és leginkább Zsófi mindenhová velünk tartó mosolya egészen barátságossá varázsolt mindent. :)

Az egyetlen vékonyka ajtóval elválasztott két világ képeit a bejegyzés végén, a diavetítést pedig itt lentebb megtekinthetitek:

-> A szélesvásznú változatért kattintsatok ide!

A képek kattintás után nagyobbra is nőnek ám... :)

Becsapós bejegyzés következik: első ránézésre azt hihetné bárki, hogy a következő képek Veráról és Daniról szólnak, akik egyébként magukkal hozták Kiwit is, társaságnak. Eleinte legalább azt hittük, így lesz – a valóság azonban az, hogy Kiwi fotói következnek – aki magával hozott egy kedves párt statisztának… de mindenképpen szórakoztató társaság volt, főleg miután a labda is előkerült. :)

A lentebbi diavetítés (és néhány kiválogatott fénykép) révén erről ti is meggyőződhettek:

-> A szélesvásznú változatért kattintsatok ide!

A képek kattintás után nagyobbra is nőnek ám... :)

Elérkezett két kedvenc kötéltáncosunk esküvője is, sőt: azóta lassan már tapasztalt házas embernek számítanak – úgyhogy ideje volt, hogy lerántsuk a leplet a fényképekről. Egy olyan esküvő fényképeiről, amihez ezer szállal kötődünk.
Mert fényképeztünk már a családban egy esküvőt (sőt, azóta a lassan gyarapodó kis családot is), úgyhogy már ismerősként értem vissza ebbe az igazán gyerekszobába. :) Azután persze ismerős volt maga a templom és a gyülekezet is, hiszen itt nőttünk fel mi is – az pedig már csak a hab a tortán, hogy bár a jóbarátként érkezett ifjú lelkész nem feltétlen kellett volna ismerős legyen, de csak hajszálon múlott, hogy nincsenek még róluk is esküvői fényképeink. :)

És mindezen, szemnek láthatóbb dolgoknál is fontosabb az az ismerős légkör, ami körülvett minket – és amiért előre örültünk neki, hogy Dórival és Gergővel tölthetjük ezt a napot (talán elárulhatjuk azt is: vártuk már.) Egyedül csak azt sajnálom picit, hogy kivételesen Esztert delegáltuk a vőlegényhez, és én mentem a menyasszonyhoz reggel – különben biztosan nem nyugszom, amíg nem tanulok meg Gergőtől nyakkendőt kötni. Így kénytelen leszek külön képzést kérni. :)

Az viszont egyértelműen kiderült, hogy a Képfényező csapat fontos képességekkel erősödött idén: bár sirályul tudó csapattagunk még nincsen, de hogy Eszter kiemelkedően beszél, de legalábbis kapcsolatteremt gyermekül, az a képeket nézegetve alighanem egyértelmű… :)

Fogadjátok szeretettel a diavetítést – amiben reménység szerint elmesélünk mindent úgy, ahogy mi láttuk. :)

-> A szélesvásznú változatért kattintsatok ide!

A képek kattintás után nagyobbra is nőnek ám... :)

Szeretem a jókedélyű embereket – velük valahogy jobban, könnyebben telik az idő. Azután ha nem csak időt tölteni indulunk, hanem mondjuk fényképezni, akkor különösen is jó, ha ez a jókedv független marad a külvilágtól, és nem múlik el akkor, ha mindenféle más emberek vesznek minket körül. Bettivel és Balázzsal pedig éppen ezek miatt volt jó, mondhatni szokatlanul jó dolgunk: ugyanazt a két kedves, mosolygós embert láttuk akár volt nyüzsi körülöttünk, akár nem.

Márpedig némi nyüzsgés azért volt: bár nem „csúcsidőben”, de mégiscsak kocsmatúrát tartottunk Budapest belső részein, mindenféle színes rom- és kevésbé rom kocsmákat végigjárva. Ha jól értettük, volt közte néhány, a közös múlt miatt személyesen is fontos hely… A képeket azóta jól megérleltük, és most, hogy összeálltak egy közös diavetítéssé, nincs más hátra, mint hogy elétek tárjuk. :)

Fogadjátok tehát szeretettel a diavetítést, és néhány kedvenc képünket lentebb, a bejegyzés végén:

-> A szélesvásznú változatért kattintsatok ide!

A képek kattintás után nagyobbra is nőnek ám... :)