Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Galyatető, parádés kilátás, Mátra, bükkerdő, pitypangok, fátyolos fények, lemenő nap, … mi is hiányzik még ahhoz, hogy az esküvői fotósnak szép napja legyen? Ja igen, érzelmek, élet, és egy páros, akikre valahogy jó ránézni. :)

Nincs is talán nagy szükség rá, hogy hosszan magyarázzuk, miért szerettük ezt a kora őszi (késő nyári?) napot nagyon… a képekről úgyis kiderül. Számomra (= Attila) a “két életem” egy érdekes találkozása is volt ez a nap, Peti évekkel ezelőtt nálam diplomázott a Műegyetemen, az egyik legértelmesebb hallgatóm volt az évek során… jó látni, ahogy épp az élet egy következő, fontos lépcsőjét veszi. Nyilván nem az utolsót – ki tudja, hátha találkozunk még. :)

Nem tudom pontosan megmagyarázni, hogy történik ez – de vannak párok, akikkel valahogy minden különösebb igyekezet nélkül, rögtön egy hullámhosszra kerülünk. Ezt fotózás közben egyrészt onnan szoktam észrevenni, hogy nagyon jól érzem magam, másrészt árulkodó szokott lenni, hogy valahogy pont ugyanazoknak a képeknek örülünk. Így nem kell hosszan magyarázni, mit szeretnék én és mit szeretnének ők – mert pont ugyanazt, és szavak nélkül is működik. Ez Dóri és Peti esetén igazából már a Balaton-felvidéki jegyesfotózás elején megtörtént (az egyik legszebb idei képsorozatunkat köszönhetjük nekik!), és az esküvőn pont ezzel a jó érzéssel folytattuk. Keresgéltük a fényeket, háttereket, színeket – és ha megvolt, mielőtt bármit kértünk volna, már öröm volt rájuk pillantani. Több ez, mint kifinomultan szépnek, vagy megnyerően jó arcúnak lenni – mert sokkal fontosabb itt, hogy két ember hogy áll egymásnak. Ez esetben kétségkívül jól. :)

Amíg a diavetítés is elkészült, volt pár napunk Nikivel nézegetni a kész képanyagot – kicsit azzal a jó érzéssel, ahogy talán egy jó cukrász nézeget egy kész tortát, mielőtt az asztalra kerül és felszeleteli. Már tudjuk, mi van benne, de még nem bontottuk ki. Megszerettük… de most itt az idő közkinccsé tenni – úgyhogy fogadjátok szeretettel a diavetítést lentebb, illetve néhány kedvenc képünket a bejegyzés végén. :)

Nem bírom nem megjegyezni: Képfényező ‹3 Daalarna – idén már nem az első meseszép ruhájukkal találkozunk, és csak gratulálni tudunk hozzá! Látszólag nehéz ezen a terepen újat mutatni, de nekik mégis sikerül messziről felismerhető, ugyanakkor harmonikusan szép dolgokat mutatni.

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám! :)

Még nem tudjuk, hogy pontosan mit várhatunk az idei szezontól… de a kezdetek legalábbis bíztatóak. :) Panni és Jara révén egy igazán remek tavaszi esküvővel köszöntöttük a napsütéssel, szép fényekkel és jóleső meleggel érkező tavaszt.

Először is: ha valaha szükségem lesz egyetlen képre, ami a “tavaszi esküvő” fogalmát illusztrálja, akkor biztosan Panni csokra lesz az. Gyönyörű, színes, elegáns – és mindeközben könnyű és tavaszias. Ez volt az első részlet, ami a szemem elé került, miután megérkeztünk – és valahogy megadta az alaphangot az egész naphoz. :)

Némi “bennfentes” információ: ha azon mérjük, ki mennyire izgult, hogy ki mennyire tudott aludni az esküvő előtt, akkor a két véglet egészen biztosan Jara, a vőlegény; és Niki, a Képfényező csapat “újonca” lesz. Legalábbis amikor megérkeztem, és érdeklődtem, merre lehet Jara, akkor Panni csak annyit mondott: valahol alszik, afféle sziesztát tart még az esküvő előtt. :) Szöges ellentétben az izgatottság miatt az alvást kihagyó Nikivel – de legközelebb már ő is nyugodtan alhat. Örülünk neki, hogy a fedélzeten tudhatjuk, már elsőre is nagyon, nagyon szép munkát tett le az asztalra. :)

Node, nem cél, hogy szavakkal próbáljak mindent elmesélni, elvégre minket fényképezni hívtak – de annyi biztos, hogy Panni és Jara egy nagyon szerethető, “jó rájuk nézni” pár, mindazon érzelmekkel és érzésekkel, aminek az esküvői fotográfus mindig örülhet. És talán még egy utolsó, a szemnek is fontos részletet kiemelnék: Panni ruháját. A szerény véleményem szerint kiemelkedően legjobb magyar esküvői ruhatervező, a Daalarna műve – akiket nem csak azért szeretek nagyon, mert cégnévnek kiválasztották azt a pici de szép svéd vidéket, ahol egy kis tó partján évekkel ezelőtt megkértem a feleségem kezét… :)

Mielőtt túlságosan belemelegednék az írásba, folytassuk inkább a diavetítéssel – reményeink szerint úgyis elmesél minden fontosat: