Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Eszert és Rolit 2018 őszén fotóztam először, amikor kisbabáikat várták.

Alig több, mint egy év elmúltával ismét lencsevégre kaphattam őket, Peti és Marci 1 éves szülinapja alkalmából.
December egyik legborúsabb napjára tűztük ki a fotózás időpontját, de szerencsére volt a lakásnak néhány olyan zuga, ahol a beszűrődő világosság megfelelő körülményeket biztosított a fényképek elkészítéséhez.
Borús idő ide, vagy oda, a család minden tagjából áradó szeretet csodás képeket eredményezett. Fogadjátok őket szeretettel!

Volt ezen az esküvőn két ember, akiket kicsit talán irigyelek is, és mindenképpen felnézek rájuk – biztosan kellettek ahhoz, hogy ennyire jó legyen ebbe a családba becsöppenni. :) Nem ez volt az első alkalom, hogy egy esküvőn jártam Dóriék családjában, és már azt a kb. 7 évvel ezelőtti blogbejegyzést is azzal indítottam, hogy jól éreztem magam ott a sok testvér között. Most is ez jutott először eszembe, amikor elkezdtem a gondolataimat összeszedni… végtelenül kedves pillanatok és jelenetek voltak ezek, egyszerűen olyan volt a légkör, amit ritkán érzek.

ű

A második, amit kiemelnék, Dóri és Tomi vagánysága: mert az, hogy valaki az esküvője napján nem valamiféle lelki összeomláson megy keresztül az eső miatt, már önmagában menő. De hogy az esőt észre sem véve induljanak neki az arborétumnak a fotózásért (“hiszen van esernyőnk”), arra már egy esőben született és felnőtt norvég vagy breton legény és leány is elismerően csettintene. Igyekeztem hát felnőni a feladathoz, és az esőt (és sarat) láthatatlanná téve az amúgy szépséges őszi színeket hazahozni:

Mivel Kálmán bácsitól azt tanultuk, hogy két gondolat kevés, négy pedig már sok; harmadikként és utoljára pedig annyit szeretnék kérni, hogy aki idáig eljutott, és mindjárt elkezdeni a képeket és a diavetítést nézegetni, az egy valamire figyeljen még nagyon: a templomban az arcokra. Mert ez végre egy olyan templomi szertartás volt, ami telve volt élettel. Nem bohóckodással, hanem örömmel. Amibe belefért a gyerekek legjobb olasz filmeket idéző bevonulása az elején; az igehirdetés közben is élő arcok és sokféle érzelem éppúgy, mint a fogadalomtételkor a háttérben imádkozó szülők és család (ez éppen az a háttér, ami az első bekezdésben írottakhoz oly sokat adhat Dóriéknak is a jövőben).

Nézzétek hát a diavetítést vagy a kedvenc képeimet lentebb; mindenhol csak az arcokra, tekintetekre figyeljetek, egy élmény lesz! :)

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám! :)

Szokták mondani, hogy egy gyermek vagy unoka összehoz egy családot – Timon esetében ez szó szerinti, földrajzi értelemben is igaz. Adódott ugyanis a pillanat, amikor a több országban, egymástól meglehetősen távol élő szülők, nagyszülők és persze az unoka éppen mind egy helyen, méghozzá egy remek helyen, Budapesten voltak… és nekem már csak egy rövid sétára kellett vállalkozni, hogy néhány családi fotón mindenkit egyszerre szerepelhessen. Mivel a nagyszülőktől nem kértem külön engedélyt, hogy itt ország-világ elé tárhassam őket, be kell érnetek egy képpel, ahol Timon és egyik nagypapája zavarba ejtően keveredik… de el kell hinnetek, hogy van két nagymama, két nagypapa, összesen 4 fejjel, 8 lábbal és 8 kézzel. :)

Jó is volt Timiéket hosszabb idő után újra látni, amikor utoljára találkoztunk (és fotóztam is őket), még csak egy gitárt szorongattak a kezükben a Duna-parton, azóta új kihívások után néztek. Azóta Timon segít kitölteni a rendelkezésre álló idejüket – de ahogy elnéztem, jól megvannak. :))

Sziszi és Dani esküvői képeivel zárjuk az idei évet, legalábbis ami az esküvőket illeti – és ez mindenképpen szép és méltó zárás. Ez volt az első év, amit Nikivel dolgoztam végig, és bár eleinte mi magunk sem tudtuk, hogy pontosan mire számíthatunk tőle, hamar kiderült, hogy a Képfényező csapat sokat erősödött vele – reméljük, sokáig látjuk még a fedélzeten. Hosszú értékelésbe nem kezdenék, mert ennek nyilván csapaton belül van a helye, egy jó kávé mellett… de azt például nem lehet nem észrevenni, hogy a Képfényező részletek iránti rajongása rá is átragadt, sőt – inkább csak erősített minket ebben. :)

Az alábbi képek egyik felét Niki fotózta, a másik felét én… nem árulom el, ki melyiket
(de a játék kedvéért kommentben lehet találgatni). :)

Lehetetlenül nehéz feladat volt akár a blogbejegyzéshez, akár a diavetítéshez képeket válogatni. Egyszerűen túl sok mindent nem szeretnénk kihagyni… pedig valamit muszáj. A reggeli készülődés olyan jó, békés, nyugodt, és valahogy érzelmileg, emberileg gazdag volt, hogy mint azt látni fogjátok, képtelenség igazán rövidre fogni. És van egy kép, ami valószínűleg egy életre belém égett: az esküvő napján, a készülődés közben bőven volt idő arra, hogy a smink után és az öltözés előtt Sziszi papája ölébe ültesse a lányát, és (ki tudja miről) hosszabban elbeszélgessenek. Ezek azok a pillanatok, amit én is szeretnék átélni, ha egyszer a pici lányunk férjhez megy. Hasonlóan kedves jelenet volt, amikor az egyik testvér felbukkanása után Sziszi eltűnt… a zongoraszót követve találtuk meg őket, így:

Daniról a templomban kiderült, hogy szereti váratlan kihívásokkal meglepni a fotóst (is)… :) Van ugyanis a képek között egy, ami csak annak lehet meglepő, aki velünk egy gyülekezetben nőtt fel, és sok pasaréti esküvőt látott – a csók valahogy nem a megszokott liturgia része. Mivel sokadszor fotóztam már itt, (elvileg) tudva, mikor mi következik, épp a templom hátuljában sétálgattam egy viszonylag nagylátószögű objektívvel, készülve az áldás utáni kivonulásra, amikor Géza megemlítette, hogy akkor most jöjjönamimégnemvolt… még megijedni sem volt időm, de magam sem tudom hogyan, az alábbi történelmi pillanat rákerült a kártyára, bizonyítékom van róla. :))

Alapvetően nehéz ám képeket válogatni már csak azért is, mert ők itt ketten… egyszerűen szépek. Jó rájuk nézni, és mint a képekből is kiderül – a szemükbe nézni különösen is. Úgyhogy néztünk is sokat, én azt hiszem, ennyi sok közelképet szemekről az egész eddigi pályafutásom alatt nem fotóztam. De már azon az említett balatoni jegyesfotózáson megjegyeztük, hogy az esküvőn sokat fogunk kék és zöld szemeket fotózni. :)

Következzen hát a „szezonzáró” diavetítés, Sziszi és Dani esküvőjéről. Köszönjük a türelmeteket, reméljük, hogy még ha hosszabban is dolgoztunk rajta, mint gondoltok, ezért legalább érdemes volt várni… :)

A bejegyzés végén pedig a nagy küzdelem után is hosszú válogatást találjátok a kedvenc képeinkből. :)

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!

A családi fotózásokban (is) az a szép, hogy nagyon sokfélék lehetnek… de a télen volt egy olyan élményem, ami mindenképp különleges. Mert azért egy családból öt generáció hölgyet együtt látni, az tényleg ritka; de mint a lentebbi képek mutatják, van azért rá példa. :)

Mert a picilány mamája, nagymamája, dédnagymamája és üknagymamája is itt van a képeken. Amelyek közül, ha lehet személyes kedvencet választanom, akkor a két legtávolabbi generáció párosát emelném ki – mert mérhetetlenül aranyosak azon a kanapén. Kicsit meghatottan, kicsit zavarban, de mindenképp nagyon-nagyon kedvesen. :)