Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Olyan fotózás volt, amit már nagyon vártam, több okból is. Egyrészt azért, mert Lindát és Lacit régóta ismerem, tisztelem és szeretem – valójában velük indultam el néhány évvel ezelőtt az esküvőfotózás útján, és azóta is sokszor találkoztunk; és most így, az esküvő után három évvel kedvet kaptak egy fotózáshoz ismét (no jó, segítettem is kicsit “kedvet kapni“… :) ). Olyan emberek, akiket szívesen is fényképezek, mert hiteles, szép és őszinte amit látok – ez pedig legalább olyan fontos, mint a látványos helyszínek, díszes ruha vagy szép menyasszony. Persze ez utóbbiak is fontosak, és éppenséggel nem is hiányzott. :)

Másrészt, a helyszínt, a képek stílusát és hangulatát illetően teljesen „szabad kezet kaptam”, megbíztak bennem, elhitték, hogy valami olyat találok ki, amiben jól fogják érezni magukat. Én pedig egy régi álmomat valóra válthattam. :) Jóval előbb, valamikor kora tavasszal kezdtük el felfedezni Eszterrel a belváros kissé elfeledett, ámde varázslatos helyeit, régi bérházait, klasszikus (és néha történelmi emlékeket őrző) épületeit.

A körfolyosók, belső udvarok és lépcsőházak olyan környezetet, atmoszférát adnak, amiért az emberek sokszor távoli kastélyokba szoktak utazni – ez pedig itt van, karnyújtásnyira. Itt pedig csupán néhány alig észrevehető emléktábla utal a nem mindennapi történelmi szerepre – a képek egy része abban az épületben készült, ahol valaha a Landerer & Heckenast nyomda működött, és később Kossuth Lajos lakott (és ahol így 1848-ban többször tartotta üléseit a Minisztertanács is).

Érdekes persze, hogy amíg készültem, gyűjtöttem az ötleteket és helyszíneket, addig nagyon figyeltem az építészeti és történelmi háttérre is; aztán ahogy elkezdtünk fotózni, valahogy háttérbe szorult. Mert újra azon kaptuk magunkat, hogy a fényképezőgép keresőjén keresztül nézzük-csodáljuk azt a nehezen megfogható szépséget, ami miatt az esküvőfotózás az életünk része lett. A kapcsolatot, összetartozást két ember között; azt a titokzatos vonzódást, amit a másik személye vált ki – amitől Linda szebb lesz Laci mellett, és Laci emberebb lesz Linda mellett, mint egyedül.

Nehéz volt a képek között válogatni… sokáig küzdöttem-küzdöttünk a feladattal, míg végre sikerült odáig szűkíteni a kört, hogy egy kellően „sűrű” diavetítésig jussunk – ez látható a lentebbi képre kattintva. És ha szükség volna rá előtte, kedvcsinálónak / ízelítőnek lentebb látható egy válogatás a kedvenc képeinkből.

Azt hiszem, ez az a bejegyzés, amit egy már klasszikussá nemesedett idézettel kezdhetek:

“This is the beginning of a beautiful friendship” :)

Merthogy azóta Julival már sok esküvőn együtt dolgozunk, pedig ezen a szép májusi napon még a fényképezőgép másik oldalán álldogált, üldögélt, esetleg feküdt, repült vagy mászott a létrán… :)

Érdekes, különleges fotózás volt ez, három évvel az esküvőjüket követően – felkeresve az akkori helyszínt, a magtárat Szihalom határában, és még egy-két más tervet is megvalósítva. Persze már az előzmények sokatmondóak voltak – hetekkel a fotózás előtt hosszú levelezés kezdődött, remek ötletek egész sora merült fel, lehetőségek, helyszínek, stílusok. Élmény volt átélni, hogy akit fotózni fogok, azt legalább annyira érdekli, ötletei vannak, kreatív és már előre élvezi. Ilyen az, amikor a kész fotó valóban közös munkája annak, aki a gép mögött áll, és annak aki előtte. Aztán kiderült, hogy sok mindent látunk hasonlóan, meg hogy Juli a gépnek ezen az oldalán is feltalálja magát, úgyhogy végül bővült a Képfényező csapat. :)

A turai kastélyban kezdtük a napot – kész mesevilág van ott. Egy, afféle méltósággal kopottas kastély, amihez biztosan sok éve nem nyúltak már, de Ybl Miklós annak idején itt is lenyűgöző munkát végzett, a málladozó falak, néhol hiányos ablakok pedig semmihez sem hasonlítható hangulatot adnak a helynek.

Jobban szeretem az ilyet, mint a csillogó-villogó, friss márványlapokat. :)

Innen Szihalomra mentünk, a nevezetes magtárba – amikor megláttam, és elképzeltem magam előtt mindezt esküvővel, barátokkal és családtagokkal, már nagyon sajnáltam, hogy akkor még éppen csak elkezdtem esküvőket fényképezni. Ilyen helyre egyszer még nagyon szeretnék menni… :)

A fotelekért külön pirospont Patriknak vagy Julinak, jó ötlet volt… :)

Az épület pedig nagy kincs. Hatalmas tér, ritmusos, ismétlődő formák, mindenfelől beszűrődő fények, remek vonalak, ívek, három szint, … kitalálni nehéz lenne jobbat.

Végül visszaértünk Budapestre, befejezés gyanánt még kinéztünk egy jó, régi ipari területet Óbudán. Fárasztó, és egyben remek nap volt. Sok jó fotó mellett ráadásul egy új baráttal, csapattaggal gazdagodtunk… :)

És talán itt van leginkább helye egy két mondatos véleménynek a lassan elterjedő “trash the dress” divathullámról. Amit itt, ezen a napon csináltunk, ez az az értelmezése a műfajnak, ami hozzám – hozzánk közel áll. Mert jó dolog az, hogy nem kell kínosan vigyázni a ruhára (nem a fotózásról megyünk a templomba, és nem várja vissza a kölcsönző) – bátrabban lehet olyan helyekre menni, mint egy kissé málladozó kastély, vagy egy alföldi magtár. Viszont az esküvői fotó így is az, ami – a festékbe áztatós ruhaégetés, és egyéb hasonlók valahogy nem az én világom. De a szélesebb lehetőségek, kevesebb határ/korlát vonzó lehetőség.

És mint a Juliék példája is mutatja, jóval az esküvő után is élvezetes program lehet. Szóval aki még nem fogyott ki a ruhájából, jelentkezzen bátran! :)