A(z) ‘Carmen’ címszóval jelölt bejegyzések:
Balett @ Thália Színház
A Thália Színházban először jártam fotózni, a társulatnál sokadszor. Ráadásul mindhárom darabot láttam már korábban, mitöbb: itt a blogon is szerepelnek már a Bolero, a “Les Bras de Mer” (korábban: Déja vu) és a Carmen képei.
De eltelt már sok idő, mióta legutóbb tánc-előadáson fotóztam, ideje volt már, hiányzott. Ráadásul azóta új gép is került a kezembe – meg kell hagyni, a D300 más világ a D70s-hez képest… megbízható és gyors AF, kiszámíthatóan jól működő fénymérés, gyorsaság, kezelhetőség. Tulajdonképp csak ennyi a különbség… :) Ja, meg hogy ezek a képek most mondjuk A/3 méretben kinyomtatva is jól néznének ki, hiányzik belőlük a zaj.
A hangmérnök srácnak ezúton is köszönet, elég jó helyre juthattam be fotózni, pedig a kezdés előtt kicsit kérdéses volt még a helyzet…
Visszatérve a táncra: a Bolero még mindig lendületes, mondhatni tüzes. Látványos világítás, ragyogó színek – igazi fotogén koreográfia. A Carment valahogy kevésbé szereti a fénykézőgép – immár másodszor érzem ezt, nem lehet véletlen. Nem tudom miért, de annyi baj legyen… :)
A “Les Bras de Mer” (Tengeröböl) c. duett kedves, emberi és érzelmes. Szerettem ezt a darabot már korábban is, azóta meg talán még inkább. A társulat repertoárjából talán a kedvencem, itt éreztem azt, hogy szívesen végignézném még egyszer. Ha valakinek átjött az Amélie c. film életszeretet, kedvessége és vidámsága – az ugyanezt fogja érezni itt is, és nem csak a sok közös zene miatt.
Déja vu
Tegnap írtam már a Magyar Balett Színház legutóbbi előadásáról, mitöbb, a Carmen képeit itt is láthatta mindenki. Mozgalmas, színes, lendületes… látványos. Milyen is lehetne? Mégiscsak Carmen… :)
Persze egy ilyen egész estés műsor akkor igazán szép és kerek, ha nem csupán ennyiből áll. Mert azt még az egyszeri zeneszerzőbe is belenevelik a zeneszerző-képzőben, hogy tisztességes zenemű legalább 3 tételből áll: a tempósabb első és utolsó tétel közé kerül egy halkabb, csendesebb.
Megvolt ez most is – akárcsak legutóbb: akkor a Curriculum Vitae duettje, most pedig a “Déja vu” c. duett (illetve a leírás szerint “kvartett”) töltötte be ezt a szerepet. A zene az első hangtól kezdve rögtön megszerettette velem – mert Yann Tiersen a világ egyik legkedvesebb, legszeretreméltóbb filmjének, az Amélie-nek zenéjét jegyzi, és a Déja vu dallamvilága sok helyütt nemhogy hasonlít a filmre, de egy az egyben kölcsönöz részleteket.
És ezt nagyon jól is teszi. Svidró Viktor és Linda Schneiderová tánca szép is, látványos is – és számomra a legtöbb kedvességet, szeretetet hordozta a látottak között.
Persze ne legyünk igazságtalanok, a Carmen és a Bolero nem is egészen erről szól… :)
Szereposztás, miegymás:
Déjà-vu
Zene: Yann Tiersen (Le Phare)
Betanító balettmester: Václav Janeček
Koreográfus-asszisztens: Kéri Nagy Béla
Rendező-koreográfus: Petr Zuska
Nő: Linda Schneiderová / Bogdan Petronela
Férfi: Svidró Viktor / Zaka TamásKvartett nőre, férfira, székre és asztalra.
Egy rajzolat két ember közt, tele gyengéd dialógussal, feszült némasággal, egymásba olvadó és egymást taszító viszonyokkal.
Egy kapcsolat, mely tele meneküléssel és a vágyakhoz való visszatéréssel, és kérdésekkel – ki van mellettem és ki vagyok én…
