Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Különleges ismeretség a miénk, mert bár Ilus komoly és fontos felelősséget bízott ránk az esküvői fényképeivel, valójában a feltétlen bizalom kiépítése a másik irányban kezdődött egy legalább ilyen fontos felelősséggel: pár évvel ezelőtt ugyanis Ilusra (és a szintén nagy becsben tartott Böbére) bíztuk az otthoni környezetet a bölcsőde révén először elhagyó  kislányunkat – és nagyon gyorsan nagyon-nagyon megszerettük őt (őket) mi is, a pici is. :) Így aztán Vele nem az esküvőnek köszönhetően találkoztam először, Andrissal viszont igen. És bár ő eleve jó helyzetből indul (mégiscsak feleségül készül fog valakit, akit nagyon szeretünk), még ehhez képest is jó volt látni és hallgatni őket, amíg fotóztunk és beszélgettünk.

A jegyesfotózás kedvéért meglátogattak minket a Balaton-felvidéken, igyekeztem hát megmutatni nekik, miért is szeretek ott lenni annyira. Remélem sikerült. :) Mivel már csak pár nap az esküvőig, itt a megfelelő pillanat, hogy előkerüljön a diavetítés, és néhány kedvenc képem – fogadjátok szeretettel:

A képek kattintásra meg is nőnek ám! :)

Kezdjük a legnyilvánvalóbb, szembetűnő ténnyel: bár önmagában egy remek helyszín nem tesz jóvá egy esküvőt – de biztos nem is zavar. Márpedig Balatonfüred tetején, a Tihanyi-félszigetre és a Balatonra néző panorámával, a környező szőlőkkel, egy “már az ükapja is kertész volt” szintű angol kertésznek is becsületére váló kerttel a Villa Vitae mindenképp előnyére vált a napnak.

Ami még fontosabb: mindezek mellett kaptunk egy végtelenül jókedélyű, felszabadult párt, és olyan testvéreket, szülőket, akik között alapvetően élmény volt a nap. Amikor móka-kacagás ideje volt, széles jókedv; amikor az érzelmesebb helyzetekhez értünk, láthatóan átélt pillanatok, sokatmondóan párás tekintetek… így összességében még a fotós dolgát igencsak megnehezítő nyári verőfény mellett is jó dolgunk volt. :)

A családból is ki kell azonban emeljünk egy párt – igazi, életteli, összekacsintós jópofasággal, humorral, vagánysággal, és nem utolsó sorban táncos lábakkal. Ilyen nagymamit, nagypapit kívánunk mindenkinek… őket pedig az Isten éltesse még sokáig együtt! :)

A szertartáshoz még egy megjegyzés: az utóbbi években láttunk már több, nagyon szimbolikusnak és komolynak gondolt, az évszázados hagyományokat helyettesítő rítust, különféle anyagok összeöntésével például – de a legkézenfekvőbb, és a nyári meleghez leginkább illő megoldással én most találkoztam először. A hideg rozét és a szódát az Isten is fröccsnek teremtette, ráadásul e kettő kétféle színnel bír, összekeverve pedig egy harmadikkal, így hát igazán tökéletes párosítás e célra – íme, egészségetekre. :)

És ha már tánc: a nyár egyik, ha nem a legnagyobb bulija volt Saci és Gyuri esküvőjén, amihez igen sokat hozzátettek ők maguk, de a cimboráknak is kijár a dícséret, és nemkülönben a család többi tagjának – a fent említett nagyiék mellett volt még néhány, egészen csiszolt technika a parketten…

Méghozzá azon parketten, ami mellett a feszített víztükör szinte kínálta magát egész este… nem csak néhány szép tükörképpel kiegészített bulifotóhoz. Nem is lepődtünk meg igazán, amikor éjfélhez közeledve felharsant az “Ússzál Gyuri!” kórus – de arra mi sem számítottunk igazán, hogy pillanatokon belül csobban, és mindennemű hezitálás nélkül le is tudja a távot. Sacinak becsületére váljon, hogy nem bújt el az úszást követő ölelés elől sem… :))

Mindent persze nem lehet szóban elmesélni, következzenek inkább a képek; először a diavetítés, majd lentebb néhány kedvenc fotónk:

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!

Nekünk, fotósoknak jó dolgunk van: a hozzánk érkező embereket a legjobb pillanataikban látjuk, amikor egyszerűen jól esik rájuk nézni. Különösen igaz ez a párokra. Gyurit azonban még ehhez képest is külön köszönet illeti: ennyire jó hatással ritkán vannak azért emberek a párjukra. Fotózás közben általában megkeresem először azt a helyzetet, ahol a fény és a háttér, illetve úgy általában a kompozíció stimmel, és utána várok (esetleg óvatosan irányítgatok), amíg élet költözik a tekintetekbe, az arcokra, és összeáll a pillanat. Ez a “várakozás” most kimaradt: elég volt Gyurit Saci látóterébe hozni, és az arc életre kelt, megszépült… bárhol, bármikor. Ezt pedig mindenképp jó látni egy esküvő előtt; meg persze az én dolgomat is megkönnyíti. :)

Ezen túl a közönyösséggel sem kell küzdenünk sosem: hozzánk úgy jönnek az emberek, hogy sokszor már napok óta izgatottan készülődnek; például Saciékat sem nekünk kellett meggyőzni arról, hogy legyen nekik fontos ez a nyári délután – ez ha másból nem, a ruhatár sokszínűségéből biztosan kiderül bárki számára. No meg, akármilyen szépeket is írok/mondok mindenkinek a Balaton-felvidékről, az utazást nem (csak) nekem kell vállalni érte… :)

Merthogy megint a kedvenc vidékünkön járhattam fotózni – ahol így a nyár közepére már sokat kirándultunk, néztük a tájat, élveztük azt a sok-sok szépet, ami körülvesz minket – így már tudtam, mikor honnan süt a nap, épp csak ott kellett lenni. Ott is voltunk. :)

Eszter jóvoltából a diavetítés is elkészült, fogadjátok szeretettel – a bejegyzés végén pedig egy rövid válogatás lesz a kedvenc képeinkből:

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!

Ismét van okunk az örömre, többszörösen is. Először is, mert úgy tűnik, a Képfényező továbbra is nagyon könnyen megszerethető embereke vonz – mit is mondhatnánk arra a párra, akik felajánlják, hogy vigyáznak a gyerekekre, amíg mi összecsomagolunk az indulás előtt; vagy akik (miközben aggódva nézegetem az időjárás-jelentést) egészen komolyan állítják, hogy ők bizony az esőtől sem ijednek meg (sőt), úgyhogy ne aggódjunk. :)

Ráadásul mert megint a világ számomra legkedvesebb, legszebb vidékén járhattunk fotózni. És bár a Balaton-felvidék első próbálkozásra szikrázó napsütést és színpompás naplementét most nem adott, sikerült olyan helyeket mutatni Ritának és Ádámnak, hogy visszajöttek másnap este még néhány képre, kicsit még élvezni a látványt. A szimpátiapontokat ezen a másnap estén pedig a gyerekeknél is besöpörték – azzal, hogy végre egy fotózásra ők is velem jöhettek, és az utolsó képek készítése közben már a nyakamban, hátamon (…) ültek, Ritáék egyértelműen szintet léptek. Zsombor azóta is jó emlékként őrzi ezt az estét, és a számítógépen látva a képeket név szerint emlegeti őket… :)

Az esküvőre ugyan sem a gyerekeket, sem a Balatont nem viszem magammal, azért mindenképp jó reményekkel várjuk… mintegy ráhangolódásként, fogadjátok szeretettel addig is a Balaton-felvidéki jegyesfotózás fényképeiből készült diavetítést:

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám! :)

Bár nem elsőként kerültek fel a blogra, Dalma és Zoli jegyesfotózásának képei az elsők között készültek el idén – és így rögtön egy kisebbfajta ünneppel indult az év. Ha ránéztek a képekre, meglátjátok, miért: együtt van itt minden, amit igazán szeretek ebben a műfajban. A háttérben a Balaton-felvidék összes szépsége, virágai és részletei, látképei és panorámái, a napfény és a drámai felhők, a táj és az abba illő építészeti elemek… és mindezen háttér előtt mindaz, amiért szeretek az esküvőjükre készülő párokat látni, fényképezni, velük és mellettük lenni. Az összetartozás szépsége, a közös élmények, a készülődés-várakozás – mindazok a dolgok, amikkel jó elkezdeni egy akkora kalandot, mint egy házasság. :)

Node, mielőtt még túlságosan emelkedett hangulatba kerülnék, ereszkedjünk le egészen mélyre, hangya-perspektívába: mert innen lentről nézve is egészen szép és érdekes a világ, a fűszálak óriásira nőnek, Dalma és Zoli pedig picire megy össze, de ez a szélben szálló ruha olyan remek sziluettet rajzol, hogy még az sem tűnne fel senkinek, ha túracipő lenne Dalmán – ugye? :)

Megdolgoztak egyébként a képekért, mert Csobánc tetejéig csak fel kellett mászni, és azért váltócipő ide vagy oda, meredek az út felfelé… amin egyébként Zolival alig értük utól a valósággal száguldó Dalmát. :)
Elég nehezen sikerült kiválogatni a blogra kerülő néhány képet – azt javaslom, aki a többit is látni szeretné, az kattintson a diavetítésre, dőljön hátra, és nézze-hallgassa:

SaveSave