Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Néhány hete egy meglehetősen különös feladatot kaptam, ami jelentősen különbözött a “hagyományos” jegyesfotózás fogalmától, bár próbáltuk annak álcázni. Meghívott ugyanis Évi és Jonathan magukhoz Amszterdamba – és nem csupán azért voltam ott, hogy néhány szép ház, utcák és csatornák között készítsek néhány szép képet egy szerelmes párról. Inkább valamiféle “Évi & Jonathan egy napja” jellegű fotózás volt ez, bemutatva, hol és hogyan élnek ők… a mindennapokban.

Izgalmas, és egyben tanulságos feladat volt. Mindig is arra törekedtem, hogy kicsit a “színfalak mögé” lássak, és magát az embert, az érzéseit, a kapcsolatait próbáljam fotózni az élet látható dolgai mellett. Ez nyilván nem könnyű, és nem is megy rögtön, magától – de ez örök cél marad; valójában ezért találtuk ki a jegyesfotózásokat, és ezért ragaszkodunk a készülődéstől kezdődő esküvői fotózáshoz is.

De most Évi és Jonathan mindezt új szintre emelte. Emlékeket szerettek volna maguknak arról, hogyan és hol éltek ők Amszterdamban az első időkben – amikor nekiindultak a közös életüknek. Bármit is hozzon az élet a jövőben, ezek az emlékek megmaradnak. És ezt nagyon élveztem: sokkal több volt ez most, mint alkalmas és szép hátterek és helyszínek keresgélése egy városban. Ennél sokkal nagyobb jelentősége volt a helyeknek, kávézóknak, utcáknak és éttermeknek, amiket meglátogattunk – valamilyen személyes emlék vagy kötődés emelte ki ezeket a helyeket a többi közül.

Ezek a személyes történetek és emlékek persze rejtve maradnak a néző elől – sőt, mi több: még a fotós elől is; de egy saját, többlet-jelentést ad a képeknek Évi és Jonathan számára. Ez a számomra is érdekes felismerés volt: rá kellett jönnöm, miközben dolgoztam a képeken, hogy most valójában magam sem tudom és értem pontosan, mit adok Éviéknek. A számomra ugyanis ezek a helyszínek nem ugyanazt jelentik, mint nekik. És ez újra ráébresztett arra, hogy milyen érdekes dolog a fotográfia általunk űzött ága: rendszerint valami olyat adunk a párjainknak, amiről mi magunk sem tudjuk pontosan, hogy nekik mit jelent… de sokszor mást vagy többet, mint nekünk. Ezt igyekszem az egész idei szezonban fejben tartani.

A következő diavetítés így tehát első sorban Évinek és Jonathan-nak szól, de a második sorban helyet foglalhat bárki más is. :)

A képek kattintásra jóval nagyobbra is nőnek ám… :)

Sosem jártam még korábban Amsterdamban, bár mindig vonzott kicsit… bár az is igaz, elsősorban az építészete, városképe, és nem a (szub)kulturális vonatkozásai miatt. :) A sok keskeny, egymáshoz támaszkodó ház, csatornák, csónakok és hidak viszont már a korábban látott képeken is tetszettek.

Tavaly ősszel aztán volt lehetőségem egy futó ismeretséget kötni a várossal: Franciaországba igyekeztem, repülővel, amsterdami átszállással – és sikerült úgy foglalnom a jegyeket, hogy mind az oda-, mind a visszaúton legyen kb. 3 óra az érkezés-indulás között. Így aztán, köszönhetően a reptérről induló, kb. 20 perc alatt a központig jutó vonatnak, volt időm picit körülnézni.

És valóban: a város maga nagyon tetszett. Zegzugos, hangulatos, emberközeli világ a maga téglaépületeivel, sétálóutcáival, tengernyi biciklijével, csatornáival és kávézóival. Jellemző kép a híres-neves piroslámpás negyed, a maga kirakataival, a sok biciklivel, meg a keskeny, magas házakkal, az utca közepén futó csatornával… A “közönség”, az utcákon hömpölygő hangos, zajos, helyenként kissé “durva” tömeg kicsit rontotta az élményt.

Arra jutottam, akkor élvezném igazán a várost, ha lakhatnék ott pár napot, és kora reggel már az utcákat járhatnám, amikor még nincs tömeg.