Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Nekünk, fotósoknak jó dolgunk van: a hozzánk érkező embereket a legjobb pillanataikban látjuk, amikor egyszerűen jól esik rájuk nézni. Különösen igaz ez a párokra. Gyurit azonban még ehhez képest is külön köszönet illeti: ennyire jó hatással ritkán vannak azért emberek a párjukra. Fotózás közben általában megkeresem először azt a helyzetet, ahol a fény és a háttér, illetve úgy általában a kompozíció stimmel, és utána várok (esetleg óvatosan irányítgatok), amíg élet költözik a tekintetekbe, az arcokra, és összeáll a pillanat. Ez a “várakozás” most kimaradt: elég volt Gyurit Saci látóterébe hozni, és az arc életre kelt, megszépült… bárhol, bármikor. Ezt pedig mindenképp jó látni egy esküvő előtt; meg persze az én dolgomat is megkönnyíti. :)

Ezen túl a közönyösséggel sem kell küzdenünk sosem: hozzánk úgy jönnek az emberek, hogy sokszor már napok óta izgatottan készülődnek; például Saciékat sem nekünk kellett meggyőzni arról, hogy legyen nekik fontos ez a nyári délután – ez ha másból nem, a ruhatár sokszínűségéből biztosan kiderül bárki számára. No meg, akármilyen szépeket is írok/mondok mindenkinek a Balaton-felvidékről, az utazást nem (csak) nekem kell vállalni érte… :)

Merthogy megint a kedvenc vidékünkön járhattam fotózni – ahol így a nyár közepére már sokat kirándultunk, néztük a tájat, élveztük azt a sok-sok szépet, ami körülvesz minket – így már tudtam, mikor honnan süt a nap, épp csak ott kellett lenni. Ott is voltunk. :)

Eszter jóvoltából a diavetítés is elkészült, fogadjátok szeretettel – a bejegyzés végén pedig egy rövid válogatás lesz a kedvenc képeinkből:

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!

El kell ismernünk, hogy ha egy messze földről érkezett vőlegény feleségül vesz egy magyar lányt, és Magyarországra költözik – már rögtön ezért szimpatikussá válik. Robin esetében ez éppen így történt, sőt: nem csupán Magyarországra költözött, de az esküvővel még Budapestről is kimerészkedtek egy, a számunkra amúgy igen kedves és sok szép emléket idéző vidékre. Így a családtagoknak, barátoknak az ország egy olyan részét is megmutatták, ami Európa távolabbi sarkaiból alighanem láthatatlan. És, mint az talán a képekből is jól látszik, minden igen jól működött így is – emlékezetes esküvő volt. :)

Mindenki kapott egy igen visszafogott bemutatót arról, mit is jelent az alföldi nyár; és mindenki megcsodálhatta az ország egyik kiemelkedően szép református templomát Kiskunhalason – csak hogy először néhány, a szemünkkel is jól látható részletet említsünk.

De a látványosságokon túllépve vannak az életnek sokkal fontosabb rétegei is – mindig próbálunk az érzelmekre, a menyasszony, vőlegény és a családtagok, barátok közti kapcsolatokra fókuszálni. És ezen a napon volt kora este egy igazi jutalomjáték a számunkra: amikor mindenki megkapta az esélyt, hogy gratuláljon, pár pillanatot Vandával és Robinnal töltsön. Szívet melengető látvány volt, egyszerűn jó volt nézni. :)

Egy kép állítólag többet mond ezer szónál, így a diavetítés már egy egész kis regényt is helyettesíthet: dőljetek hátra, és élvezzétek. :)

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám! :)

Ismét van okunk az örömre, többszörösen is. Először is, mert úgy tűnik, a Képfényező továbbra is nagyon könnyen megszerethető embereke vonz – mit is mondhatnánk arra a párra, akik felajánlják, hogy vigyáznak a gyerekekre, amíg mi összecsomagolunk az indulás előtt; vagy akik (miközben aggódva nézegetem az időjárás-jelentést) egészen komolyan állítják, hogy ők bizony az esőtől sem ijednek meg (sőt), úgyhogy ne aggódjunk. :)

Ráadásul mert megint a világ számomra legkedvesebb, legszebb vidékén járhattunk fotózni. És bár a Balaton-felvidék első próbálkozásra szikrázó napsütést és színpompás naplementét most nem adott, sikerült olyan helyeket mutatni Ritának és Ádámnak, hogy visszajöttek másnap este még néhány képre, kicsit még élvezni a látványt. A szimpátiapontokat ezen a másnap estén pedig a gyerekeknél is besöpörték – azzal, hogy végre egy fotózásra ők is velem jöhettek, és az utolsó képek készítése közben már a nyakamban, hátamon (…) ültek, Ritáék egyértelműen szintet léptek. Zsombor azóta is jó emlékként őrzi ezt az estét, és a számítógépen látva a képeket név szerint emlegeti őket… :)

Az esküvőre ugyan sem a gyerekeket, sem a Balatont nem viszem magammal, azért mindenképp jó reményekkel várjuk… mintegy ráhangolódásként, fogadjátok szeretettel addig is a Balaton-felvidéki jegyesfotózás fényképeiből készült diavetítést:

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám! :)

Bár hosszú évek óta az első számú szívünkcsücske vidék Magyarországon a Balaton-felvidék, arra rá kellett jönnünk,  hogy ha hasonlóan gyakran járnánk arra, valószínűleg a tokaji régiót is hasonlóan szeretnénk. És ha picit közelebb lenne, igen sokat járnék erre fotózni – mert a varázs megvan errefelé is.

No és persze nincs is jobb, mint amikor egy különlegesen szép vidék mellé egy olyan párt kapunk ajándékba, akiket valószínűleg egy fehér fal előtt fotózni is élmény lenne. Márpedig Marcsi és Lénárd az összes apró gesztussal, egymásra nézéssel, öleléssel, jópofasággal, és megannyi természetes, őszinte rezzenésével amúgy is az esküvői fotósok álma lehetne – úgyhogy valami azt súgja, jó dolgunk lesz Nikivel ezen a hétvégén (is). Nézzétek a diavetítést, és lássátok miért. :)

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!

Zsuzska és Csongi esküvőjéről az előzetesben csak részletfotókat mutattunk, nem is véletlenül… már a jegyesfotózás során  kiderült, hogy amihez hozzányúlnak, az szép – vagy szép lesz. Ritka ugyan, de vannak ilyen emberek, néha kicsit irigykedve is nézem. Meg talán a gyerekeim is, mert azért az nagyon menő, hogy az “Anya/Apa, rajzolj nekem egy…” kezdetű mondatok bármelyikére simán remek válaszaik lesznek. :)

Ettől persze rögtön a fotósnak is jó dolga lesz, és mivel amúgy is szeretjük a részleteket (érdekesebb sokszor a messziről nem látható apróságokról mesélni), vannak azért képeink a részletfotókon túl is… és elérkezett az idő, hogy ezeket is megmutassuk. :)

Amikor megkérdezzük a párjainkat, hogy miért éppen a Képfényezőre esett a választásuk, sokféle választ szoktunk hallani, de van ezekben egy közös pont: a természetesség. Be kell valljuk, ez tényleg a legfontosabb dolog, amire törekszünk… de azt is el kell áruljam, hogy ez messze nem csak rajtunk múlik. Ha átpörgetem Zsuzska és Csongi képeit, és valami megkérdezi, miért szerettünk mi náluk fotózni, akkor ugyanezt tudjuk mondani: mert olyan természetesen, minden mesterkéltség nélkül jó volt az, amit átéltünk, láttunk és fényképeztünk, ahogy mi is szeretjük. A reggeli készülődés, rajzolgatás-vasalás, beszélgetés; az egymásnak hozott ajándék, a templom otthonos-családias közege, … mindaz, amit a képeken láttok.

Egyszerűen csak próbáltunk nem zavarni. Ami néha nem is könnyű egyébként, mert bár régóta vágyom rá, továbbra sem tanultam meg egészen láthatatlan lenni a fényképezőgép mögött… de törekszünk rá. Ha megnézitek a diavetítést, illetve a lentebbi kedvenc képeinket átpörgetitek, talán ti is megértitek, mire gondolok:

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!

…