Christina
Ha tömören akarnék fogalmazni, azt mondhatnám, hogy életem egyik legjobb fotózásán vagyok túl. :)
A Magyar BalettSzínház Gödöllő társulatánál töltött néhány hónapot egy spanyol lány (Cristina Porres Morrmeneo), május közepéig – és egyszer csak kitaláltuk, hogy mielőtt hazamegy, csinálhatnánk pár fotót itt Budapesten, ahol felismerhető a környezet, látszik hogy hőn szeretett fővárosunkban van – és afféle portré-szerűségként a képekből az is kiderül, hogy ő ide táncolni jött. :)
Aztán lett belőle más egyéb is, de először felballagtunk a Halászbástyához – itt a közvetlen környezet is szép, a háttér panorámája is látványos, és amolyan képeslaposan budapesti (Parlament, Duna-part…). Nade, nem ért végett itt a történet…
Néhány héttel előtte volt egy előadásuk a Művészetek Palotájában (Bolero, Déja vu, Carmen), ráadásul szeretem is az épületet nagyon (a belső tere a legjobb, amit eddig itthon találtam) – így merült fel, hogy akár oda is mehetnénk. Felhívtam őket telefonon, mondtam, hogy mit szeretnénk – nagyon készségesek voltak, a fotózási engedélyt megkaptuk; ezúton is köszönet érte a MűPa-nak.
A hely pedig több szempontból is szuper volt: béke, csend, nyugalom, turisták tömegei nélkül. Ráadásul volt hely nyugodtan átöltözni, lehetőség és idő gondolkozni, ötletelni – élmény volt, no. Ez előtt sosem dolgoztam még olyan “modellel”, aki láthatóan akarta az egészet, gondolkozott rajta, törte a fejét, hogy mit és hogyan csináljunk, ötletei voltak, stb… végre igazán azt éreztem, hogy ez közös munka.
A közreműködésért köszönet Cristina Porres Mormeneo-nak, a helyszínért és a fotózási lehetőség biztosításáért pedig a Művészetek Palotájának.
(És: ha te is táncos vagy, és lenne kedved hasonlóhoz… keress meg bátran. :) )
A képek mindennemű felhasználása a fotós engedélyéhez kötött!Őrség
A hétvégén az Őrségben jártunk a barátainkkal… élmény volt. :)
Rég jártam arra, de most megint rá kellett jönnöm, hogy nagyon szeretem. Rendezett, szép, csendes falvak, ősrégi templomok, viruló repceföldek, béke, nyugalom.
Ideális hely – ha valaki Magyarországon pár napra el akar utazni pihenni/kikapcsolódni, csak ajánlani tudom.
Kerkáskápolnán laktunk, a helyi református gyülekezet házában; a kert végében állt ez a kis kápolna (és a terület sok évvel ezelőtti gazdájának kriptája is egyben):
Veleméren és Őriszentpéteren időtlen idők óta álló templomok – voltak idők, amikor még az örökkévalóságnak építkeztek…
És persze a hagyományos őrségi építészet, a skanzen Pityerszeren. Kicsit turista-ízű, amolyan képeslapos hely, de azért szép. És ha az ember jól körbejár, akkor egyik-másik faluban, ha nem is ilyen “szalon-állapotban”, de lehet hasonló épületeket találni.
Egyik délután átmentünk Szlovéniába is, a hodos-i templomot megnézni. Útközben Magyarszombatfán egy sor fazekas-műhely (turistáknak), meg persze repceföldek mindenfelé. :)
Egyszóval: kirándulni, pihenni, nézelődni remek hely.
Autentikus népművészeti (turistamentes) gyűjtőmunkához nem feltétlen az elsőre megtalálható, által hivatkozott helyeken érdemes kezdeni, de általában nem is ezért utazunk el egy hosszú hétvégére… :)
Déja vu
Tegnap írtam már a Magyar Balett Színház legutóbbi előadásáról, mitöbb, a Carmen képeit itt is láthatta mindenki. Mozgalmas, színes, lendületes… látványos. Milyen is lehetne? Mégiscsak Carmen… :)
Persze egy ilyen egész estés műsor akkor igazán szép és kerek, ha nem csupán ennyiből áll. Mert azt még az egyszeri zeneszerzőbe is belenevelik a zeneszerző-képzőben, hogy tisztességes zenemű legalább 3 tételből áll: a tempósabb első és utolsó tétel közé kerül egy halkabb, csendesebb.
Megvolt ez most is – akárcsak legutóbb: akkor a Curriculum Vitae duettje, most pedig a “Déja vu” c. duett (illetve a leírás szerint “kvartett”) töltötte be ezt a szerepet. A zene az első hangtól kezdve rögtön megszerettette velem – mert Yann Tiersen a világ egyik legkedvesebb, legszeretreméltóbb filmjének, az Amélie-nek zenéjét jegyzi, és a Déja vu dallamvilága sok helyütt nemhogy hasonlít a filmre, de egy az egyben kölcsönöz részleteket.
És ezt nagyon jól is teszi. Svidró Viktor és Linda Schneiderová tánca szép is, látványos is – és számomra a legtöbb kedvességet, szeretetet hordozta a látottak között.
Persze ne legyünk igazságtalanok, a Carmen és a Bolero nem is egészen erről szól… :)
Szereposztás, miegymás:
Déjà-vu
Zene: Yann Tiersen (Le Phare)
Betanító balettmester: Václav Janeček
Koreográfus-asszisztens: Kéri Nagy Béla
Rendező-koreográfus: Petr Zuska
Nő: Linda Schneiderová / Bogdan Petronela
Férfi: Svidró Viktor / Zaka TamásKvartett nőre, férfira, székre és asztalra.
Egy rajzolat két ember közt, tele gyengéd dialógussal, feszült némasággal, egymásba olvadó és egymást taszító viszonyokkal.
Egy kapcsolat, mely tele meneküléssel és a vágyakhoz való visszatéréssel, és kérdésekkel – ki van mellettem és ki vagyok én…
Bolero
Az előző két bejegyzésben már emlegetett előadás harmadik (eddig hiányzó) eleme volt a Maurice Ravel Bolero-ja.
Amiről a próbák közben beszélgetve megtudtam ezt-azt. Többek között hogy állítólag Ravel az egész darabot egy kávézó teraszán írta, figyelve egy hajó közeledtét a tengeren. Ennek köszönhető az egészet végigkísérő crescendo, a folyamatos erősödés. És mire odaért a hajó, a lényeg már készen is volt.
Aztán persze nem elhanyagolható tényező, hogy egy híres táncosnő felkérésére, az ő számára írta a darabot – és egyesek szerint az egész egy nagy khm… szerelmi együttlétről szól. Ez az értelmezés, hangulat semmiképp nem áll messze a zenétől, és így az előadástól sem – a ruhák, színek, a mozdulatok mind magukban hordoznak valamit ebből.
Zene: Maurice Ravel
Koreográfus-asszisztens: Linda Schneiderová
Rendező-koreográfus: Egerházi Attila
Előadják: Bogdan Petronela, Szirmai Irén, Christina Porres Mormeneo, Bitó Sándor, Kéri Nagy Béla, Zaka Tamás
“Csillám és por”
Jó két héttel ezelőtt jártam már a Magyar Balett Színház előadásán a Nemzeti Táncszínházban, most (III. 18.) ismét megnéztem őket.
Azóta picit még finomodott a játék, de az új darab, a “Csillám és por” továbbra is változatos, sokszínű, lendületes tánc.
A kezdő jelenetsorban picit a saját hétköznapjainkra is ismerhetünk: kávé, telefon – utána pedig “főhősünk” szép lassan átalakul, átöltözik, különböző jelenetekbe kerül.
Ezek közül még mindig az a latinos hangulatú, lendületű részlet a kedvencem, ahol továbbra is szinte reménytelen fotózni, mert nagyon nincs fény. :)
Viszont szinte felüdülés volt elővenni a D70s-t, és a szinte észrevehetetlen zárhanggal fotózni. Az előadás első felén egy Mamiya 645-öst használtam – életemben először egy középformátumú gépet. No, az mint egy ágyúdörej. Nem is nagyon mertem az expógombot nyomogatni… :) A 6×4.5 cm-es mattüveg viszont valami hihetetlen keresőképet ad: a tüköraknán keresztül az igazi élmény, így jobban látni az előadást, mint szabad szemmel… :) Node, azok a képek majd egy másik bejegyzésben, ha visszaérnek a laborból… Ilford Delta 3200 lesz majd. Kíváncsian várom.
Addig is, a “Csillám és por” képekben itt.