Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Előfordul sokszor, hogy a fényképezés valahogy felüdít. Sőt, legtöbbször így van, ezért szeretjük. Embereket fotózni pedig akkor lehet jól, ha szeretjük, szeretni tudjuk őket – gyerekek esetén ez kifejezetten könnyen szokott menni. Még akkor is, ha az amúgy mindig jókedvű, mosolygós és kiegyensúlyozott kisasszonynál rögtön eltörik a mécses, ahogy belépek az ajtón. :)

Azért ha már lenne fiam, bemutatnám neki… :)

A nagyobbik pici lányra már a szemfülesek emlékezhetnek (innen és innen), Hangira még nem, úgyhogy itt volt az idő:

“Hát te meg mit akarsz itt?”

Azt szoktuk mondani, hogy inkább a fényképezőgépet vigyük a gyerekekhez, mint a gyerekeket a fényképezőgéphez. A műterem, és minden kitalált környezet idegen, mű, és éppen a természetessége, a gyermeki őszintesége vész el. Így történt ez most is, és még inkább megerősített ebben a gondolatban – az otthon és a család hozzátesz a képekhez, és az egész hangulatához valamit, amit kár volna elvenni.

Egy idő után rájöttünk: Saci már fényképez. :)

A jövő évre “átívelő” bejegyzés következik: Eszterrel és Bencével reménység szerint jövőre találkozunk még… esküvői fotókon is. :) Ellenben ezek a képek most végre igazán értelmet adnak az angol “engagement session” kifejezésnek – hiszen ezek a fotók ha időben nem is feltétlenül szorosan, de céljukban, tartalmukban inkább kötődnek az eljegyzéshez, mint az esküvőhöz.

Kissé kifelé jártunk az őszből, még nem értünk be egészen a télbe, amikor fotóztunk… de legalább nem csak tavaszi és nyári képeket tudunk e műfajban felmutatni. :) Az ellenfény persze mindig szép, a levelek még azért színesek voltak, és persze úgysem ez a lényeg – hanem Eszter, Bence, meg mindaz, ami miatt összetartoznak.

Juli előző bejegyzése óta már az albumtervekkel is készen vagyunk, várjuk a csomagot a nyomdából… Persze azért ilyenkor is zajlik az élet, és attól sem estünk teljesen kétségbe, hogy most éppen nem járunk esküvőkre – a fényképezőgép azért néha előkerül a szekrényből. :)

A múlt hétvégén Cambdridge-ben tettem egy igazán villámlátogatást, 2 napra. Először jártam Angliában, de ezek alapján remélem, hogy nem utoljára. Sok régi “College”, ódon és kicsit újabb épületek, parkok ahol szerintem reggelente fésülik a füvet, emberméretű téglaházak, és valami nehezen leírható atmoszféra minden pici részletben.

Ahogy a boltban ráköszön az emberre az eladó (“Good Morning, Sir“), abban van valami megtanulhatatlan elegancia. A Jesus Green (park) bejáratánál egy nagy táblán jelölik a park 207 db, egyenként beszámozott (!) fáját; köztük külön színekkel azt a hetet, amelyet valamilyen okból idén pótolniuk kell. Vissza szeretnék menni, erre rá kell érezni… )

Ősszel lezárult számunkra az idei esküvői szezon,  még néhány fotókönyv tervezése van folyamatban, hogy karácsonyra vaskos albumok is kerülhessenek a fa alá. :)  Jól esik ilyenkor kicsit visszanézni a nyárra. Nem csak az albumba kerülő képekre, hanem saját magunkra is.

A nyár hosszú volt és munkával teli, de volt alkalmunk egy-egy hétvégére kikapcsolódni. Még júliusban jártunk Szlovéniában raftingolni és a canyoning veszélyeibe is belekóstólhattunk… Az alábbi képek egy hajnali séta alatt készültek és valójában nem képfényező-s képek, de képfényező-közeliek. :)

Fotó: Pallai Patrik, minimális utómunka: Juli. Enjoy!

Az egész a Duna-parti, “első villamos” sorozattal kezdődött: némiképp meglepett az egész, ahogy kialakult. Valami mást csináltunk, mint amit általában szoktunk, kezdve a hajnali fotózás időpontjával, folytatva az egész koncepcióval és a szívünkhöz nőtt zenével, és persze leginkább az egész lényegével, tartalmával. Picit mást próbáltunk megfogni, lefényképezni, mint ami először eszünkbe jutott volna. És megszerettük, már csak azért is, mert olyan dolgokra kellett ráhangolódni, amihez nem csak a szemünkre volt szükség, hanem azon kicsit túl is kellett látni, már ha ez a képzavar még belefér. :)

Mikor átadtuk a képeket Zsuzsiéknak, csak annyit tudtunk mondani: hálásak vagyunk azért, hogy ott lehettünk, hogy láthattuk, egészen belülről, és egészen reggeltől. Mindkét családot, és persze őket magukat. Jó dolog ilyenkor fotózni, elég nyitottá tesz ahhoz, hogy sokkal érzékenyebben reagáljunk mindarra, ami történik. És persze nehezen tagadható, igen sokat számít az ismeretség, baráti viszony is mindebben.

No és persze az is jó és szórakoztató, amikor az ember a saját barátai között van esküvőn – és azon túl, hogy látjuk milyen jól néznek ki, még le is lehet őket fényképezni… :)

A következő képre kattintva látható az esküvő napjának eseményeit elmesélni hivatott diavetítés. A zeneválasztás nem szeretnénk túlmagyarázni, de azt el kell mondjuk, hogy a nap azon ponton fordult számunkra igazán különlegesre, amikor ezt meghallottuk, élőben. Cseppben a tenger, azt hiszem – mert kikérőt is láttunk már többfélét, sok látványosat, vagy hangosat; de kevés tartalmasabbat. A bejegyzés végére pedig összeválogattunk néhány képet kedvcsinálóként.

Zsuzsi & Gergő esküvői diavetítés