Képfényező blog

Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Flower

Meyke

“Fontosnak tartom, hogy hagyományőrzés címén ne csupán a magyar népi viseletek díszítőművészetét, motívumkincsét vegyem át, hanem a régi viseletek felépítését, szerkezetét, értékét is. Az egymásra épülő kollekciók célja a tradíciók őrzése mellett a kommunikáció, s ezen keresztül az értékrend, ízlés formálása, nemzetünk megismerése és megismertetése.” Molnár-Madarász Melinda

A blogon szerepelt már Meyke neve, nem véletlenül. Egy hihetetlenül tehetséges iparművész barátunk ő, teljes nevén Molnár-Madarász Melinda, akinek néhány ruháját már fotózhattuk egy-egy esküvő alkalmával. Valójában nem az esküvői ruha készítés a fő profilja, hanem ma is hordható magyar öltözékek tervezése.

Új honlapjához első körben matyó és torockó tájegységek viseletei ihlette öltözékeket fotóztunk, amiből egy szűk válogatást láthattok a lenti képekre kattintva. Kicsit borús napunk volt, de ennek ellenére élveztük minden percét a fotózásnak, érdekes volt belekóstolni kicsit egy új fotós műfajba. Reméljük lesz még alkalmunk tökéletesíteni a tudásunkat. A ruhák valóban hordhatóak és gyönyörűek, aprólékosan kidolgozottak, különlegesek és magyarok!

Andi & Aksel (“This is spring”)

Sok minden írhatnánk, hogy miért szerettük ezt a fotózást, de Eszter werkfotója talán mindent megmagyaráz. Ha pedig még azt is hozzátesszük, hogy összesen egy heti “képanyagból” készült a válogatás, akkor mindenki irigykedni fog ránk – főleg, mert ebből azért sejthető, hogy nem csupán “munkaügyben” utaztunk el Norvégia északi végéig… De hamár Andiéknál jártunk, akkor azért ezt a szavakkal nehezen leírható környezetet nem hagyhattuk kihasználatlanul:

Úgy döntöttünk végül, hogy a diavetítésbe sűrítjük a színes képeket, és így a blogon nyugodt lelkiismerettel mutogathatjuk a táj fekete-fehér arcát. :)

Még talán annyit elmesélnénk, hogy itt a lentebbi képen méteres hó, szikrázó napsütés és egészen valószerűtlenül tiszta idő volt, amire Aksel csak annyit mondott: “This is spring”. Észak-Norvégiában úgy tűnik, mást jelent a tavasz, mint itthon… :)

Persze Norvégia nem is volna az igazi hajó(k) és a Hurtigruten, meg persze színek nélkül, úgyhogy ízelítőként egy-két képet mutatunk a Nordkapp fedélzetéről is, csak hogy legyen miért a diavetítésre kattintani… :)

És akkor ennyi ízelítő után térjünk a lényegre… :)

Következzen a diavetítés, sok-sok hófödte heggyel, és egy lelkünknek kedves norvég orvossal, valamint magyar nyelvésszel. :)

Vad Magyarország

Moziban voltunk ma este. Ez önmagában nem volna persze érdekes, különösen nem annyira, hogy még egy blog-bejegyzést is megérjen. Ámde amit láttunk, annál inkább. Az elmúlt 1-2 napban némi nyilvánosságot talán már kapott (ld. Index), de még mindig nem annyit, amennyit megérdemelne.

A Vad Magyarország c. természetfilm az elmúlt sok év egyik legszebb film-élménye volt számomra. Elsősorban esztétikai élményként, de persze az ember lelkét is simogatja a tudat, hogy mindezt itthon forgatták. Utoljára sok évvel ezelőtt a Vándormadarak c. film adott hasonlót, de azt külföldön, külföldiek készítették – az pedig szokatlanul jó, hogy valamit itthon készüljön el profin, a világ többi részén is elvárt színvonalon.

Márpedig a Vad Magyarország ilyen. Ha jól tudom, jórészt német háttérrel, rendelésre és finanszírozással készült, márpedig őket nyilvánvalóan nem az győzi meg, hogy esetleg nekünk, magyaroknak az érzelmi háttér miatt már a középszerű is gyönyörűnek tűnne. Ez a film valóban megkapóan szép. Nem csupán a technikai háttér és a profizmus miatt. De akik ilyen és ehhez hasonló tájképeket képesek egy filmbe komponálni (sorozatosan), azoknak nyilvánvalóan lelke van ehhez a műfajhoz:

Fotó: Olma Frigyes

Vad Magyarország

Mert ez a film nem az öncélú technikai bravúrokról szól. A helyére került minden. Nem azért szép, mert meghökkentő képsorokat látunk a halat a vízből kitépő rétisasról. Hanem azért, mert a technikai bravúrral nem elégedtek meg a készítők. A kompozíció, a történet, a zene, … mind-mind egyszerre tudott fontos lenni.

No, ezért KELL megnézni. Márpedig ehhez sietni kell: jelenleg csupán az biztos, hogy április 27-ig (e hét szerda!), napi három vetítéssel az Urániában megnézhető. Ha van olyan, amit igazán szívből ajánlok mindenkinek, akkor ez az. Szánjátok rá az időt, sokáig emlékezetes lesz!

Linda & Laci LOVE

Ahogy hirtelen “beszökött a nyár”, de legalábbis a tavasz, úgy elkezdtünk az idei fotózásokon gondolkozni, és ezzel párhuzamosan eszünkbe jutottak a korábbiak is. És ekkor jöttünk rá, hogy az egyik kedvenc anyagunk nem is szerepel a blogon. :)

Egy olyan párost fotózhattunk, két alkalommal is, akik jó barátaink, és mindemellett fotózni is jó őket. Mert összetartoznak, ha lehet így mondani, “jól állnak egymásnak”. Két nyári délután (este) képeiből készült a válogatás itt, a bejegyzés alján, és a diavetítés, amely az alábbi képre kattintva látható:

Diavetítés

És persze ez kicsit a “bújtatott reklám” helye is. Akinek a tavasz/nyár meghozta a kedvét, jelentkezhet – név és cím a szerkesztőségben. :)

Az utolsó tekercs

Steve McCurry egyike a ma élő legnagyobbaknak.

Steve McCurry: Afghan girl

Van egy fotója, amit talán mindenki ismer, állítólag a világ legismertebb fotója. Portré egy afgán lányról (ez itt, jobb oldalt).

Mindenkinek nagyon jó szívvel ajánlom a weblapját (http://www.stevemccurry.com), van sok olyan galéria ott, amelyekben el lehet veszni. És az ember csak azt veszi észre, hogy a tea kihűlt, elfelejtette meginni… és csak nézi, csak gondolkozik, és elveszett az időben kicsit.

Hasonló szintű figurák esetén kevés dolog hangzik butábban, mint amikor valaki megpróbálja megmagyarázni, hogy mitől jó – ezt meg is próbálom elkerülni. Egy dolog biztos, és ennek jelen bejegyzés szempontjából komoly jelentősége van: Steve McCurry, sokakkal ellentétben színes fényképeket készít, a sokak közül felismerhető képeihez hozzátartozik a szín- és tónusvilág.

Ebben pedig nyilván nagy része van/volt a filmnek, amit használt. Saját bevallása szerint élete során, pár évtized alatt kb. 800.000 felvételt készített, nagy részben Kodachrome diára. E film gyártását hosszú idő után a Kodak beszüntette – Steve McCurry pedig felkereste őket, hogy elkérje a gyártósorról lejövő utolsó tekercset.

Befűzte a gépbe, és elindult, körbe a világban. Egyetlen tekercs volt, az utolsó, abból a filmből, amivel kicsit összenőtt a pályafutása is. És fényképezett. Valami egészen furcsa romantikája lehet: kettesben utazni egy tekercs filmmel… :) De ilyen hosszú kapcsolat után szinte érthető.

Mindenesetre érdemes átfutni a történetet, és utána megnézegetni, ízlelgetni a képeket. Nyilvánvaló, hogy a történtek rögtön adnak valamiféle érzelmi hátteret az egésznek, és azt sem vitatom, hogy némiképp elfogult vagyok Steve McCurry irányában. De azt hiszem, egyetlen tekercsből ezt kihozni nem sikerülne bárkinek (a képre kattintva elérhető a képgaléria a Vanity Fair oldalán):

Steve McCurry - az utolsó tekercs