Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Ha a lényeget szeretnénk összefoglalni, akkor Basti tegnapelőtt elhangzott szavait kell idézzük (igyekszünk pontosan fordítani): “Amikor először találkoztunk, azt mondtuk, hogy számunkra az elkapott pillanatok a legfontosabbak – és ez az, ami a képeken látszik.” És bár saját magunkkal szemben mindig kissé kritikusak vagyunk, azért ez nyilván jó esett: mégis csak ezt tartjuk az esküvői fotózás lényegének. :)

Nagyon jó, számunkra is élményt jelentő napot töltöttünk egyébként Zsófival, Bastival és a barátaikkal, családtagjaikkal: egy csapat vidám, jókedvű emberrel, akik mindent megtettek, amit egy barát az esküvőért tehet. Rögtön délelőtt megadták az alaphangot a Basti számára meglepetést jelentő fotó-válogatással. Alighanem szintén őket “terheli a felelősség” azért, hogy Zsófiék saját bevallásuk szerint sokkal jobban élvezték a saját esküvőjüket és az esti bulit, mint azt gondolták.

Budapest a legszebb arcát mutatta ezen a szép, napos nyári délutánon, mind a Várban sétálgatva, mind a Duna-parton a busz tetejéről nézve – a Várban ráadásul nem csak a fotók kedvéért bukkantunk fel, hanem a németajkú evangélikus gyülekezet lelkészének jóvoltából Basti és Zsófi úgy fogadhatott egymásnak hűséget, hogy ezt a templomban ülők közül bárki érthette, bármely nyelvet is beszéli. :)

No de, hagyjuk inkább a képeket mesélni a szavak helyett: hadd ajánljuk első sorban a bejegyzés tetején lévő diavetítést mindenki figyelmébe, és persze emellett az itt látható néhány kedvenc képünket is!

Kiskunhalas, egy meleg júliusi nap. Tudtuk, hogy egy eseményekben gazdag, gyönyörű esküvőnk lesz. A jegyesfotózás után biztos volt, hogy nem lesz nehéz dolgunk és minden kis részletre kiterjedő, igényes esküvő lesz az övék. Nem is csalódtunk.

Még sosem volt mezőn készülődő menyasszonyunk. Megható volt látni az egymásnak adott ajándékaikat – olyan “apróságokat”, amire a másik tényleg vágyott. Megkönnyezni a hagyományos lánykikérőt. A személyes templomi szertartást hallgatni, ahol a pap-sereg igaz barátokból állt. Kreatív fotókra visszatértünk a jól bevált fenyősorba és tópartra, ahol tényleg csak kattintgatnunk kellett, olyan természetesen és könnyedén mozogtak és voltak boldogok. A csárdában már többször megfordultunk, de ilyen dekort még nem láttunk… Nagyon jó hangulatú buli zárta a napot, de inkább beszéljenek a képek és a slideshow. Köszönjük, hogy veletek lehettünk és nagyon sok boldogságot kívánunk nektek!

Csupa izgalmas fotózásunk van idén. Nemrég sárkányeregetésből tanultunk valami egészen újat, most pedig a legalapvetőbb zsonglőrmutatványról: ha egyszer végre valahára tényleg megtanulok 3(-4-5-…) labdát dobálni és a levegőben tartani, azt nagyrészt Daninak köszönhetem majd. Node, ne rohanjunk ennyire előre… :)

Úgy kezdődött, hogy volt egy szép őszi délutánunk – menjünk hát valahova a szabadba, és élvezzük a jó időt! Így merült fel a Libegő mint javaslat: régen, utoljára talán gyerekkorunkban jártunk arra, és mindig szerettük. Fel is libegtünk annak rendje és módja szerint a János-hegyre, sétáltunk egyet odafent, majd lelibegtünk.

Amivel viszont minket is megleptek Daniék: amikor összetalálkoztunk, előkerült a hátizsákból egy csomó színes labda. “Zsonglőrlabda”, úgy hívták őket. Pont arra való, amire a név alapján mindenki gondol. Ekkor még nem tudtuk, csak sejtettük: aki ilyesmivel érkezik egy délutáni fotózásra, az nagyon komor lélek már nem lehet. :)

Előzetesen mindössze két dolgot kértünk Anitáéktól: legyenek színesek, és ne felejtsék otthon a mosolyukat. Így is történt: ilyen mosolygós, jókedvű párokkal szeretnénk mindig találkozni. Mondjuk veletek legközelebb most szombaton.! :) És ha az esküvőn talán nagyon színesek nem is lesztek (ki tudja…), de ez a könnyed, vidám hangulat megmarad, nagy baj már nem lehet. :)

Természetesen készültünk egy diavetítéssel is: libegős, zsonglőrlabdás, mosolygós, napfényes, … kattintásra indulós:

Minden találkozó és beszélgetés alkalmával szóba kerül a jegyesfotózás is egy idő után… hova menjünk, mit csináljunk, milyen képeket szeretnétek? Megtehetnénk, hogy viszünk magunkkal egy nagy papíron néhány kész, “konzerv” ötletet – de ezzel pont azt a személyességet veszítenénk el, amit a legjobban szeretünk az egészben. Inkább megpróbálunk közösen kitalálni valamit, ami igazán a sajátotok lehet, rátok jellemző.

Így derült ki a Sáráékkal való beszélgetés közben az is, hogy mindketten ezer szállal kötődnek Bécshez. Diákévek, ösztöndíj, ráadásul fontos időszakban, valamikor a kapcsolatuk kezdetén – először egyikük, azután másikuk volt kint. Így aztán jól megismerték, megszerették a várost. Mivel turistaként, vagy egy-egy fotókiállítás miatt jártunk már arra mi is, de fényképezni még nem, eldöntöttük, hogy megyünk.

Nem is bántuk meg: Sára és Gergő már az első találkozáskor sem tűnt búval béleltnek, de az esküvő előtt jó két héttel egy egész napos kirándulás láthatóan még inkább örömre derítette őket. Márpedig jókedvű párokat fényképezni jó. :) Másrészt jó volt úgy járni Bécs utcáit, hogy nem a Panoráma útikönyv közhelyeit látogattuk végig, hanem saját kedvenceiket. Parkokat, lépcsőket, villamost és belső udvarokat.

Jó dolgunk volt tehát, meg kell köszönnünk nektek az ötletet. :) Persze nem csak a várost és a társaságot élveztük, hanem fényképeztünk is – a fotókból készült diavetítést pedig itt láthatjátok:

(A képek egy része Várady Eszter munkája)

Érdekes, hogy milyen sokszor derül ki korábban számunkra ismeretlen párokról is, hogy milyen könnyen megértjük egymást, mennyire hasonló dolgokat látunk fontosnak. Ágival és Attilával viszont különösen jó dolgunk volt: ez az összhang már nem is ért meglepetésként. Lelkiekben is hozzánk közel álló pár, akikkel ráadásul egy gyülekezetbe is járunk. Sőt: Attilát már évek óta ismerem, ráadásul ez nem független a fotózástól sem… :)

Szerettük is őket fényképezni, és jó volt egy kicsit “barátként” is ott lenni, nem csupán fotósként. Az esküvőfotózás legnagyobb kihívása életszerű, természetes fotókat készíteni valakiről, aki amúgy nincs hozzászokva a fényképezőgéphez (legalábbis nem “arról” az oldalról). De van néhány dolog, ami ezen segít. Ha például ideges várakozás helyett hosszan el tudunk beszélgetni a vőlegénnyel, amíg készülődik a menyasszony, azt jó jelnek tekintem. Márpedig most ez is megtörtént… :)

Eszternek hála sikerült egészen remek helyet találni a fotózáshoz is, így a hajszál híján 40 fokot bent a hűvösben, a hideg márványnak dőlve vészelhettük át, nem is akármilyen környezetben. Szeretünk nagy terekben fotózni, és tér most volt bőven… :)

Délután aztán visszatértünk a jól ismert pasaréti templomhoz, ahol már a lépcsőn várt minket az ifi alkalmi kórusa… meg persze sok-sok ismerős, barát és családtag. Jó volt ott lenni veletek, együtt is örülni veletek!

Az esküvő napját (és picit az előző délutánt is) elmesélni hívatott diavetítést fent, a bejegyzés elején láthatjátok… reméljük még sokszor fog segíteni, az emlékeket felidézni. :)