Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Az esküvői fotós némiképp hasonlít a medvére vagy mondjuk a sünre: mi is egyfajta téli álmot alszunk télen, Karácsonytól tavaszig. :) Ilyenkor van lehetőség például megálmodni sok érdekes tervet az előttünk álló szezonra. Így tettünk mi is tavaly, és összegyűjtöttük megvalósításra váró terveinket. Sok ezek közül azóta valóság lett, de az egyik legkedvesebb csak nem akart összejönni… egészen az utolsó pillanatig. De aztán Andi és Balázs jóvoltából a “szezonzáró jegyesfotózáson” végre eljutottunk a közös főzésig is. :)

Nagyon szeretjük a hétköznapi, természetes helyzeteket – ezek a pillanatok azok, amikor a párjaink annak ellenére önmaguk tudnak lenni, hogy ketten keringünk körülöttük fényképezőgépekkel és objektívekkel felfegyverkezve. A konyha és a főzés pedig ilyen szempontból tökéletes választás: gondoljunk csak arra, hogy minden összejövetelen azon kapjuk magunkat egy idő után, hogy mindenki a konyhában van. :)

Egy szó mint száz: örülünk, hogy Andiék kedvet kaptak  mindehhez, színesek és amikor épp nem koncentráltak nagyon, mosolygósak voltak. Ugyanolyan jól éreztük magunkat velük, mint ebben a számomra Kiskunhalashoz kötődő baráti körben bárkivel – úgyhogy már várjuk az esküvőt… ahol egy másik, téli álmunk alatt megszületett tervet igyekszünk majd átültetni a gyakorlatba. :)

Renivel és Danival a barátaik esküvőjén találkoztunk először tavaly, aztán néhány hónappal később négyesben is leültünk immár az ő esküvőjük részleteit megbeszélni. Aztán eltelt egy hosszú idő, mire a jegyesfotózáson találkoztunk, ahol Danit először hallottuk énekelni. Később az esküvőn az is kiderült, hogy volt kitől örökölnie a hangját. Esősen indult a nap, de   időben kitisztult az ég mire fotózni mentünk egy bauhaus lépcsőházba majd a Városmajorba. Könnyben gazdag polgári szertartás volt, vidám, hagyományos elemekkel is megtűzdelt lagzi, jó hangulatú bulival. Egy rövid válogatást mutatunk a rengeteg képből amit nemsokára kézbe is adunk Reniéknek, ill. a slideshowra kattintva a nap történetét is végignézhetitek, felidézhetitek. Nagyon sok boldogságot kívánunk nektek és köszönjük, hogy veletek lehettünk ezen a napon!

A következő években, ha idegeskedő menyasszonnyal vagy vőlegénnyel találkozunk, Dórival és Atillával fogunk példálózni. :) Nincs az a váratlan esemény, vagy minden esküvőn fellelhető csúszás, ami kizökkentette volna őket. És hogy ez sárkányeregetés közben így van, az még csak rendben – de ha a saját esküvőjükön is megmarad, egész nap, akkor valami különlegeset tényleg tudnak… :)

Ugyanakkor érzelmekben gazdag, szép napot töltöttünk velük, sok derűs és néhány megható pillanattal. Dórinak szeretnénk még a ruhához is gratulálni: az egyik kedvenc menyasszonyi ruhánk volt idén, ráadásul tökéletes választás a turai kastélyhoz.

Szeretnénk külön kiemelni a vőfély szerepét igazán lelkiismeretesen magára öltő Pótnagyapát – aki, ha jól hallottuk, még könyvtári gyűjtőmunkát is végzett az esküvő előtt, hogy a megfelelő rímeket és gondolatokat összegyűjtse. És az sem mindennapi eset, hogy egy esküvőn egy 30 és egy 50 éves házassági évfordulót is ünnepeljük egyben, de most erre is alkalmunk nyílt.

Örülünk, hogy ott lehettünk: sok szép emlékkel jöttünk tehát haza. Ezeket igyekeztünk is egy diavetítésben összefűzni, fogadjátok szeretettel:

Időnként egészen meglepő, hogy tényleg már azelőtt megkapunk dolgokat, hogy igazán kérnénk vagy tennénk érte: éppen csak elkezdtünk Julival azon gondolkodni, hogy ha már az elmúlt évek során ilyen sok kedves ifjú párt fényképeztünk, és amúgy is kifejezetten szeretünk gyerekeket és családokat fotózni, akkor valahogy meg kellene újra találnunk egymást… És akkor egyszer csak megcsörrent a telefon, és ránk találtak ők:

Vidám nyári délutánt töltöttünk együtt, ami csak tovább erősítette az elhatározást. Esküvőket is azért fotózunk, mert szeretünk emberek között lenni, jó az embereket összefűző kapcsolat látható jeleire vadászni – és ez gyerekek és szüleik esetében legalább annyira igaz, mint ha párokat fényképeznénk. Endrével ráadásul nem is volt nehéz dolgom, igen gyorsan megszokta (beletörődött?), hogy ott vagyok, és onnantól “gyerekjáték” volt… :)

Sőt, olyannyira jól viselte magát, hogy még a szülők (a “Gabik” :) ) is kaptak pár ajándék percet, és ezt ki is használtuk néhány közös kép erejéig. Az egyik kedvenc képem közvetlenül ez után készült Endréről – ez az elnéző mosoly itt épp a szüleinek szól:

Aki a blogon láthatóknál több képre is kíváncsi, annak hadd ajánljuk a zenés diavetítést is:

Van, aki az esküvője közeledtével a “fellegekben jár” – de az már egészen szokatlan, hogy mindezt a földön álló repülőgépek egész seregével tegyük meg. :) Annával és Péterrel mindenesetre erre vállalkoztunk, és nem bántuk meg: ezek a régi MALÉV-es vasmadarak egészen jópofa hangulatot adtak.

Nem kell persze megijedni senkinek, volt nálunk színes film memóriakártya is, a bejegyzés alján látható diavetítésben visszatérnek a színek, elsősorban Anna jóvoltából: komolyan vette a “szeretjük a színeket” megjegyzésünket, és ennek örültünk. :) De itt a blogon maradtunk a monokrómnál: ez a sok régi vasmadár valahogy mindenféle fekete-fehér mozifilm emlékét idézte fel…

Ha jól számolunk, már csak kettőt kell aludni az esküvőig, avagy: még két napja van mindenkinek megtalálni a szombati fehér-lila-fekete összeállítást. ;) Addig pedig fogadjátok szeretettel a diavetítést: