Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Vannak angol kifejezések majd minden területen, amiket nehéz igazán jól magyarra fordítani. Ilyen az “engagement session” kifejezés is, a maga eredetileg többrétegű jelentésével. De most végre, pályafutásunk során először igazán, szó szerint is fordíthatnánk: eljegyzési fotózáson jártam. :)

Ha szerteágazóan mesélő regényíró lennék, akkor egy nyári, visegrádi estével kellene kezdeni a mesét… de most inkább nem merülök el a részletekben. :) A fotózásra elkísért minket a sofőri feladatokat is vállaló barát és barátnő. És miközben mi Cristinát és Gábort fotóztuk kint és bent, fent és lent, a színeket láthatóan bátran és jól válogató Gréta és Péter általában csendesen beszélgetett a háttérben –  de a szemünk sarkából azért őket is figyelemmel kísértük. Azután a fotózás legvégén, a lemenő nap utolsó sugarait kihasználva, két képre maradt még időnk… :)

Azután eltelt egy kis idő, és egyszer csak kaptam egy telefonhívást. Péter volt az. Meglepetés, vacsora, épületfestős vetítés, lánykérés. Mennék-e? Perszehogypersze, naná. :) A kihívás szép volt: fényképezzünk este, a vetítés miatt lekapcsolt világítás mellett, távolról, hogy ne vegyen észre Gréta, hiszen akkor tuti lebukás rögtön… de mindez nem számít. A lényeg úgyis látszik: meglepetés, kissé fátyolos tekintet, még fátyolosabb hang – igen.

Majd pár perc múlva a zavarba ejtő kérdés a sötétből előbújó fotóshoz – “És te ezt már rég tudtad?!”… :) Mit mondhatnék erre… igen, de azért azon a nyári visegrádi estén még nem. De ha tudtam volna, még jobban örültem volna annak a két képnek. :)

Várjuk a következő találkozást, és persze addig is legyen itt ez a néhány szép, esti városkép egy lányról, aki 10 perce menyasszony lett, és egy srácról, aki némi tervezgetés után vőlegénnyé lépett elő. :) 

Szeretünk részleteket, apróságokat fényképezni. Erre több okunk is van; például az, hogy nagyon távolról nézve az esküvők erősen hasonlítanak egymásra: készülődünk, hűséget esküszünk egymásnak, vendégül látjuk a barátainkat/rokonainkat, majd tánc/buli hajnalig. Ugyanakkor ha kicsit közelebb megyünk, hirtelen megjelennek a személyes, sajátos vonások, és egyedivé, sajáttá válik minden. Anita és Dani esküvőjén volt még egy okunk részleteket fotózni: ezek a részletek nagyon szépek voltak. A színek, a virágok, a dekoráció összes pici eleme olyan volt, amin jó érzéssel időzik el a tekintetünk… és egy idő után azon kaptuk magunkat, hogy folyton nagyon közelről fényképezünk mindent. :)

Végső soron a lényeg két részletfotóban is elmesélhető… :)

Azután azt is írtam, hogy tulajdonképpen minden esküvőn van vacsora, és vendégül látjuk a barátokat/rokonokat. De megint csak vannak apró különbségek. És a vacsora itt és most fontos volt. Az örömszülőktől megtudtuk, hogy valójában két, immár  hosszú ideje csiszolódó ízlésű “gourmet” talált most egymásra (mint kiderült, a család eddigi tapasztalatai szerint Daniéknál az otthoni konyhában is remek dolgok készülnek). Az esküvőre pedig magukkal hozták a kedvenc éttermük chef-jét – nem véletlen tehát, hogy ezúttal a vacsora megmaradt emlékeinkben… :)

A “tánc & buli hajnalig” szintén a szívünkhöz nőtt: Tata egészében véve nagyon szép, elegáns és igényes helyszín volt, de a Pálmaház tánctere igazi jutalomjáték a fotósnak. Megfelelő szögből és világítással fényképezve egészen gyönyörű fényeket kaptunk a háttérben – alig akartunk eljönni a tánctér mellől. No és persze nem csak fény volt, de a táncparkett sem maradt üresen… :)

A bejegyzés elején látható diavetítésbe igyekeztünk belesűríteni a részletektől a táncparkettig az összes élményünket, reméljük élvezni fogjátok ti is! :)

Sárát és Gergőt nagyon megszerettük, és erre több okunk is volt. Igaz persze, hogy némi helyzeti előnyből indultak: Gergővel évek óta egy gyülekezetbe járunk, így ismertük egymást korábban is… :)

Először is: jobban szeretjük az élet szépségét a merő díszleteknél, és ez akkor is igaz, ha fényképezőgép van a kezünkben. Ezért öröm nekünk mindig, ha valahol beenged/befogad a család a reggeli készülődés közben is. Ezúttal igazán vidáman indult a nap a fürdőszoba körül sürgölődő sok testvér között: aki éppen arra járt (rendszerint egyszerre többen), annak biztosan volt egy tréfás megjegyzése Gergő felé… és jó volt így együtt látni őket. :)

Másodszor: a templomi esküvőre is emlékezni fogunk még egy darabig. Pontosabban nem is magára az esküvőre, de inkább arra, ahogy kialakult minden. Példaként fogjuk emlegetni Sárát, Gergőt, az atyát és a lelkészt ezen túl mindenhol, ahol reformátusok és katolikusok gyűlnek egybe: jó volna, ha mindenhol ilyen bölcsességgel állnánk egymáshoz. Mi is tanultunk tőlük…

Harmadszor pedig (bár kezdhettem is volna ezzel) a vidámságukért is a szívünkbe zártuk őket. Sára a délutáni szentendrei fotózás közepette arra kezdett panaszkodni, hogy a sok nevetés miatt megint fájnak kicsit az arcizmai (mint legutóbb Bécsben) – és ez önmagáért beszél. :) Reméljük, hogy a bejegyzés elején található diavetítés képes elmesélni mindazt, amit láttunk –  fogadjátok szeretettel! :)

Az első három szó, ami eszünkbe jut Cristina és Gábor esküvőjéről: színek, színek és színek. Szerettük az dekoráció harmonikus, színes virágait, a két örömanya és testvérek színeit, és persze a szivárvány minden színében pompázó barátnőket! Nem beszélve a menyasszonyi cipőről… :)

Ha a “színek” mellett még egy-két szóban kellene felidéznünk az emlékeinket:  “egyensúly”, a “barátok” és “Magyarország”. Egyensúly, amit Gáboréknak sikerült megtalálni: mert felszabadultan, jól érezhették magukat, miközben egy igazán jól szervezett esküvőn voltunk. Barátok, akik az estét az egyik leglendületesebb esküvői bulivá varázsolták, ahol valaha jártunk. Talán a spanyol vér? Nem tudjuk… de ha igen, akkor azt hiszem, szívesen fotóznánk további spanyol esküvőket is. :) És végül, Magyarország: Cristina és Gábor ide hívták a barátaikat, sokukat meglehetősen messziről. És éltek a lehetőséggel, hogy egy csipetnyi Magyarszágot mutassanak mindenkinek – például Gábor nagypapájának e jeles napra 1996-ban eltett pálinkájával, vagy a Duna-kanyar szépségével és a visegrádi hegytetővel. Elég, ha annyit mondunk: a “pálinka” szót meglepően gyorsan és pontos kiejtéssel sajátították el mindannyian… :)

Cristina, Gábor, kedves barátok és rokonok: köszönjük a meghívást! Szerettük ezt a napot nagyon. A bejegyzés elején látható diavetítéssel, és az itt látható rövid képválogatással igyekszünk megmutatni, mi hogy láttuk ezt a napot. :)

Annától és Pétertől néhány hete pár óriási repülőgép társaságában búcsúztunk el – hogy aztán Péterrel már néhány egészen pici autó társaságában találkozzak egy szombat reggel. :)

Egyet már előre biztosan tudhattunk: ezúttal a fekete-fehér képek iránti vonzódásunkat félre kell tennünk, mert a lila színnek komoly szerepe lesz a nap folyamán (a meghívóként szolgáló, egészen jópofa “wedding pass” felhívta a figyelmet arra, hogy a fekete-fehér-lila tengelyen gondolkozzon mindenki)… és nem is csalódtunk. :)

A családias hangulatú szertartás és ebéd után aztán élvezhettük kicsit a szép őszi időt – jólesően nyugodt, békés nap volt, rohanás, kapkodás vagy idegeskedés nélkül, derűs emberek, és Annáékat láthatóan szerető családtagok között. Jó volt… :)

Este aztán már lazábbra vettük a figurát – igaz, a lila szín elkísért minket az esküvői bulira is… :)
Az esküvői nap történéseit egy zenés diavetítésbe sűrítettük – ezt megtaláljátok a bejegyzés elején, fogadjátok szeretettel!