Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Pacsirtáknak már csak egyet, baglyoknak még kettőt kell aludni az esküvőig… ami így is, úgy is igazán közel van, úgyhogy itt volt az ideje, hogy Brigitta és Gábor jegyesfotóit elővarázsoljuk a kalapból. Ennek megfelelően nem is húznánk tovább az időt – fogadjátok szeretettel a diavetítést, és néhány válogatott képet lentebb!

Kíváncsian várjuk az esküvőt, sok más egyéb mellett azért is, mert a dolgok jelenlegi állása szerint Brigitta és Gábor kiemelkedően jó szervezőnek tűnik: a jegyesfotózásra kb. másfél órával azelőtt került sor, hogy bő egy hétre elmúlt volna a nyár… és nagyon úgy tűnik, hogy az esküvő a bő egyhetes szabadság után éppen visszatérő nyár első napján lesz.  Hibátlan időzítés… :)

-> A diavetítés szélesvásznú változatáért kattintsatok ide!

A képek kattintásra jóval nagyobbra is nőnek ám… :)

Az idei év egészen korán kezdődött a Képfényező számára: Karolina és Gergő még februárban felébresztett téli álmunkból. Tegyük hozzá, joggal: az esküvőre olyan szép tavaszi időt kaptak, hogy a “téli álom” egészen idejétmúltnak tűnt. Úgyhogy a velük ünneplő időjárásnak köszönhetően igazán szép, napos képeink is lettek. :)
Izgalmasnak is ígérkezik ez a hamar kezdődött év a Képfényező csapat számára: Karolina és Gergő esküvője volt az első, ahol már előre tervezetten fotóztunk együtt (a tavaly még inkább csak ígéretes “beugróként” közreműködő) Beliczay Eszterrel, és ez idén egész évben így lesz. Üdv a fedélzeten, szép fényeket, sok örömet! :)

Karolinával még egészen régről ismerjük egymást: osztálytársak voltunk a Fasorban. Így aztán örömmel mondtam igent, amikor Karácsony és Szilveszter között megkeresett (no, akkor egyébként tél volt, kb. -20 fok a Balaton-felvidéken. :) ). Szeretek régi, ismerős arcokkal találkozni, és nyilván könnyebbség, hogy nem az első kávé mellett kezdünk összeismerkedni – de mindig izgulok kicsit, hogy milyen gyorsan fogjuk megtalálni a hangot a kevésbé ismerős vőlegénnyel. Nem volt nehéz… Gergőnek ezúton is köszönet a nyílt, őszinte tekintetért, hangért, hozzánk-állásért.

Nem tudom és nem szeretném túlmagyarázni, de vannak olyan emberek, olyan párok, akikre valahogy jó ránézni. Én nem azért, mert jól áll az öltöny vagy a csipke… hanem az olyan apróságok miatt, amiket azért némi odafigyeléssel szerintem bárki lát és érez. Egy esküvőn egy komoly, hosszú és igazából ismeretlen útra “engedjük” a barátainkat – és persze izgatottan figyeljük, hogy indulnak neki. Most úgy érzem, Karolinát és Gergőt mindenki nyugodt szívvel engedhette erre az útra – ahogy ők itt ketten össze tudtak nézni, és amilyen természetesnek tűnt, hogy ők ketten összetartoznak, az magáért beszélt. Maradjon is ez így – Isten áldjon benneteket! :)

Mint az figyelmes szemlélő számára a képeket nézegetve kiderül: Karolina és Gergő mozgalmas hetek-hónapok elé néz, de a hátralévő csendes, nyugodt estékhez fogadjátok szeretettel az alábbi diavetítést, és lentebb néhány kedvenc képünket. :)

-> A szélesvásznú változatért kattintsatok ide!

A képek kattintásra jóval nagyobbra is nőnek ám... :)

Az elmúlt évek során már többször hívtak várandós anyukák, kismamák gömbölyödő pocakot és izgatott várakozást fotózni (elsőt/másodikat/legkisebbet :) ), de csak most jutottam végre oda, hogy hivatalosan is ki merjem írni a „cégérre”, hogy ilyesmit mi bizony nagyon szívesen vállalunk. Mert szeretem, és így, hogy már mi is átéltük, kicsit jobban tudom, mit jelent.

Hívtak többször kis családok is, ahol már nem csak várták az első/második/legkisebb gyerkőcöt, hanem meg is született – és néhány közös, családi képet szerettek volna. Nem műtermes beállítottat, hanem amolyan életszagút – amilyet mi is szeretünk, és amire az esküvőkön is törekszünk.

Ha úgy tetszik, profilt bővítettünk: ahogy esküvőket, úgy családokat és kismamákat sem szeretnék „nagyüzemben” fotózni, de néha egy-egy kis családot vagy nagy pocakot szívesen fényképeznék.  Nem új dolog ez persze, az elmúlt években többször fotóztam már korábbi párjainkat és barátainkat így, de most már igazán eljött az ideje, hogy felkerüljön egy ilyen válogatás a weblapra is.

Így bővítettem a weblapon található portfóliót, és létrehoztam egy új kategóriát a blogon, ahova kismama- és családi fotózásainkat soroljuk (az alábbi két képre kattintva ezek egy-egy új ablakban meg is nyílnak):

Kismama- és családi fotózások a portfólióban:

Kismama- és családi fotózások a portfólióban: https://www.kepfenyezo.hu/kismama-fotozas/

Kismama- és családi fotózások a blogon:

Kismama- és családi fotózások a blogon: https://www.kepfenyezo.hu/blog/category/csaladi-kismama/

Ez persze egyben „felhívás keringőre”: nagy örömmel látnám azokat a párokat, akikkel esetleg korábban már találkoztunk, netán fényképeztünk az esküvőjükön – és most szívesen bíznák a Képfényezőre a családi fényképalbum következő néhány lapját is. :)

De persze nem feltétel, hogy az esküvői képeitek is tőlünk legyenek: szeretettel várom azokat is, akik korábban nem találkoztak a Képfényező csapattal, de a portfólióban szereplő képek alapján egy kismama/családi fotózást már jó alkalomnak éreznek a találkozásra. :)

Amit ígérni tudok, de legalábbis nagyon fogok törekedni rá: a habos-babos-masnis-plüssmackós műtermi kellékek és rózsaszín beállítások helyett hangulatában, jellegében és stílusában mindazt, ami a lelkünkhöz közel áll, és amire amúgy is törekedni szoktam. Fényképezni azt, ami az életben szép. Márpedig egy új családtag érkezésére várni, vagy érkezése után egy-egy, végre átaludt éjszakának örülni biztosan szép. Akkor is, ha a maga életteli természetességében látjuk és láttatjuk. Azt remélem, hogy a (remélhetőleg szép lassan növekvő) portfólió magáért beszél majd, és mutatja, mit és hogyan szeretek e műfajban.

Néhány személyes gondolat következik a Képfényező csapat háza tájáról. Örömteli híreink vannak ugyanis: idén Eszter és Juli is új társasággal tölti mindennapjait. :)
Nagy örömmel várt családtagok ők, akiket nagy szeretettel vártunk, és hálásak vagyunk az érkezésükért – és nem is szeretnénk őket egész napokra egyedül hagyni. Ezért a hölgyek (Eszter és Juli) úgy tűnik, hogy idén nem fognak esküvőkön fotózni – bár a fényképezőgépet nem fogják azért elfelejteni egészen. :)

Ugyanakkor többször elmondtuk és leírtuk, hogy esküvőt fotózni egyedül is lehet… de igazán párban jó. Így aztán Attila idén sem marad egyedül – ráadásul, az állandóság jegyében Eszter helyett Eszter érkezik a Képfényező csapatba. :) Épp a legjobbkor derült ki ugyanis, hogy Beliczay Eszter, aki néhány éve még a fényképezőgépünk másik oldalán ragyogott Bence mellett, igazából szívesen átkéredzkedne erre az oldalra is.

Szó szót követett, elkezdtünk beszélgetni, aztán tavaly egy esküvőn már dolgoztunk is együtt, és kiderült, hogy igazán közénk illő teremtés ő. Először is: az élet legfontosabb, lelki kérdéseiről vele is hasonlóan gondolkodunk – e nélkül nehéz is volna együtt dolgozni. Ezt persze már korábban is tudtuk, ismerjük egymást hosszú évek óta. Az viszont csak mostanában derült ki, hogy nem csak hogy meggyőző tudatossággal kezdett a technikai trükkökbe beletanulni, de igen jó szeme és „kép-érzéke” is van, úgyhogy felkértük a csapat „női szempárjának” szerepére. Fogadjátok tehát szeretettel idén a Képfényező csapatában Esztert! Bemutatkozó oldalát a Képfényező weboldalon találhatjátok.

Néhány hete egy meglehetősen különös feladatot kaptam, ami jelentősen különbözött a “hagyományos” jegyesfotózás fogalmától, bár próbáltuk annak álcázni. Meghívott ugyanis Évi és Jonathan magukhoz Amszterdamba – és nem csupán azért voltam ott, hogy néhány szép ház, utcák és csatornák között készítsek néhány szép képet egy szerelmes párról. Inkább valamiféle “Évi & Jonathan egy napja” jellegű fotózás volt ez, bemutatva, hol és hogyan élnek ők… a mindennapokban.

Izgalmas, és egyben tanulságos feladat volt. Mindig is arra törekedtem, hogy kicsit a “színfalak mögé” lássak, és magát az embert, az érzéseit, a kapcsolatait próbáljam fotózni az élet látható dolgai mellett. Ez nyilván nem könnyű, és nem is megy rögtön, magától – de ez örök cél marad; valójában ezért találtuk ki a jegyesfotózásokat, és ezért ragaszkodunk a készülődéstől kezdődő esküvői fotózáshoz is.

De most Évi és Jonathan mindezt új szintre emelte. Emlékeket szerettek volna maguknak arról, hogyan és hol éltek ők Amszterdamban az első időkben – amikor nekiindultak a közös életüknek. Bármit is hozzon az élet a jövőben, ezek az emlékek megmaradnak. És ezt nagyon élveztem: sokkal több volt ez most, mint alkalmas és szép hátterek és helyszínek keresgélése egy városban. Ennél sokkal nagyobb jelentősége volt a helyeknek, kávézóknak, utcáknak és éttermeknek, amiket meglátogattunk – valamilyen személyes emlék vagy kötődés emelte ki ezeket a helyeket a többi közül.

Ezek a személyes történetek és emlékek persze rejtve maradnak a néző elől – sőt, mi több: még a fotós elől is; de egy saját, többlet-jelentést ad a képeknek Évi és Jonathan számára. Ez a számomra is érdekes felismerés volt: rá kellett jönnöm, miközben dolgoztam a képeken, hogy most valójában magam sem tudom és értem pontosan, mit adok Éviéknek. A számomra ugyanis ezek a helyszínek nem ugyanazt jelentik, mint nekik. És ez újra ráébresztett arra, hogy milyen érdekes dolog a fotográfia általunk űzött ága: rendszerint valami olyat adunk a párjainknak, amiről mi magunk sem tudjuk pontosan, hogy nekik mit jelent… de sokszor mást vagy többet, mint nekünk. Ezt igyekszem az egész idei szezonban fejben tartani.

A következő diavetítés így tehát első sorban Évinek és Jonathan-nak szól, de a második sorban helyet foglalhat bárki más is. :)

A képek kattintásra jóval nagyobbra is nőnek ám… :)