Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Ha legközelebb valaki megkérdezi, mit szeretek az életem esküvőfotós felében, akkor szó nélkül előveszem Hannáék képeit, és megmutatom.

Önmagában jó, hogy embereket a legjobb pillanataikban, legboldogabb, várakozásokkal és örömmel teli pillanataikban láthatom. Abban pedig van valami egészen csodálatos, ha egy gyerekkori barátunk ragyog a szemünk (és fényképezőgépünk) láttára. :) Attilának meg kell még mondanunk, hogy nagyon hálásak vagyunk érte, sőt, igazából jó ideje imádkozunk érte, csak egy darabig nem tudtuk, hogy őérte – de most már ismerjük is végre. Szóval: Isten hozott! :)

Már csak pár nap az esküvőig, addig mindenki “melegíthet” a jegyesfotózás képeivel és a diavetítéssel, meg a Dunakanyar vízparti és erdei képeivel:

Néhány kedvenc képünk (kattintásra nagyobbra nő):

Az utóbbi éveket mindig jó hírekkel, és ehhez kötődő, a csapat idei felállását érintő változásokkal kezdhettük – a sorozat folytatódik, így van ez most is. :)

A jó hír :)

Szeretem a sziluett-fotókat. Önmagában egy szűrő: akkor működik, ha valami már a körvonalairól felismerhető, szinte piktogramként is működik. És itt talán a frizura is működik (legalábbis a Képfényező környékén egyértelmű, ki lehet az), meg persze a formavilág is. :) Szóval a jó hír: Niki (és Laci) rövidesen új kihívásokkal szembesül, amihez sok örömet, nehezen feledhető emléket és egyben türelmet és kitartást kívánunk nekik!

Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyedül maradnék az idei szezonra: mivel időközben mindkét Eszter gyermekei elhagyják a csecsemőkort, egy-egy szombatra ők is kimenőt kapnak, úgyhogy régi-új csapattagokat köszöntünk idén a fedélzeten. Az idei esküvőket Mitcsenkov Eszter és Beliczay Eszter felváltva fog velem dolgozni – sőt: meglehet, hogy az utolsó őszi esküvőn már Niki is velünk lesz már. Boldog új évet nekünk! :))

Sziszi és Dani esküvői képeivel zárjuk az idei évet, legalábbis ami az esküvőket illeti – és ez mindenképpen szép és méltó zárás. Ez volt az első év, amit Nikivel dolgoztam végig, és bár eleinte mi magunk sem tudtuk, hogy pontosan mire számíthatunk tőle, hamar kiderült, hogy a Képfényező csapat sokat erősödött vele – reméljük, sokáig látjuk még a fedélzeten. Hosszú értékelésbe nem kezdenék, mert ennek nyilván csapaton belül van a helye, egy jó kávé mellett… de azt például nem lehet nem észrevenni, hogy a Képfényező részletek iránti rajongása rá is átragadt, sőt – inkább csak erősített minket ebben. :)

Az alábbi képek egyik felét Niki fotózta, a másik felét én… nem árulom el, ki melyiket
(de a játék kedvéért kommentben lehet találgatni). :)

Lehetetlenül nehéz feladat volt akár a blogbejegyzéshez, akár a diavetítéshez képeket válogatni. Egyszerűen túl sok mindent nem szeretnénk kihagyni… pedig valamit muszáj. A reggeli készülődés olyan jó, békés, nyugodt, és valahogy érzelmileg, emberileg gazdag volt, hogy mint azt látni fogjátok, képtelenség igazán rövidre fogni. És van egy kép, ami valószínűleg egy életre belém égett: az esküvő napján, a készülődés közben bőven volt idő arra, hogy a smink után és az öltözés előtt Sziszi papája ölébe ültesse a lányát, és (ki tudja miről) hosszabban elbeszélgessenek. Ezek azok a pillanatok, amit én is szeretnék átélni, ha egyszer a pici lányunk férjhez megy. Hasonlóan kedves jelenet volt, amikor az egyik testvér felbukkanása után Sziszi eltűnt… a zongoraszót követve találtuk meg őket, így:

Daniról a templomban kiderült, hogy szereti váratlan kihívásokkal meglepni a fotóst (is)… :) Van ugyanis a képek között egy, ami csak annak lehet meglepő, aki velünk egy gyülekezetben nőtt fel, és sok pasaréti esküvőt látott – a csók valahogy nem a megszokott liturgia része. Mivel sokadszor fotóztam már itt, (elvileg) tudva, mikor mi következik, épp a templom hátuljában sétálgattam egy viszonylag nagylátószögű objektívvel, készülve az áldás utáni kivonulásra, amikor Géza megemlítette, hogy akkor most jöjjönamimégnemvolt… még megijedni sem volt időm, de magam sem tudom hogyan, az alábbi történelmi pillanat rákerült a kártyára, bizonyítékom van róla. :))

Alapvetően nehéz ám képeket válogatni már csak azért is, mert ők itt ketten… egyszerűen szépek. Jó rájuk nézni, és mint a képekből is kiderül – a szemükbe nézni különösen is. Úgyhogy néztünk is sokat, én azt hiszem, ennyi sok közelképet szemekről az egész eddigi pályafutásom alatt nem fotóztam. De már azon az említett balatoni jegyesfotózáson megjegyeztük, hogy az esküvőn sokat fogunk kék és zöld szemeket fotózni. :)

Következzen hát a „szezonzáró” diavetítés, Sziszi és Dani esküvőjéről. Köszönjük a türelmeteket, reméljük, hogy még ha hosszabban is dolgoztunk rajta, mint gondoltok, ezért legalább érdemes volt várni… :)

A bejegyzés végén pedig a nagy küzdelem után is hosszú válogatást találjátok a kedvenc képeinkből. :)

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!

A továbbolvasás előtt szeretnék megkérni mindenkit, hogy gondolkodjon el azon, milyen esküvőt szeretne – és írjon fel egy papírra öt kulcsszót (akinek már volt esküvője, az is felírhatja, hogy ma mit gondolna a legfontosabbnak). Akinek van kedve, hozzászólásként is beírhatja lentebb. :)

Jó volna látni valamiféle statisztikát, hogy egyes szavak milyen gyakran szerepelnek – mindenesetre azt hiszem, hogy bár talán nem lenne egészen toplistás, a “meghitt” és a “bensőséges” szavak azért elő-előkerülnének. Az oda vezető utat mégis sokszor rossz helyen keressük, azt hiszem. Pedig tulajdonképpen két képben benne van minden, ami Naómi és Tamás esküvőjét nehezen feledhetővé tette a számunkra – és ezek egyike sem igényel komoly szervezést vagy logisztikát… viszont kiderül, hogy egy esküvő mikor lesz bensőséges és meghitt. Például a nagy szeretettel, és kézzel egymásnak megírt levelektől, és attól, hogy ezen a napon is időt akartak és tudtak szánni arra, hogy kicseréljék, elolvassák, és jobban értsék, mit jelent mindez a másiknak, mit érez most. Másrészt, az talán nem véletlen, hogy a meghitt szavunkban ott bújik meg a hit. Az a hit, ami nem ül ugyan a kirakatba és nem tolakodik, de odafigyelő ember számára nyilvánvalóan áthat mindent, amibe ők ketten (és a család) belekeverednek. Egészen kis nüanszokból is meglátszik ám, amikor az imádság nem szertartás, hanem az élet megszokott része…

Volt persze sok más szép élményünk is ezen a napon – még mielőtt valaki azt hinné, hogy a megható, torkunkba gombócot növesztő pillanatok kizárnák a sok mosolyt, ölelést, vidámságot és mókázást. És persze ezúton is köszönjük a lehetőséget, az Operaházban fotózni mindig különleges élmény. Amiért pedig különösen is hálásak vagyunk: elméletileg egy esős napot a fotós külön csapásként kellene megéljen, de ez olyan nap volt, hogy legalább háromszor kezdett el esni, és ugyanennyiszer éltük át, hogy eláll – majd kisüt a nap. És azok a pillanatok, amikor a napfény elkezdi szétnyitni a párát, egészen gyönyörű fényeket hoznak. :)

Van még sok-sok kedvenc képünk a bejegyzés végén, lapozzgassátok bátran – de elsőként hadd ajánljuk figyelmetekbe a diavetítést: szándékaink szerint segít újra átélni ezt a szép őszi napot. :)

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám! :)

Galyatető, parádés kilátás, Mátra, bükkerdő, pitypangok, fátyolos fények, lemenő nap, … mi is hiányzik még ahhoz, hogy az esküvői fotósnak szép napja legyen? Ja igen, érzelmek, élet, és egy páros, akikre valahogy jó ránézni. :)

Nincs is talán nagy szükség rá, hogy hosszan magyarázzuk, miért szerettük ezt a kora őszi (késő nyári?) napot nagyon… a képekről úgyis kiderül. Számomra (= Attila) a “két életem” egy érdekes találkozása is volt ez a nap, Peti évekkel ezelőtt nálam diplomázott a Műegyetemen, az egyik legértelmesebb hallgatóm volt az évek során… jó látni, ahogy épp az élet egy következő, fontos lépcsőjét veszi. Nyilván nem az utolsót – ki tudja, hátha találkozunk még. :)

Nem tudom pontosan megmagyarázni, hogy történik ez – de vannak párok, akikkel valahogy minden különösebb igyekezet nélkül, rögtön egy hullámhosszra kerülünk. Ezt fotózás közben egyrészt onnan szoktam észrevenni, hogy nagyon jól érzem magam, másrészt árulkodó szokott lenni, hogy valahogy pont ugyanazoknak a képeknek örülünk. Így nem kell hosszan magyarázni, mit szeretnék én és mit szeretnének ők – mert pont ugyanazt, és szavak nélkül is működik. Ez Dóri és Peti esetén igazából már a Balaton-felvidéki jegyesfotózás elején megtörtént (az egyik legszebb idei képsorozatunkat köszönhetjük nekik!), és az esküvőn pont ezzel a jó érzéssel folytattuk. Keresgéltük a fényeket, háttereket, színeket – és ha megvolt, mielőtt bármit kértünk volna, már öröm volt rájuk pillantani. Több ez, mint kifinomultan szépnek, vagy megnyerően jó arcúnak lenni – mert sokkal fontosabb itt, hogy két ember hogy áll egymásnak. Ez esetben kétségkívül jól. :)

Amíg a diavetítés is elkészült, volt pár napunk Nikivel nézegetni a kész képanyagot – kicsit azzal a jó érzéssel, ahogy talán egy jó cukrász nézeget egy kész tortát, mielőtt az asztalra kerül és felszeleteli. Már tudjuk, mi van benne, de még nem bontottuk ki. Megszerettük… de most itt az idő közkinccsé tenni – úgyhogy fogadjátok szeretettel a diavetítést lentebb, illetve néhány kedvenc képünket a bejegyzés végén. :)

Nem bírom nem megjegyezni: Képfényező ‹3 Daalarna – idén már nem az első meseszép ruhájukkal találkozunk, és csak gratulálni tudunk hozzá! Látszólag nehéz ezen a terepen újat mutatni, de nekik mégis sikerül messziről felismerhető, ugyanakkor harmonikusan szép dolgokat mutatni.

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám! :)