Marcsi & Béci
Marcsinak és Bécinek több okból is hálásak vagyunk. Önmagában menő, hogy valaki egy egész hetes eseménysorozattal ünnepli az esküvőjét, az nagy öröm nekem (a fotósnak), hogy Budapest egyik legizgalmasabb épületébe, az Óbudai Gázgyárba megyünk fotózni – de az már végképp szokatlan, hogy a fotózás örömére az esküvő előtt egy héttel egy komolyabb összejövetelt is szerveztek a közeli Graphisoft Park nagyobbacska fái alá – igazán kedves volt tőlük. :)
Viccet félretéve azért a budapesti polgári szertartás után, már csak a színpompás sütemény hegyek-völgyek láttán is az a gyanúm, hogy nem bánta senki a kétszeri találkozást – így legalább kétszer is megünnepelhettük Marcsit és Bécit. Mindez nálunk is egy “dupla” blogbejegyzést ért, első felvonásként / bemelegítésként következzen az első hétvége és a gázgyári fotózás képeiből készült diavetítés, és néhány kiemelt kedvenc fotónk lentebb:
We <3 Balaton :)
Egy héttel később pedig a Balaton partján találkoztunk, az utóbbi idők legkellemesebb esküvői környezetében. Kellemes szellővel fújdogáló enyhe, napos, barátságos idővel, a földvári magasparton, a Balaton felett néhány tíz méterrel futó sétányon. Üde virágdíszekkel, szélben szálló türkiz ruhákkal, mindenféle felesleges idegeskedés vagy feszültség helyett egy jókedvű menyasszonnyal, és a cimborákkal egymást ugrató vőlegénnyel – olyan hangulatban, amit minden esküvőre szívesen magunkkal vinnénk. :)
Másodikként fogadjátok szeretettel a Balaton-parti diavetítést és kedvenc képeinket:
Hanna & Attila
Valójában minden fontosat leírtunk már a jegyesfotózás képeinél, úgyhogy gyorsan a lényegre, a fényképekre térhetünk. Mert persze fényképeztünk is, és igyekeztünk összes szeretetünket beletenni, de első sorban mégiscsak ünnep volt ez a nap nekünk is. Hiszen Hanna férjhez ment, méghozzá igazán szerethető férjhez. :) Az a Hanna, akihez gyerekkorunk óta (ki sem merem számolni, hány év alatt) sok-sok közös emlék köt minket – ahhoz az Attilához, akivel remélem, hogy a jövőben szintén lesznek majd közös emlékeink. A kezdet bíztató, már a gyerekeinknek is vannak: Zsombor korábban sosem járt még jegyesfotózáson, de az a Duna-kanyarban tett kirándulás neki is bejött. :))
Ráadásul úgy tűnt, hogy nálunk nagyobb és fontosabb személy is volt, aki szerette volna valami különlegessel meglepni őket: a templom és a vacsora közti időszakban olyan fényviszonyok és különleges időjárási elemek csillantak meg, amit esküvőn talán még sosem láttam, de úgy egyébként sem sűrűn. Fekete felhőkkel ÉS napsütéssel, szivárványos záporokkal – tiszta szerencse, hogy menet közben az országúton le tudtuk inteni az ifjú pár autóját, és a mezőre kiugorva a zuhé előtti utolsó pillanatokban néhány képre jók voltunk még. :)
Fogadjátok szeretettel a diavetítést és néhány kedvenc képünket lentebb, idézzétek fel ezzel ezt a szép napot – most is, meg jövőre (és utána, meg utána…) is! Isten áldjon titeket! :)
Kata & Dávid
Kata és Dávid esküvőjén sajnos nem tudtunk ott lenni (épp Hannáék esküvőjén voltunk aznap), de ez kivételesen nem is volt igazán nagy gond: ők első sorban azt szerették volna, ha kettejükről készítek néhány (sok? :) ) képet – azaz egy kreatív fotózásra kértek. Megtisztelő felkérés volt, ha jól emlékszem az elhangzottakra, akkor sokáig nem is terveztek hasonló képeket egyáltalán, de aztán valahol belefutottak a Képfényező fotóiba, és elhitték, hogy ez akár jó is lehet… kaptunk egy esélyt. Remélhetőleg sikerült élni vele, és tényleg saját magukat látják viszont a képekben. :)
Külön nagy pirospontot érdemelnek a vagányságuk miatt: olyan velem még sosem volt, hogy egy menyasszony rábólintson egy napkeltés, hajnali fotózásra (még úgy sem, hogy nem közvetlenül az esküvő napján fotózunk – de most Kata és Dávid megragadta a lehetőséget, amit én is csak az esélytelenek nyugalmával vetettem fel. Örültem neki, így ugyanis nem csak a szép fényeknek örülhettünk, hanem a tömeg hiányának is: nehéz volna máskor egy fotózás kedvéért pl. kiüríteni a Halászbástyát, vagy akár csak az amúgy gyönyörű fényeket és színeket biztosító Jezsuita lépcsőt. De ki korán kel… :)
Ízig-vérig budapesti sorozat lett, a város klasszikusan szép látképeivel – mivel én magam is nagyon-nagyon szeretem ezt a várost, élveztem ezt a reggelt, a Vár reggeli csendjétől a Szabadság-híd nyüzsgéséig mindenhol. Fogadjátok szeretettel a diavetítést, és néhány kedvenc képemet lentebb!
Roxi & Dávid
Roxival legalább két* eddig három esküvőn találkoztunk, de eddig még nem ő volt a menyasszony – mégis megjegyeztük magunknak ezt a nagy-nagy zöld szemet… szívesen fotóztuk volna egyszer menyasszonyként is. A tény, hogy a lentebb látható jegyesfotózás képein ezt a nagy-nagy zöld szemet (és mellette egy kicsit mindig mosolygós barna szempárt) láttok, arra utal, hogy ez a kívánságunk is teljesül hamarosan. :)
* köszi Dávid! :)
Roxival és Dáviddal amúgy öröm volt dolgozni, egyszerűen jól álltak egymásnak, egyszerűen szépen fordultak egymáshoz, néztek össze vagy ölelték meg egymást – és ilyenkor a fotósnak már nyert ügye van. Annak a fotósnak, akinek első hallásra nehéz dolga kellett legyen, mert a fotózás közepén a nyakunkba szakadt egy jóféle tavaszi zuhé – de ez valójában nagy ajándék volt. Először drámaian szép felhőkkel, aztán igazán romantikus esőben ölelkezéssel, majd az eső elvonulta után a párán át ismét kisütő napfénnyel. Ajánlom mindazok figyelmébe, akik a “jó idő” kifejezést a “négy napja felhőt sem láttunk” napsütéssel azonosítanák… szeressétek az esőt! :)
A bejegyzés végére összegyűjtögettük néhány kedvenc képünket, de előtte még hadd ajánljuk figyelmetekbe az alábbi diavetítést:
A képek kattintásra nagyra nőnek! :)
Timon & the family :)
Szokták mondani, hogy egy gyermek vagy unoka összehoz egy családot – Timon esetében ez szó szerinti, földrajzi értelemben is igaz. Adódott ugyanis a pillanat, amikor a több országban, egymástól meglehetősen távol élő szülők, nagyszülők és persze az unoka éppen mind egy helyen, méghozzá egy remek helyen, Budapesten voltak… és nekem már csak egy rövid sétára kellett vállalkozni, hogy néhány családi fotón mindenkit egyszerre szerepelhessen. Mivel a nagyszülőktől nem kértem külön engedélyt, hogy itt ország-világ elé tárhassam őket, be kell érnetek egy képpel, ahol Timon és egyik nagypapája zavarba ejtően keveredik… de el kell hinnetek, hogy van két nagymama, két nagypapa, összesen 4 fejjel, 8 lábbal és 8 kézzel. :)
Jó is volt Timiéket hosszabb idő után újra látni, amikor utoljára találkoztunk (és fotóztam is őket), még csak egy gitárt szorongattak a kezükben a Duna-parton, azóta új kihívások után néztek. Azóta Timon segít kitölteni a rendelkezésre álló idejüket – de ahogy elnéztem, jól megvannak. :))
