Andi & Bence
Mindenképp különleges alkalom, ha az ember a legjobb barátja esküvőjén fényképez… és tavaly volt benne részem. Ráadásul két héttel az esküvőnk előtt (ahova vőlegénynek mentem, nem fotósnak :) ). Felemelő és érdekes élmény volt. Hosszan és nagyon készültem rá, valami különlegeset szerettem volna nekik, ajándékba – mindkettejüket régóta igen jól ismerem, szeretem.
Jóelőre kitaláltuk, hogy a Várba fogunk menni kreatív fotózásra. Némiképp szomorúan vettem tudomásul pénteken, hogy a készülődésből most kimaradok (kis hely, rokonok, apró idegeskedés, miegymás), mert a történet nekem így kerek. Viszont a délelőttöt eltölthettem azzal, hogy körbejártam még egyszer jó alaposan a helyszínt. Sétálgattam, jegyzeteltem, gondolkoztam, számolgattam, hogy mikor merről fog sütni a nap, hol lesznek jó fények, környezet, háttér, mi hogy fog működni…
Eközben jutott eszembe, hogy az Erzsébet-híd milyen közel van a Vár kiszemelt, déli részéhez. És úgy egyébként milyen vagány dolog egy hídon menyasszonyi ruhában sétálgatni, mosolyogni a dudáló / integető autókra (bár ezekből nem volt olyan sok, mint vártam). Így aztán a találkozó után itt kezdtünk, bár a szél erősen rángatta a fátylat, némi menyasszonyi türelmetlenséget okozva – ezzel együtt készült itt néhány kép, amit szeretek. :)
Fura volt maga a helyzet… néha úgy érzem, könnyebb ismerősökkel / barátokkal dolgozni, néha meg úgy, hogy nehezebb. Eleinte érdekes érzés elővenni a fényképezőgépet, néha egy-két ötletet adni, és fotózni – olyanokkal, akikkel egyébként sokat vagyok együtt, de fényképezőgép nélkül. De aztán, mire lejöttünk a hídról, már feloldódtunk mind.
Andi szép volt, az anyai kezek között készült ruha talán a legizgalmasabb ruha volt, amit tavaly fotóztam, és a Várba érve már a szélcibálta fátyol is megnyugodott – a falak között szélcsend volt… :) A Vár turisták által kicsit kevésbé látogatott oldalát azután keresztül-kasul bejártuk, kisétáltunk a Palota Tabán felé néző erkélyére, ami egyike a régóta dédelgetett fotós álmaimnak, örültem a zegzugok, folyosók és átjárók remek fényeinek, és végül elröpült az idő.
Várt minket a templom. Innen ismertük egymást, kis túlzással itt nőttünk fel, lett belőlünk felnőtt ember, találtunk barátokat, és változott meg az életünk valami olyan irányba, amit azóta sem bántunk meg. És most ott álltak Isten előtt, hogy megfogadjanak valamit – egymásnak, az Úrnak és saját maguknak. Sok-sok barát, rokon és ismerős között. A bejáratnál valahogy akkor tűnt föl az évek során százszor látott tábla: “Barátom, miért jöttél?”… elgondolkoztam, sok minden eszembe jutott; még ha most nem is írok le mindent. :)
Az istentisztelet után a templomkertben kis szeretetvendégség, majd irány fel a Citadella Étterembe, itt aztán történtek komolyabb és komolytalabb események. Bencéék kerítettek egy harsonát az Amerikából hazatért nagybácsinak – őt lepte ez meg leginkább, de becsületére váljék, beállt a zenekarba, és fújta rendületlenül… :) Arról pedig már inkább nem mellékelek fotót, amint épp az “All you need is love” c. örök klasszikust énekeljük az ifjú párnak, teljes átéléssel és mindenféle jelmezzel… :)
Tags: diavetítés, Esküvő
Kapcsolódó fényképek:
Andi & Bence-galéria
This entry was posted on Friday, March 27th, 2009 at 9:39 am and is filed under Esküvő. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.