Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Jó két héttel ezelőtt jártam már a Magyar Balett Színház előadásán a Nemzeti Táncszínházban, most (III. 18.) ismét megnéztem őket.

Azóta picit még finomodott a játék, de az új darab, a “Csillám és por” továbbra is változatos, sokszínű, lendületes tánc.

A kezdő jelenetsorban picit a saját hétköznapjainkra is ismerhetünk: kávé, telefon – utána pedig “főhősünk” szép lassan átalakul, átöltözik, különböző jelenetekbe kerül.

Ezek közül még mindig az a latinos hangulatú, lendületű részlet a kedvencem, ahol továbbra is szinte reménytelen fotózni, mert nagyon nincs fény. :)

Viszont szinte felüdülés volt elővenni a D70s-t, és a szinte észrevehetetlen zárhanggal fotózni. Az előadás első felén egy Mamiya 645-öst használtam – életemben először egy középformátumú gépet. No, az mint egy ágyúdörej. Nem is nagyon mertem az expógombot nyomogatni… :) A 6×4.5 cm-es mattüveg viszont valami hihetetlen keresőképet ad: a tüköraknán keresztül az igazi élmény, így jobban látni az előadást, mint szabad szemmel… :) Node, azok a képek majd egy másik bejegyzésben, ha visszaérnek a laborból… Ilford Delta 3200 lesz majd. Kíváncsian várom.

Addig is, a “Csillám és por” képekben itt.

Írtam a múltkor, hogy volt az előadásnak egy rövidke, pár perces része “Curriculum Vitae” címmel – és ez kedves és egyszerű története, bájos előadásmódja miatt rögtön a kedvencünk lett.

Megérkezett azóta a laborból az az egy tekercs film, amit aznap ellőttem – merthogy, a fény hiányára való tekintettel digitális fénykép nem nagyon készült. A film (Kodak T-Max P3200) meg szemcsés ugyan, nem is picit, de majd papíron kiderül, mit tud…

A lényeg viszont az előadás, és ez úgy, ahogy látszik. Linda Schneiderová és Kéri Nagy Béla duettje mesél az egymásra találásról, a szerelemről és annak gyümölcséről – érthetően, egyszerűen, szeretnivalóan:

A Magyar Balett Színház következő előadása, ahova fotózni mehettem, a Nemzeti Táncszínházban volt.

Ott voltam már előző nap, és az előadás napjának délutánján a próbán is. Érdekes volt, több okból is. Kifejezetten izgalmas dolog látni, hogyan alakul ki az előadás maga. A világítás, a fények és a díszlet beállítása, a zenéhez, tánchoz igazítása. Másrészt lehetőséget ad, hogy az ember valamennyire felkészülten üljön be az előadásra fotózni. Nagyjából ismerje a koreográfiát, tudja, hogy mikor hova érdemes figyelni – illetve előzetesen legyen már valami elképzelése a fényről és a használható technikáról.

Mert fény az megint nem nagyon volt, és ez, ha az ember FÉNYképezni akar, ez jelent problémákat… :) Végül a D70s ISO 800-1600 környéki beállítása, valamint az F80-ba fűzött Kodak T-Max P3200 várta az előadást. Utóbbi még a laborban van, magam is nagyon kíváncsi leszek, mit tud…

Nagy előrelépés volt a múltkori alkalomhoz képest, hogy most már, mint a társulat fotósa, volt engedélyem, belépőkártyám, és így beülhettem a nézőtérre fotózni – a sorok között, középen, a lépcsőn ülve pedig nagyon jó helyen van az ember.

És akkor az előadásról:

Az első részben a “Tűzmadár” c. darab, idézem:

“A tűzmadár orosz népmesére épülő, romantikus története Sztravinszkij varázslatos zenéjében elevenedik meg. A történet egy fiú és egy lány szerelméről szól. A fiú lelkében ott lakik a “Tűz madara”, amelyet a szerelem képes életre kelteni és láthatóvá varázsolni.”

Színes, lendületes, hol lelassuló, hol felgyorsuló, lüktető koreográfia, izgalmas zene, gyors mozdulatok – és helyenként kellemesen sok fény… :)

Most elkísért a menyasszonyom is, neki is nagyon tetszett. Ez már két pozitív vélemény… :)

A szünet után pedig három rövid egyfelvonásost láthattunk.

Az első ezek közül, “Curriculum vitae” címmel azonnal a kedvencemmé vált a kedves történet, és az egyszerű, szeretnivaló elbeszélés miatt. A világítás viszont sajnos még a többit is messze meghaladóan halovány volt, úgyhogy onnan legfeljebb negatívra készült használható fénykép, az viszont még a laborban vár rám…

Ezt követte a Gödöllőn már látott “Carioca” c. előadás:

A végére maradt a “Csillám és por” címet viselő, új darab premierje, változatos zenei világával és tánc-jeleneteivel. Ennek az előkészületeit láttam már a múlt héten is, és akkor is írtam, hogy ígéretes…

Továbbra is nagyon tetszik, főleg a középső, latinos hangulatú része. Egy spanyol táncoslánnyal (Christina Mormeneo) megerősítve – hamár latin… :)

Ma este olvastam egy eszmefuttatást a Kalmár Nagy Andrástól (fiatalriporter.blog.hu) a koncertfotózás mikéntjéről. Mivel a tánc bizonyos szempontból rokon terület, gondoltam összegyűjtem gondolataimat erről.

Előrebocsátom, hogy nagy rutinom egyelőre nincs e téren. Majd ha gyűlik a tapasztalat, írok még ezt-azt.

Régóta szerettem volna, nemrég sikerült is elkezdeni együtt dolgozni, fotózni egy balett-társulattal (Magyar Balett Színház), és az első élményeken túl vagyok. A tánc önmagában szép dolog, a balett ennek talán a leglátványosabb ága: lenyűgöző látni, mennyire kidolgozott minden mozdulat, a kar vagy a láb tartása, a mozgás üteme, a pillanatok, a lendület és a hirtelen megállások…

Node, miközben ezt nagy élmény nézni, igen komoly kihívást jelent fotózni. A nehézséget döntően két, egymás hatását súlyosbító tényező: a fényviszonyok (illetve annak hiánya) és a gyors mozgás jelenti.

Nem rég kérdeztem ki a Magyar Balett Színház művészeit a fények szerepéről, a színpadi fények megtervezésének irányelveiről. Azt mondták, a modern felfogás szerint a táncos arcát, arcjátékát amennyire lehet, el kell rejteni. Ennek egyik módja pedig pont a kevés fény… Persze az előadáson ülve remek, a szemünknek bőven elég a sokszínű, sejtelmes fény – de a fényképezőgépnek ez már komoly kihívás. A világ minden objektívjének fényereje kevés, és az ember újra meg újra a D3 ISO25600 környékére belőtt plafonján gondolkozik. :)

Ráadásul ugye egy táncos mozog. Méghozzá elég gyorsan, különös tekintettel a kezére, lábára. És egy-egy kép erejéig ugyan érdekesek a mozgást bemutató képek, de valahogy szükség volna arra, hogy sikerüljön megállítani is néha. Persze ha van fény, nem gond a mozgás (1/1000 sec alatt már nem sok minden mozdul be) – és ha nincs mozgás, nem gond a sok fény (erre találták ki az állványt). De a két probléma együttesen már komoly gondot jelent.

Eddigi tapasztalataim alapján 1/180 másodperc környékétől kezdődően van esély mozgás közben nagyjából éles képeket lőni, de ehhez megfelelő ütemérzékre van szükség. Együtt kell élni a zenével, érezni, hogy mikor jön el az a rövid pillanat, amikor a mozgás megáll, fordul – és ekkor kell az expógombra tenyerelni. Feltéve persze, hogy nem éppen “mozgó” képekre vágyunk. Ilyenkor a mozgás sebességétől függően kb. 1/2 – 1/15 sec környékén érdemes kezdeni a próbálkozást…

A helyes expozíció eltalálását tovább nehezítik a meglehetősen gyorsan változó fényviszonyok. Mégis, az előzőekben leírtak miatt nekem inkább az előzőleg kimért, megsaccolt, majd rögzített expó-beállítások jöttek be (M mód, legutóbb például: F2.8, 1/90-1/180, ISO 1000-1600). Legfeljebb néhány kép túl sötétre sikerül. De a fénymérőre nehéz rábízni, túl gyorsan történik minden, és adott fókuszpontot (spot-méréshez) folyamatosan arcon/bőrfelületen tartani – főleg ha kompozícióra is figyelni szeretne az ember – lehetetlen.

A mozgásból eredő másik probléma: a pontos fókusz. A legtöbb mai gépen a követő AF már elég jó eredményt produkál, megpróbálhatjuk rábízni magunkat. Ha belejövünk a pillanatnyi megállások üteméhez igazított fotózásba, akkor még a követő AF-et is kihagyhatjuk a játékból. Fülelni kell, rengeteget segít a zene. A manuális fókuszálás viszont a mai gépek keresőjével szerintem reménytelen… egy Minolta X-700-zal próbálkozom még, ott a mérőék miatt úgy-ahogy megoldható, egy F3-as szintén jó volna, de az sajnos most nincsen.

Viszont az eddigi tapasztalatok alapján a technikai minimum: egy jó SLR váz, 2.8-as zoom (vagy valami még jobb fényerejű fix obi), illetve egy magas érzékenységű fekete-fehér film (Ilford Delta 3200, Fuji Neopan 1600, Kodak T-Max P3200) sokat segíthet. Úgy érzem, én a D70s, 80-200/2.8 ill. 28-75/2.8 összeállítással a szükséges minimumot alulról közelítem…

Egy jó zajtűrő váz, meg villámgyors AF-S obik táskába helyezése (mondjuk D3+24-70+70-200VR) nyilván sokat segítene a helyzeten, de a sok álmodozás nem visz előre. :)

Van viszont még egy módja, hogy az előadások fényviszonyai által jelentett nehézséget leküzdjük: el lehet menni próbára is fotózni. Ha szerencsénk van, a próbateremben jóval több a fény. Sok lesz viszont a zavaró elem: rendetlenség a háttérben, ablak, radiátor, ajtó, stb-stb. És hát… a fellépő ruha általában látványosabb a melegítőnél, pólónál. :) Több lehetőség van viszont egyazon mozdulatsor fotózására, több a fény, szabadabban mozoghatunk. Úgyhogy érdemes ezzel is megpróbálkozni – és bízni benne, hogy lesz a táncosok között olyan, akin nem épp szürke mackónadrág, narancssárga zokni, és valami csíkos póló van. :))

Ha valaki kedvet kapott volna hozzá, a szükséges lépések:

0. Megfelelő felszerelést összegyűjteni. Sajnos ez másként nem megy, és e téren nekem is nehézségeim vannak, pedig nem kevés energiámba került a jelenlegi eszközök összegyűjtése sem…

1. Felkeresni egy társulatot. Indulásnak körül lehet nézni mondjuk a balett.lap.hu-n, a magyar társulatok között. Tudomásom szerint a legtöbb helyen szívesen fogadnak – ha komolyan gondolod, és nagyjából felkészült vagy a feladatra.

2. Elmenni, megnézni őket (próba, előadás). Az ajtón beesve, minden ilyen jellegű múlt, tapasztalat nélkül nem hinném, hogy bárki is elkezdené ontani a jobbnál jobb képeket. Figyelni kell, megismerni, mi történik, hogy történik, mikor történik.

3. Ha előadáson szeretnél fotózni, ahhoz engedélyt kell kérni. Ezt érdemes a társulatnál kezdeni, ha nekik tetszik a gondolat, a munkád, majd ők segítenek elintézni, ha a helyszín ezt külön is megköveteli. A Nemzeti Táncszínházba pl. engem sem hívtak elsőre – most pénteken már megyek.

4. Ha próbára mennél: vannak alapvető dolgok, úgymint a “köszönök, bemutatkozom”. Ezen túlmenően légy nyitott, próbálj kapcsolatot teremteni a táncosokkal, koreográfussal. Amíg kívülállónak érzed magad, az is vagy. És ez látszik a képeiden is. És mindenen felett: tartsd tiszteletben, hogy ők ott és akkor dolgoznak, készülnek a következő előadásra, és hihetetlen módon koncentrálnak helyenként. Ne zavarj senkit!

5. Ne légy türelmetlen. Adj magadnak időt beletanulni.

Nemrég írtam már róla, hogy alakulófélben van a kapcsolat a Magyar Balett Színházzal… :)

Ez olyannyira alakul, hogy pénteken is jártam náluk, így azt is láttam, mit jelent egy próba. Érdekes dolog látni azt, hogyan alakul ki egy-egy, később a színpadon viszontlátott mozdulatsor.

És várom is már, hogy viszontlássam majd a színpadon. Immáron ehhez készült ruhával és fényekkel. És merem is ajánlani mindenkinek, hogy nézze meg őket pénteken, a Nemzeti Táncszínházban. Amit eddig láttam, az alapján szép lesz…

A képekre kattintgatva kicsit nagyobbak, és nézhetőbben lesznek. :)

(Az itt látható képek a fotós és a Magyar Balett Színház
hozzájárulása nélkül nem használhatók fel)

Néhány további kép van még a galériában – bár ezek a próbaterem jellegéből adódóan inkább technikai szempontból érdekesek… a sok és gyors mozgás továbbra is komoly kihívást jelent. :)