Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Valójában az elmúlt évek során rengeteg portréfotót készítettünk – de ezek általában egy-egy fotóriportba vagy esküvői fotósorozatba “rejtve” jelentek meg. Pedig a lényegen nem sokat változtat: embereket fényképeztünk, és amennyire lehet, törekedtünk arra, hogy egy-egy kép minél többet mondjon el a fotón szereplőkről (talán még olyat is, ami első ránézésre nem feltűnő/látható).

Most ősszel érett meg az elhatározás, hogy néha kifejezetten azzal a céllal is elővegyem a fényképezőgépet, hogy esküvőktől, jegyesfotózásoktól és riportoktól függetlenül portrékat készítsek. Embereket fényképezzek, és persze első sorban megpróbáljam megmutatni, mi mindenért szerethetőek. Mióta fényképezőgép van a kezemben, ezt teszem, és valójában az “ember” a közös pont a legtöbb képben, amit készítettem, úgyhogy itt volt az ideje, hogy a közös pontig egyszerűsítsem a célt. :)

Persze valahányszor az ember kicsit új területekre téved, mindig jó valamilyen könnyítéssel kezdeni. Most annyi előnyt engedtem meg magamnak, hogy először az ismerőseinket kezdtem fényképezni – ami előny, mert hosszas közös kávézások nélkül is tudok már róluk sok mindent, és legalább egy kis papírra magamnak fel tudom írni, hogy mit szeretnék róluk megmutatni, miért szeretjük őket, mi az, ami hozzájuk tartozik és rájuk jellemző.

Az új irányba tett első lépések között néhány képet összeválogattam Eszterről. Ha a képek elég jól sikerültek, akkor felesleges leírni, hogy a legapróbb részletekig megmutatkozó igényességéért, és sok más egyéb mellett például az egyszerre több érzékszervünket meggyőző konyhai varázslataiért szeretjük. :)

Még mindig Budapest belvárosának kincseinél maradunk… valóságos aranybánya ez.

Itt találkoztunk Zsófival is, és készítettünk néhány fotót “just for fun“, még mielőtt Tamás megérkezett volna a közös képekhez; ha úgy tetszik, készítettünk neki egy kis meglepetést. Szeretem az ilyen fotózásokat; az “intimnek” nevezett műtermes fotózás valahogy nem az én világom. Ez viszont valahogy természetesebb, őszintébb, ugyanúgy örömet okoz (neked és a párodnak is), és még csak nem is kell mindenki elől titkolni, büszke lehetsz rá. :)

Szeretem a “klasszikusan szép”-et, minden tekintetben – és ez végül össze is állt. Helyszín, stílus, ruha, Zsófi – úgy érzem, megtaláltuk a legjobb környzetet és hangulatot. Legalábbis nekem tetszik, de a lényeget illetően Tamást és Zsófit kellene megkérdezni… :)

A lentebbi képre kattinva zenés diavetítésként, az alatta lévő kis képekre kattintva pedig csak úgy, egyszerűen megtekinthetőek a fotók.
Zsófinak köszönet a modellkedésért, a Nikon Magyarországnak pedig a rendelkezésünkre bocsátott felszerelésért. :)

A Nikon Magyarország jóvoltából egy hétig nálam járt az ősszel elérhető csúcstechnika, egy kis ismerkedésre. Próbáltam több különböző fotózást is erre a hétre időzíteni, köztük egy olyat, ami már régóta meglévő-érlelődő koncepció volt. Amikor Madridban jártunk, kezembe akadt Fernando Manso munkája, és ismét életre lehelte egy már kissé porosodó ötletemet: szerettem volna városképeket készíteni úgy, hogy legyen ugyan ember rajta, de az valóságos dísze legyen, ne pedig az esernyős idegenvezető után özönlő turista-sereg.

Így kerültünk vasárnap kora reggel a Várba Lindával – aki azonnal megértette, átérezte mit szeretnék. A bordó estélyi ruha, sőt talán még inkább a mozdulatok eleganciája az volt, amit kerestem. Ami illett a Vár, a Halászbástya és a Palota mellé, stílusában, kifinomultságában, ugyanakkor törékenységével mégis érdekes kontrasztot teremt a Palota tömege. Lindának tehát nagy köszönet a modellkedésért, együttműködésért, azért mert szívvel-lélekkel ott volt. Mindig öröm, ha az ember egy régóta dédelgetett tervét valóra válthatja – nekem ez most megadatott. :)

A következő képre kattintva megtekinthető egy zenés diavetítés az összes, arra érdemesnek bizonyult képből. :)
A bejegyzés végén pedig a szokásos kis válogatás képei láthatóak. Az egyik kedvenc munkám 2009-ből. :)

Kriszti

Felkeresett a nyáron egy jó barátom, hogy készítsek róla pár képet. Civilben terméktervező (“designer”) – néha napján a weblappal kapcsolatban is kikérem a tanácsait -, úgyhogy arra volt esély, hogy az igazolványképeknél igényesebb elképzelései lesznek. :)

Sikerült is megbeszélnünk egy délutánt. Külön öröm volt számomra, hogy nem volt nehéz elmondani: ha egy csokor használható képet szeretnénk, arra bizony rá kell szánni az időt – el is töltöttünk vele egy délutánt. Lett aztán belőle kép ajándékba, portfólióhoz (egy designer-nek olyan is van), életrajzhoz, meg ki tudja még, hova.

Kriszti

De ami ennél is fontosabb: jól éreztük magunkat, ötleteltünk, fotóztunk, sétáltunk, várost néztünk és kávéztunk egy délutánt – és ha egy fotózáson az “alany” és a fotós is jól érzi magát, az mindig jót jelent… :)

Az ilyen jellegű portréfotózást szeretem. A stúdiók nem az én világom, és az erős beállítgatás sem, de keresni néhány jó helyet, és ellőni néhány képet addig, amíg mindketten élvezzük, olyat, ahol majd tetszel magadnak / jól nézel ki, az szórakoztató.

Néhány képet meg is mutathatok, a kis képekre kattintva láthatók.

Galéria:

Ha tömören akarnék fogalmazni, azt mondhatnám, hogy életem egyik legjobb fotózásán vagyok túl. :)

A Magyar BalettSzínház Gödöllő társulatánál töltött néhány hónapot egy spanyol lány (Cristina Porres Morrmeneo), május közepéig – és egyszer csak kitaláltuk, hogy mielőtt hazamegy, csinálhatnánk pár fotót itt Budapesten, ahol felismerhető a környezet, látszik hogy hőn szeretett fővárosunkban van – és afféle portré-szerűségként a képekből az is kiderül, hogy ő ide táncolni jött. :)

Aztán lett belőle más egyéb is, de először felballagtunk a Halászbástyához – itt a közvetlen környezet is szép, a háttér panorámája is látványos, és amolyan képeslaposan budapesti (Parlament, Duna-part…). Nade, nem ért végett itt a történet…

Néhány héttel előtte volt egy előadásuk a Művészetek Palotájában (Bolero, Déja vu, Carmen), ráadásul szeretem is az épületet nagyon (a belső tere a legjobb, amit eddig itthon találtam) – így merült fel, hogy akár oda is mehetnénk. Felhívtam őket telefonon, mondtam, hogy mit szeretnénk – nagyon készségesek voltak, a fotózási engedélyt megkaptuk; ezúton is köszönet érte a MűPa-nak.

A hely pedig több szempontból is szuper volt: béke, csend, nyugalom, turisták tömegei nélkül. Ráadásul volt hely nyugodtan átöltözni, lehetőség és idő gondolkozni, ötletelni – élmény volt, no. Ez előtt sosem dolgoztam még olyan “modellel”, aki láthatóan akarta az egészet, gondolkozott rajta, törte a fejét, hogy mit és hogyan csináljunk, ötletei voltak, stb… végre igazán azt éreztem, hogy ez közös munka.

A közreműködésért köszönet Cristina Porres Mormeneo-nak, a helyszínért és a fotózási lehetőség biztosításáért pedig a Művészetek Palotájának.

(És: ha te is táncos vagy, és lenne kedved hasonlóhoz… keress meg bátran. :) )