Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Még mielőtt a blogon is beköszönt a tavasz, és ezzel a “szezon”, néhány olyan műtermi fotót megmutatok, ami még a télen készült, és amit hosszabb érlelés után is egészen vállalhatónak érzek… :) A stúdiófotózás továbbra is új terep, tanulás-gyakorlás-felfeldezés, amihez persze nagyon fontos résztvevő a modell, akit fotózhatok – és Karinával mindenképpen jó dolgom volt… talán nem is utoljára, majd meglátjuk. Mindenesetre néhány elegánsabbra hangolt portré következzen most, aminek első sorban azért örülök, mert elég tudatos előre tervezés eredményei:

Óvatos lépésekben elkezdtem ismerkedni a műtermi fotózás világával… ami valójában engem is meglep kicsit. Évekig egyáltalán nem vonzott, valahogy sokkal többre értékeltem az élet teremtette, sokkal kiszámíthatatlanabb, és éppen ettől érdekesebb világot. Mégis elkezdett érdekelni – talán mert egészen más világ. Az előre megtervezett képek, és a saját magam által létrehozott világítás egész más, mint az adódó pillanatokra vadászni, és a megfelelő fényt keresni. A világítástechnika viszont érdekel, és ha egyszer komolyan belejövök, használható lesz a műterem falain kívül is. A megtervezettség pedig már csak valamiféle szellemi gyakorlatnak is jó.

Így aztán elkezdtem keresgélni a lehetőséget, és Láng Peti barátomnak köszönhetően egyrészt kaptam egy helyet, ahol néha ismerkedhetek a környezettel, másrészt néhány hasznos tanácsot is. Már csak egy türelmes modellre volt szükség, és végül, de nem utolsó sorban, Lilla személyében meg is találtam. :) Szinte nosztalgikus hangulatba kerültem egyébként: visszatértek a sok évvel ezelőtti emlékeim. Ismét lekötötte a figyelmem jó részét a technika, küzdöttem azzal, hogy nem tudom, hogy kell megcsinálni, amit szeretnék – ilyesmit már évek óta nem nagyon éreztem, úgyhogy önmagában a kihívást is élveztem. :)

Mutatok is néhány képet, mert akad néhány, ami nekem is, Lillának is tetszett, úgyhogy talán nem rossz. Aztán majd ha kezdek belejönni, akkor lehet, hogy további műtermi képek is felbukkannak itt a blogon… ki tudja. :)

A figyelmes olvasó még egy újdonságot felfedezhet… az új logónk most debütál vízjelként. :)

* FRISSÍTÉS *

Ahogy fentebb is írtam, egyszer-kétszer próbálkoztam még a világítás alapjaival. Lilla elég türelmes alanya volt ennek a gyakorlásnak, ennek az eredménye alábbi néhány, ezúttal jóval sportosabb kép:

A lány, akiről a felületes szemlélő azt gondolhatja, hogy minden este színházban van – kevésbé felületes szemlélő nem csak gondolja, meg is győződhet róla. :)

Innen aztán tulajdonképp adta magát az ötlet: ha a portré feladata az embert megmutatni/bemutatni, akkor valahogy “képbe kell hozzuk” a színházat. Eddig tartott a közös gondolkodás, aztán Zsuzsi kézbe vette a kérdést… és egyszer csak szólt, hogy mehetünk is, elintézett mindent. Na jó, majdnem mindent – mert mindenre azért még egy Zsuzsi sem gondolhat. Egy apróság kimaradt, ami a fotós számára azért érdekes: a világítás… :) De aztán a helyszínen egy jóember kisegített minket két nagy lámpával – úgyhogy lett fény is, bár nem a könnyen kezelhető fajtából (a beállítási lehetőségek széles tárháza: ég / nem ég).

De sebaj… a százféle karakterű fény helyett Zsuzsi hozta a legalább négyféle saját karakterét, és ez úgyis sokkal fontosabb. Mert aki sokat jár színházba, az sokféleképpen tud odaérni és ott lenni – ezt is megtudtam ezen a délutánon. Úgyhogy be is mutatnám nektek a “Színházlátogató négy arca” c. képsorozatot, főszerepben Zsuzsival. :)

Folytatjuk őszi portré sorozatunkat, ezúttal Nóri képeivel. :)

Azt hiszem, sikerült eltalálni a “körítést” is: megfelelően színes és napfényes volt a környezet is… márpedig ha valakinek, akkor Nórinak kijárt. Egyszerűen szoktuk úgy fogalmazni, hogy X-nek vagy Y-nak ma jó / rossz kedve van – pedig ennél többről van szó: igazából van, amikor valami felszabadult vidámság ragad át valakiről a környezetére, és van, amikor éppen nem (és így nem csak a saját jó/rossz kedvünkről van szó, hanem valahogy a társaságról). Bár erről sosem vezettem statisztikát,  azt hiszem, Nóri egyike azoknak a barátainknak, akiket talán a leggyakrabban találunk jókedv-átragasztós állapotban. Úgyhogy ez napfényes őszi délután az hiszem, jobban illik most ide, mint egy ködös-esős novemberi fekete-fehér képsorozat… :)

Mint azt korábban említettem, kicsit tudatosabb lépésekkel is elindultunk a portréfotózás területe felé – ennek újabb lépcsője volt Réka, Sziszi és Zsófi néhány itt látható fényképe. Egészen gyönyörű őszi reggelt fogtunk ki, némi párával, őszi színpompával és beszűrődő napfénnyel. A “miért szeretem az őszt?” c. kérdésre ezentúl ezzel a néhány képpel fogok válaszolni. :)

Én magam is kíváncsian vártam, hogy vajon segíti vagy megnehezíti a dolgom, hogy együtt jöttek hárman – egyrészt jó lehet, mert könnyebb feloldódni és természetesen viselkedni, ha a három barátnő együtt van; másrészt szokatlan, hogy három emberre egyszerre próbálok figyelni. A közös képek aranyosak lettek, a természetes zavar tényleg gyorsan feloldódott, úgyhogy tulajdonképp jó ötlet volt – de tény, hogy kicsit “felületesebb” így az egyikükre vagy másikukra eső figyelem. Ha egyszer még a tavaszi virágok meghoznák a kedvet néhány fényképhez, lehet, hogy megpróbálhatnánk kiscsoport nélkül is… :)