Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Minden találkozó és beszélgetés alkalmával szóba kerül a jegyesfotózás is egy idő után… hova menjünk, mit csináljunk, milyen képeket szeretnétek? Megtehetnénk, hogy viszünk magunkkal egy nagy papíron néhány kész, “konzerv” ötletet – de ezzel pont azt a személyességet veszítenénk el, amit a legjobban szeretünk az egészben. Inkább megpróbálunk közösen kitalálni valamit, ami igazán a sajátotok lehet, rátok jellemző.

Így derült ki a Sáráékkal való beszélgetés közben az is, hogy mindketten ezer szállal kötődnek Bécshez. Diákévek, ösztöndíj, ráadásul fontos időszakban, valamikor a kapcsolatuk kezdetén – először egyikük, azután másikuk volt kint. Így aztán jól megismerték, megszerették a várost. Mivel turistaként, vagy egy-egy fotókiállítás miatt jártunk már arra mi is, de fényképezni még nem, eldöntöttük, hogy megyünk.

Nem is bántuk meg: Sára és Gergő már az első találkozáskor sem tűnt búval béleltnek, de az esküvő előtt jó két héttel egy egész napos kirándulás láthatóan még inkább örömre derítette őket. Márpedig jókedvű párokat fényképezni jó. :) Másrészt jó volt úgy járni Bécs utcáit, hogy nem a Panoráma útikönyv közhelyeit látogattuk végig, hanem saját kedvenceiket. Parkokat, lépcsőket, villamost és belső udvarokat.

Jó dolgunk volt tehát, meg kell köszönnünk nektek az ötletet. :) Persze nem csak a várost és a társaságot élveztük, hanem fényképeztünk is – a fotókból készült diavetítést pedig itt láthatjátok:

(A képek egy része Várady Eszter munkája)

A szezon egyik legjobb hangulatú fotózásán vagyunk túl, és ezt szeretnénk most néhány képben elétek varázsolni. Nehéz lesz, mert a hang most nagyon-nagyon hiányzik…

Az egész úgy kezdődött, hogy elkezdtük törni a fejünket azon, hova vigyük Renit és Danit a jegyesfotózáskor… és persze próbáltunk valami olyat kitalálni, ami a lehető leginkább az övék, ahol saját magukat láthatják viszont. Amikor beszélgettünk velük, kiderült, hogy Dani zenél: zongorázik, gitározik és énekel – és itt feltűnt egy jó lehetőség. :)

A zongora végül nem jött össze, lévén nem oly mozgékony hangszer. A gitár viszont jött velünk. :) Kinéztünk egy szép nyári délutánt, és elmentünk a kedvenc kis tavukhoz: kint találtuk magunkat a városon kívül, egy fűzfáktól és nádastól szegélyezett tó partján, előkerült a gitár, Daniék felültek egy faasztal tetejére, és énekelni kezdett. És valami nehezen leírhatóan jó hangulatot, légkört teremtett az egész helyzet… akkor jutottam arra a felismerésre, hogy az esküvőfotósnál jobb foglalkozás nem olyan sok lehet. Hiszen ez akkor épp a munkahelyem volt… :)

Egy idő után persze fényképezni is elkezdtünk, és jó volt nagyon. Csak arra próbáltunk figyelni, hogy ne “törjük össze” azt, ami előttünk volt. Reméljük, sikerült. :) Jó napunk volt, mert mindehhez két nagyon jó, fotogén arc és tekintet társult, úgyhogy gyorsan hálát adhattunk a helyzetért, amibe kerültünk…

A tavat és a gitárt később aztán napraforgóra is cseréltük, de a két tekintet maradt velünk. :) Kattintsatok a lentebbi képre, és idézzük vissza együtt ennek a remek nyári délutánnak az emlékeit egy zenés diavetítés formájában:

Kattints a képre a diavetítés indításához!

Nagyon szeretem a játékos embereket: a játékból nem lehet, nem szabad kinőni. Némi keresgélés után találtam az alábbi Platón idézetet, ami egy jó okot mindenképpen megmutat:

Többet megtudhatsz másokról egy óra játék, mint egy év beszélgetés alatt.

Van persze sok más okunk is a játékra… de visszagondolva a Dóriékkal közös sárkányeregetős délutánra, igazat kell adjak Platónnak.

Mert eltöltöttünk velük egy délutánt a dombok között, jól éreztük magunkat mind a négyen, és rövid idő alatt megszerettük ezt a két végtelenül mosolygós, nyugodt és jókedvű embert. És így utólag már azt is értjük, miért maradt el mindenféle idegeskedés az esküvő napján is. Mindenesetre szívből kívánjuk nektek, hogy ezt az önfeledt játékosságot tartsátok meg még sokáig. Jól fog még jönni. :)

Jól esett nézni, milyen türelmesen, precízen teregetik ki a nagy paplant, kötözgetik a zsinórokat, minden kapkodás és idegeskedés nélkül. És bár a sok sárkány egyike megmakacsolta magát, nem jöttünk rá, mennyi idő kellene ahhoz, hogy Atilla türelme elfogyjon (és az Dórinak is jó hír lehet :) ). A sárkányok működéséről is sokat tanultunk, sőt: alig tudtam visszaparancsolni magam a fényképezőgép mögé, miután Atilla a kezembe nyomta a négyzsinóros (!) sárkány kormányát. :)

Megtanultuk továbbá Dóritól még azt is, hogy a szappanbuborék-fújó valójában munkaeszköz. Legalábbis ha logopédusnak áll az ember… a szélre persze érdemes figyelni, mert ellenszélben nem működik, hátszélben pedig önműködő buborékgéppé változik. De ez utóbbi egészen szórakoztató tud lenni. :)

A lentebbi képre kattintva láthatjátok a diavetítést, sárkányeregetéssel, napfénnyel, vidámsággal, piknikkel és az ajándékba kapott gyönyörű fényekkel:

Szeretjük Budapestet, mert ezerféle arca van. Jó is itt fotósnak lenni, hosszú utazgatás nélkül egészen különböző környezetben fényképezhetünk hétről hétre. Az egyetlen dolgunk, hogy mindenkivel megkeressük a “hozzáillő hangulatot”, helyszínt. :)

Különösen érdekes, milyennek látja a várost az, aki nem itt nőtt fel, sőt: külföldről érkezett. Bastival nagyon jól jártunk, mert nem az útikönyvekből tájékozódó turista szemével nézte a várost, hiszen élt itt hosszabb ideig, ezalatt felfedezte a saját kedvenceit is. Így aztán most Zsófi és Basti kedvenceiből válogattunk, de nem lőttünk el minden lehetőséget az esküvő előtt – most a zsidónegyed utcáit, házait és romkocsmáit jártuk körbe.

Szerettük mind a nyüzsgő, színes forgatagot, mind a kissé már kopottas, de még így is sokszínű házakat, udvarokat és lépcsőket. Néha olyan érzésünk volt, mintha turistaként sétálgatnánk a barátainkkal – talán csak az volt szokatlan, hogy a város helyett inkább őket fényképeztük. :)

Kíváncsian várjuk az esküvőt, egy életvidám, kreatív párt ismertünk meg. Hogy mást ne is mondjuk, szerettük az összes apró részletet és kiegészítőt. Ilyen kevés kell ahhoz, hogy a “hétköznapi” viselet is ötletes legyen. :)

Már alig egyet-kettőt kell aludni az esküvőig, úgyhogy igazán itt volt az ideje, hogy előálljunk a jegyesfotózás képeivel. :) Szép, napsütötte nyári délután volt: gabonaföldek, tűző nap, meleg, napraforgó, tóparti piknik és szúnyogok. Lehet válogatni, ki mit szeret a nyárban. :)

Ágiékkal jó volt együtt lenni, ráadásul igazán kedves vacsorára is meghívtak minket (a bejegyzés végén látható képek után közvetlenül ;) ). Mint szép lassan kiderült, igazán hozzánk közel álló pár, és nem csupán azért, mert egy gyülekezetbe járunk… de mindkettejüknek van Képfényező csapaton belüli ismerőse is évek óta. :)

Attilával többször beszélgettünk már fotózásról, de most ő ismerkedhetett a fényképezőgép bajonett felőli oldalával… Nagyon meg tudtam érteni, miért nehéz mindez – nekem is fura volt vőlegényként. :) Nem volt persze hiába a jegyesfotózás: egyre jobban belejöttek. Ahogy telt-múlt az idő, mintha egyre jobban kikapcsolt volna a fotós gondolkodás is Attilánál, és mi ennek örültünk. :)