Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Anitának és Csabának köszönhetően ismét szívünknek kedves környéken, a Balaton-felvidéken fotózhattunk: az első beszélgetés során kiderült, hogy közös kedvencünk ez a vidék. Bízunk benne, hogy a képek el is mondják, miért… :)

Így aztán Anitáék kaptak egy szabad délutánt, mi pedig hagytuk őket, hogy élvezzék a napsütést, erdőt-mezőt, szőlőt és mindazt, amit a környéken találtunk – és közben próbáltunk úgy fényképezni, hogy ne is nagyon zavarjuk őket. Az eredményt az alábbi diavetítésbe sűrítettük. Remélhetőleg még időben érkezik – holnap találkozunk ismét! :)

A legemlékezetesebb kalandok rendszerint úgy történnek meg velünk, hogy nem készülünk rá, nem tervezzük és nem teszünk érte semmit. Egyszer csak megérkezik, és sokszor már menet közben tudjuk, hogy most valami olyan történik, amire még sokáig emlékezni fogunk. Mint például Vértesszentkereszten Katával és Michael-lel. Előre kinéztük magunknak a (valóban gyönyörű) kolostorromot, és egy vasárnap délután / este elmentünk, egy jegyesfotózás volt a cél.

A kolostort megtalálni sem volt egyszerű, a környékbeliek sem nagyon ismerik, kilométereket kellett az erdőben autózni – de végül megtaláltuk. Szomorú meglepetésként magas kerítés és hatalmas, csukott vaskapu vette körül. Körbenéztünk, este fél nyolc volt, nem láttunk sehol senkit. Nekiveselkedtünk hát a kapunak… hangos csikorgással elindult. Majd, alig pár centi után nagy, messzire halló dörrenéssel, vagy inkább fémes csattanással megállt. Megláttuk a láncot.

Majd fél perc múlva megláttunk egy kalapot. A kaputól messze, a növények fölött megemelkedett, és lassú, türelmes járással közeledni kezdett. Közelebb jött, és hirtelen eszembe jutott Kusturica. És a Macskajaj, amit egyetlen hivatásos színész segítségével készült, ellenben sok lenyűgöző karaktert vonultatott fel, akiket ki tudja, honnan gyűjtött össze… Vértesszentkereszten nem járt, pedig a kolostor őrét magával vitte volna.

A kalap, és alatta egy fürkésző, kissé unott, a szeme sarkában halvány, fölényes mosolyt sejtető arc tehát közelebb jött. Illedelmesen ráköszöntünk, elmondtuk, mi járatban vagyunk. Lassan oldalt fordult, és a táblára bökött: a belépés díjtalan, 18 óráig. “Hány óra van most?” – kérdezte. Fél nyolc volt. Ráadásul a fotósokat utálja. “A halott anyja hátára felmászna egy képért… letapossa a virágaimat. A fotósokat különösen utálom.” Néztük egymást. Tudtuk, hogy nem szoktunk virágokon taposni, egy kolostorban különösen nem.

Végtelen hosszúnak tűnő ideig néztük egymást, végül megszólalt. “Rendben van, ha három találós kérdésre megfeleltek, bejöhettek.” Azt hittem, rosszul hallok, vagy valami filmforgatáson vagyunk… de nem. Most érkezett az a bizonyos, nehezen felejthető emlék. Így, kalapban, fürkésző, összehúzott tekintettel.

Mi a kedvenc színed?

A lila.

Nem jó válasz. “Barna… nem, a kék!”
(ha valakinek nem volna ismerős, akkor: http://www.youtube.com/watch?v=HF3A9xxkt-s)

Hogy hívnak?

Kata.

Jó válasz.

Patkányország „Négy láb, két farok” című hímsoviniszta lapjában egy vadászgörény írja a nekrológot. Morálisan elítélhető-e ezért?

Itt feladtuk. Gondolkodtunk hosszasan, nem jutottunk dűlőre.

„Hát gyerekek, hogy oldunk fel egy paradoxont, egy másikkal. Amúgy patkányország nem is létezik.”

Bejutottunk. “Tíz percetek van, ebből húsz már eltelt.”. És ez egy templom, felszentelt hely. Paráználkodni nem szabad… csak nekem. Pallosjogot gyakorlok, és a kutyám a bakó.”
Igyekeztünk hát a kutyával is jó viszonyba kerülni… :)

Így történt, hogy bár nem terveztük, nem készültünk rá, de azt hiszem, mind a négyen gazdagabbak lettünk valamivel. És persze fényképeztünk is aznap délután, nem csak a kolostornál, de út közben is. Varázslatos felhők voltak, a zivatart elkerültük, úgyhogy csupa jó dolog történt velünk aznap. Holnap következik az esküvő, kicsit már kíváncsiak várjuk, mi következhet ez után… :)

Addig is, fogadjátok szeretettel a diavetítést, és néhány kedvenc képünket lentebb:

És ha legközelebb erre jártok… ne döngessétek a kaput. Egyből tudtam, hogy Pestről jöttetek.

Igaza volt. Ennél kisebbnek régen éreztem magam… :)

Szeretek előre tervezni, mert utána már nyugodt lelkiismerettel improvizálhatunk is. :)

Pont így volt ez Orsival és Norbival is: voltak terveink, de a nyár közbeszórt. Merthogy a nyárhoz nem csak a napsütés, de a nagyobb zuhé is hozzátartozik (tudományosabban: zápor, zivatar, avagy felhőszakadás). Így aztán behúzódtunk a házak közé, de büszkék vagyunk rájuk, mert nem engedték, hogy ez kedvüket szegje. Sok más egyéb mellett jó volt látni, ahogy Orsi és Norbi szép lassan “elkapja a fonalat”, elkezdik megszokni a fényképezőgépet… és a végére kialakult az, amire az esküvőn nagy szükségünk lesz majd: a Kis Herceg azt mondaná, megszelídítette őket.

Fogadjátok szeretettel néhány kedvenc fotónk mellett a képekből készült diavetítést – reméljük, az esküvő előtti utolsó simításokhoz éppen jókor érkezik. :)

Aki idén tavasszal, nem sokkal naplemente előtt kimerészkedik a kismarosi Duna-partra kétféle tapasztalattal gazdagodik:
egyszerre tör rá a végtelen nyugalom és vagy ezernyi szúnyog…

Anyone daring to visit the river bank of the Danube in this spring will earn somewhat contradictory, but extreme experience: the endless peace of the floodplain forest and the limitless hordes of mosquitos at the same time. :)

Ez utóbbi sem szegte kedvünket. Sétáltunk egy jó nagyot, élveztük a természet zsongását, az üde zöldet, ami tökéletes díszletként szolgált Zsuzsi színes lenge ruháihoz.

However, even the mosquitos could not ruin our day. We had a great walk, enjoyed the flourishing, fresh green nature, providing perfect scene for the colourful summer outfit of Zsuzsi.

A képeket elnézve pedig nem is hisszük, hogy nem szoktatok táncolni ;-)

Having seen the photos, we simply cannot believe that you’re not used to dance… ;) Zsuzsi és Nico! Köszönjük, hogy zajt és tömeget hátrahagyva kimozdulhattunk a városi forgatagból!
Reméljük ezúttal nem „a piros pöttyös lesz az igazi” és a regisztrált 59 csípésnek nyoma sem lesz az esküvő napjára.

Zsuzsi and Nico! Thank you for leaving the noise and crowd of the city for that spring afternoon. We hope that the slogan of the otherwise highly appreciated “Túró Rudi” (everyone visiting Hungary must try it’) does not hold for you… feel free to attend your own wedding, even without any of the registered 59 red dots! :)

Számunkra öröm volt a képekkel dolgozni, fogadjátok szeretettel a belőlük készült vetítést!
Ugyanezt a harmóniát kívánjuk nektek most péntekre is!

We have really enjoyed working with the photos – now it’s your turn to enjoy the slideshow!
We wish you this harmony for this Friday as well!

Elkezdődött az új év: ma este már az első tavaszi jegyesfotózásunk képeivel jelentkezünk. Két kedves gyülekezeti ismerős fotóit hoztuk most – Mátéval egy ifibe is jártunk évekig, jó néhány vidám percre és néhány komolyabb beszélgetésre is emlékszem.

A legtöbb párt, akiket fényképezünk, nem ismerjük régóta. Nem láttuk, hogy találtak egymásra, hogyan “nőttek fel egymáshoz” és a házassághoz. De néhányaknál ezt is láttuk, és így még jobb érzés készülni a közelgő esküvőre – Kriszti és Máté pedig közéjük tartozik.

Reméljük, hogy az esküvői készülődés utolsó napjaiban örömet tudunk szerezni ezzel a kis diavetítéssel. :)

—