Képfényező blog | fotók, gondolatok…

Az egyik kedvenc képem 2017-ből. :)

Ismét egy nemzetközi esküvőn járhattunk, és bár a névből sejthető, feltesszük azért bemelegítésnek a találós kérdést: milyen országból érkezhetett az alábbi társaság jelentős része? :)

Nem tudom, létezik-e a világon jellegzetesebb gesztikuláció. :)

Az esküvő pedig éppen úgy és éppen azért (is) volt jó, amire az ember egy legalább részben olasz társaságtól számít. Először is, mivel indul a nap, közvetlenül a nyakkendő felkötése után: naná, hogy espresso! :) És persze nagy, életteli társaság, rengeteg történés, pezsgés, egymásba nyakába boruló gratuláció, eleinte a táncparkettet (is) uraló gyerekek, akik egy idő után azért kidőltek… igen jópofán, a táncparkett szélén anya ölében vagy egy ottmaradt fotelben. :)

És persze nem véletlen azért az sem, hogy milyen magyar lányt (és családot) választ egy olasz vőlegény. Bár nem voltam ott, de Eszter elmeséléséből és főleg képeiből tudom-látom azt a szívet melengető közeget, ahonnan Tünde eljött, és nagyon-nagyon szeretem azokat a készülődős képeket, ahol egy széles mosolyba öltözött örömapa (is) igazgatja a ruhát nagy gonddal a lányán; és amennyire egy ilyen futó találkozásból megállapítható, a világ legkedvesebb bátyja is Tünde révén került az esküvőre. :)

Ezek után talán már az is érthető, hogy az alábbi kép ( Ⓒ Eszter) miért lett az egyik kedvenc menyasszony-portrém: a szemekben bújkáló összes vidámság, a játékosan elszabadult hajtincsek, a mosoly és a természetesség – minden benne van, amiért mi fél nap alatt megszerettük Tündét. Federico biztos tudna még mesélni, neki több ideje volt és lesz. :)

Mindjárt következzen is az esküvői diavetítés, a bejegyzés végén pedig egy válogatás a kedvenc képeinkből (amelyek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!):

Marcsinak és Bécinek több okból is hálásak vagyunk. Önmagában menő, hogy valaki egy egész hetes eseménysorozattal ünnepli az esküvőjét, az nagy öröm nekem (a fotósnak), hogy Budapest egyik legizgalmasabb épületébe, az Óbudai Gázgyárba megyünk fotózni – de az már végképp szokatlan, hogy a fotózás örömére az esküvő előtt egy héttel egy komolyabb összejövetelt is szerveztek a közeli Graphisoft Park nagyobbacska fái alá – igazán kedves volt tőlük. :)

Viccet félretéve azért a budapesti polgári szertartás után, már csak a színpompás sütemény hegyek-völgyek láttán is az a gyanúm, hogy nem bánta senki a kétszeri találkozást – így legalább kétszer is megünnepelhettük Marcsit és Bécit. Mindez nálunk is egy “dupla” blogbejegyzést ért, első felvonásként / bemelegítésként következzen az első hétvége és a gázgyári fotózás képeiből készült diavetítés, és néhány kiemelt kedvenc fotónk lentebb:

We <3 Balaton :)

Egy héttel később pedig a Balaton partján találkoztunk, az utóbbi idők legkellemesebb esküvői környezetében. Kellemes szellővel fújdogáló enyhe, napos, barátságos idővel, a földvári magasparton, a Balaton felett néhány tíz méterrel futó sétányon. Üde virágdíszekkel, szélben szálló türkiz ruhákkal, mindenféle felesleges idegeskedés vagy feszültség helyett egy jókedvű menyasszonnyal, és a cimborákkal egymást ugrató vőlegénnyel – olyan hangulatban, amit minden esküvőre szívesen magunkkal vinnénk. :)

Másodikként fogadjátok szeretettel a Balaton-parti diavetítést és kedvenc képeinket:

SaveSaveSaveSave

SaveSave

Valójában minden fontosat leírtunk már a jegyesfotózás képeinél, úgyhogy gyorsan a lényegre, a fényképekre térhetünk. Mert persze fényképeztünk is, és igyekeztünk összes szeretetünket beletenni, de első sorban mégiscsak ünnep volt ez a nap nekünk is. Hiszen Hanna férjhez ment, méghozzá igazán szerethető férjhez. :) Az a Hanna, akihez gyerekkorunk óta (ki sem merem számolni, hány év alatt) sok-sok közös emlék köt minket – ahhoz az Attilához, akivel remélem, hogy a jövőben szintén lesznek majd közös emlékeink. A kezdet bíztató, már a gyerekeinknek is vannak: Zsombor korábban sosem járt még jegyesfotózáson, de az a Duna-kanyarban tett kirándulás neki is bejött. :))

Ráadásul úgy tűnt, hogy nálunk nagyobb és fontosabb személy is volt, aki szerette volna valami különlegessel meglepni őket: a templom és a vacsora közti időszakban olyan fényviszonyok és különleges időjárási elemek csillantak meg, amit esküvőn talán még sosem láttam, de úgy egyébként sem sűrűn. Fekete felhőkkel ÉS napsütéssel, szivárványos záporokkal – tiszta szerencse, hogy menet közben az országúton le tudtuk inteni az ifjú pár autóját, és a mezőre kiugorva a zuhé előtti utolsó pillanatokban néhány képre jók voltunk még. :)

Fogadjátok szeretettel a diavetítést és néhány kedvenc képünket lentebb, idézzétek fel ezzel ezt a szép napot – most is, meg jövőre (és utána, meg utána…) is! Isten áldjon titeket! :)

SaveSaveSaveSave

SaveSave

SaveSave

Kata és Dávid esküvőjén sajnos nem tudtunk ott lenni (épp Hannáék esküvőjén voltunk aznap), de ez kivételesen nem is volt igazán nagy gond: ők első sorban azt szerették volna, ha kettejükről készítek néhány (sok? :) ) képet – azaz egy kreatív fotózásra kértek. Megtisztelő felkérés volt, ha jól emlékszem az elhangzottakra, akkor sokáig nem is terveztek hasonló képeket egyáltalán, de aztán valahol belefutottak a Képfényező fotóiba, és elhitték, hogy ez akár jó is lehet… kaptunk egy esélyt. Remélhetőleg sikerült élni vele, és tényleg saját magukat látják viszont a képekben. :)

Külön nagy pirospontot érdemelnek a vagányságuk miatt: olyan velem még sosem volt, hogy egy menyasszony rábólintson egy napkeltés, hajnali fotózásra (még úgy sem, hogy nem közvetlenül az esküvő napján fotózunk – de most Kata és Dávid megragadta a lehetőséget, amit én is csak az esélytelenek nyugalmával vetettem fel. Örültem neki, így ugyanis nem csak a szép fényeknek örülhettünk, hanem a tömeg hiányának is: nehéz volna máskor egy fotózás kedvéért pl. kiüríteni a Halászbástyát, vagy akár csak az amúgy gyönyörű fényeket és színeket biztosító Jezsuita lépcsőt. De ki korán kel… :)

Ízig-vérig budapesti sorozat lett, a város klasszikusan szép látképeivel – mivel én magam is nagyon-nagyon szeretem ezt a várost, élveztem ezt a reggelt, a Vár reggeli csendjétől a Szabadság-híd nyüzsgéséig mindenhol. Fogadjátok szeretettel a diavetítést, és néhány kedvenc képemet lentebb!

Sziszi és Dani esküvői képeivel zárjuk az idei évet, legalábbis ami az esküvőket illeti – és ez mindenképpen szép és méltó zárás. Ez volt az első év, amit Nikivel dolgoztam végig, és bár eleinte mi magunk sem tudtuk, hogy pontosan mire számíthatunk tőle, hamar kiderült, hogy a Képfényező csapat sokat erősödött vele – reméljük, sokáig látjuk még a fedélzeten. Hosszú értékelésbe nem kezdenék, mert ennek nyilván csapaton belül van a helye, egy jó kávé mellett… de azt például nem lehet nem észrevenni, hogy a Képfényező részletek iránti rajongása rá is átragadt, sőt – inkább csak erősített minket ebben. :)

Az alábbi képek egyik felét Niki fotózta, a másik felét én… nem árulom el, ki melyiket
(de a játék kedvéért kommentben lehet találgatni). :)

Lehetetlenül nehéz feladat volt akár a blogbejegyzéshez, akár a diavetítéshez képeket válogatni. Egyszerűen túl sok mindent nem szeretnénk kihagyni… pedig valamit muszáj. A reggeli készülődés olyan jó, békés, nyugodt, és valahogy érzelmileg, emberileg gazdag volt, hogy mint azt látni fogjátok, képtelenség igazán rövidre fogni. És van egy kép, ami valószínűleg egy életre belém égett: az esküvő napján, a készülődés közben bőven volt idő arra, hogy a smink után és az öltözés előtt Sziszi papája ölébe ültesse a lányát, és (ki tudja miről) hosszabban elbeszélgessenek. Ezek azok a pillanatok, amit én is szeretnék átélni, ha egyszer a pici lányunk férjhez megy. Hasonlóan kedves jelenet volt, amikor az egyik testvér felbukkanása után Sziszi eltűnt… a zongoraszót követve találtuk meg őket, így:

Daniról a templomban kiderült, hogy szereti váratlan kihívásokkal meglepni a fotóst (is)… :) Van ugyanis a képek között egy, ami csak annak lehet meglepő, aki velünk egy gyülekezetben nőtt fel, és sok pasaréti esküvőt látott – a csók valahogy nem a megszokott liturgia része. Mivel sokadszor fotóztam már itt, (elvileg) tudva, mikor mi következik, épp a templom hátuljában sétálgattam egy viszonylag nagylátószögű objektívvel, készülve az áldás utáni kivonulásra, amikor Géza megemlítette, hogy akkor most jöjjönamimégnemvolt… még megijedni sem volt időm, de magam sem tudom hogyan, az alábbi történelmi pillanat rákerült a kártyára, bizonyítékom van róla. :))

Alapvetően nehéz ám képeket válogatni már csak azért is, mert ők itt ketten… egyszerűen szépek. Jó rájuk nézni, és mint a képekből is kiderül – a szemükbe nézni különösen is. Úgyhogy néztünk is sokat, én azt hiszem, ennyi sok közelképet szemekről az egész eddigi pályafutásom alatt nem fotóztam. De már azon az említett balatoni jegyesfotózáson megjegyeztük, hogy az esküvőn sokat fogunk kék és zöld szemeket fotózni. :)

Következzen hát a „szezonzáró” diavetítés, Sziszi és Dani esküvőjéről. Köszönjük a türelmeteket, reméljük, hogy még ha hosszabban is dolgoztunk rajta, mint gondoltok, ezért legalább érdemes volt várni… :)

A bejegyzés végén pedig a nagy küzdelem után is hosszú válogatást találjátok a kedvenc képeinkből. :)

A képek kattintásra nagyobbra is nőnek ám!